fbpx

Kitekintő március – Mi történt a nagyvilágban?

Írta: - 2017 március 07.

Új vezető az agrárkutatás élén

Új vezető az agrárkutatás élén

Prof. Dr. Gyuricza Csabát, a megszűnt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal korábbi elnökét nevezte ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatójává Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A minisztérium háttérintézményének számító gödöllői Központ tizenhét agrár- és élelmiszergazdasági kutatóintézet – közel 1000 fő! – működését hangolja össze. Az új főigazgató továbbra is a szakmai frontvonalban marad, folytatja oktatói munkáját a Szent István Egyetemen.

Pannon Magbank: „Legjobb a legjobbak között”

Pannon Magbank: „Legjobb a legjobbak között”

Az Európai Unió LIFE-Nature programjában 910 faj 1853 magtételének gyűjtését és tárolását oldották meg, köztük 204 védett faj 364 és 45 fokozottan védett faj 76 magtételét. Ez a Kárpát-medencében őshonos, vadon élő növényflóra mintegy fele. A kitüntetett minősítésű programot a Növényi Diverzitás Központ valósította meg, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjával és az Aggteleki Nemzeti Parkkal karöltve. Azt is tesztelték, hogy ezekkel a magokkal ismét természetközelivé tehető-e egy felhagyott szántó.

Zetor: a legenda tovább él

Zetor: a legenda tovább él

A 2013-ban indított „kis” MAJOR traktorok sorát mostantól a 76 LE teljesítményű, 2,9 liter lökettérfogató, négyhengeres HS-típus gazdagítja, 24 előre- és 12 hátrameneti sebességgel. Az alacsony üzemeltetési költségű erőgépet a ház körüli munkákban a nagygazdaságok is értékelni fogják, de valójában a kisgazdaságok és például a lovardák mindennap használható, egyszerű, erőteljes és megbízható segítője lesz. Az előd MAJOR CL típusjellel továbbra is kapható marad.

A hímivarú kiscsibék gyilkolásának vége

A hímivarú kiscsibék gyilkolásának vége

Lipcsei és drezdai egyetemek közös fejlesztésének eredményeként a csibe neme már a tojásban, a keltetés 3,5 napján meghatározható – jelentette be a német mezőgazdasági miniszter a nemrég zárult berlini Grüne Woche rendezvényen. A tojáshéjba fúrt lyukon keresztül Raman-spektroszkópiával állapítják meg a csibe nemét. Az embrió további fejlődését az eljárás nem befolyásolja. A hímivarú egyedeket tartalmazó tojások visszahűtve élelmiszeripari célra felhasználhatók.

I.NAK Szántóföldi Napok közös megrendezésben a Szántóföldi AgrárgépShow-val

I.NAK Szántóföldi Napok közös megrendezésben a Szántóföldi AgrárgépShow-val

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével együtt rendezi meg – hagyományteremtő szándékkal – 2017. június 1-2-án az I. NAK Szántóföldi Napokat és a Szántóföldi AgrárgépShow-t, az esemény fókuszában idén a permetezés lesz. Az erről szóló megállapodást a két szervezet vezetője, Győrffy Balázs NAK-elnök és Harsányi Zsolt MEGFOSZ-elnök február 13-án írta alá.

GMO-mentes szója – most már Dakotában is

GMO-mentes szója – most már Dakotában is

Dél-Dakotában (USA) divatba jött a GMO-mentes szója, amiért a termelők mázsánként akár 2 dollárral is többet kapnak. Kulcskérdés a gyomirtás, a magvakat ugyanis gyommentes talajba kell kivetni. Kelés előtti – „No-till” esetén totális hatású glifozát, paraquat hatóanyagú – gyomirtó szerek kellenek ahhoz, hogy a kis szójanövény versenytárs nélkül induljon. Így több idő marad a 10-15 cm magas növényeknél kettő-hat hét után szükségessé váló postemergens gyomirtásra.

Földigiliszta – minél több, annál jobb!

Földigiliszta – minél több, annál jobb!

A földigiliszta-populáció szorosan összefügg a talaj szervesanyag-tartalmával, hiszen abból táplálkozva növelik a humusztartalmat. Az Iowai-i Egyetem és az USDA tíz éve folyó vizsgálatai szerint a szénsavas talajviszonyok, a változatos földhasználat, a legelők, kaszálók és a szerves trágyázás sokat segít életkörülményeik javításában. Megállapították, hogy talajtakaró növényként a rozs vonzza a legtöbb gilisztát. Nagy túlélők agyagos vályog vagy iszapos talajban is.

Trelleborg VIP™ Párizsban

Trelleborg VIP™ Párizsban

A „VIP” most nem fontos személyiségre utal, hanem a kombájnon levő gumiabroncs belső légnyomásának a feltöltődő magtartály által kiváltott változó terheléshez történő automatikus igazodására (Variable Inflation Pressure). A SIMA kiállításon tartott sajtókonferencián logikus lépésnek nevezték azt, hogy a Fendt traktorokhoz kifejlesztett VarioGrip guminyomás-szabályzó után az AGCO kombájnjain – elsőként a Fendt X és P típusain – is megjelenjen egy ilyen talajkímélő megoldás.

Búzatermelési előrejelzés 2017/18

Búzatermelési előrejelzés 2017/18

A Nemzetközi Gabonatanács (ICG) előrejelzése szerint a 2017/18 gazdasági évben 2%-kal – 735 millió tonnára – csökken a világ őszi búza termése, elsősorban az átlaghozamok visszaesése miatt. A termőterület 0,1%-kal 221,3 millió hektárra mérséklődik. A vetésterületet az USA 8,2%, Kazahsztán 9,8% mértékben csökkenti. Ezzel szemben India 4,2%-kal többet, 31,5 millió hektárt tervez, Marokkó pedig az idei 2,1 millió hektárral szemben már 3,0 millió hektárral számol.

175 éve CASE IH

175 éve CASE IH

Case IH, a mezőgazdasági gépek terén világszerte vezető gyártó idén ünnepli alapításának 175. évfordulóját. Máig az USA Wisconsin államában, Racine-ban van a központjuk. Ott, a Root folyó partján, az alapító Jerome Increase Case cséplőgépgyártó üzemében készült az a forradalmian új cséplőgép, amely minden addiginál gyorsabban választotta el a töreket a magvaktól. Óriási ívű fejlődés valósult meg a mostani SIMA ezüstérmes, futurisztikus, vezető nélküli autonóm Magnum CVX traktoráig!

Új Massey Ferguson márkakereskedő: Start Agro Kft.

Új Massey Ferguson márkakereskedő: Start Agro Kft.

Az Austro Diesel GmbH – a Massey Ferguson kizárólagos importőre – Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Hajdú-megyében a szolnoki központú Start Agro Kft.-re bízta 2017 januárjától az MF-termékek forgalmazását. 2016-ban ők voltak az egyik legsikeresebb Massey Ferguson kereskedők, traktoraik több mint 28.000 üzemórát futottak egy évben. A kereskedelmi, alkatrész- és szervizosztályon dolgozó munkatársak 10 évesnél nagyobb tapasztalattal rendelkeznek.

Madárinfluenza: legalább 3 milliárd forint

Madárinfluenza: legalább 3 milliárd forint

Nálunk 2016 novemberében jelent meg a madárinfluenza, amelynek több mint 3 millió baromfi lett szenvedő alanya. A közvetlen kár – leölt állatok, megsemmisített termékek, anyagok, eszközök– miatt a tulajdonosok 100%-os állami kártalanításban részesülnek. Ez minden állattartóra vonatkozik, aki az állategészségügyi előírásokat betartja, illetve betartotta. A Földművelésügyi Minisztérium jövedelempótló támogatási konstrukció előkészítésén dolgozik.

A CLAAS traktorpiacának új vezetője Dr. Jens Foerst

A CLAAS traktorpiacának új vezetője Dr. Jens Foerst

Június elsejétől a CLAAS Industrietechnik GmbH és a traktorüzletág felelős vezetője Dr. Jens Foerst lesz, aki már április elsejétől a CLAAS Konszern vezetőségi tagjai közé lép. Foerst az RWTH Aachen Egyetem elvégzése után az EvoBus és MAN vállalatoknál volt eredményes, legutóbb a BMW nemzetközi gyártóhálózatát vezette. Lothar Kriszunt váltja, aki szeptember 30-án bekövetkező nyugdíjba vonulásáig a CLAAS Konszern stratégiákért és vállalati kommunikációért felelős vezetője marad.