fbpx

Közel kétszáz hektár dinnyét vert el a jég Medgyesbodzáson

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 31.

Budapest, 2013. május 30., csütörtök (MTI) – Közel kétszáz hektár dinnyét vert el a szárazon hulló jég Medgyesbodzáson és Medgyesegyháza egy részén csütörtökön kora délután. A békés megyei termőterület nagy részén hullott jégeső, ez azonban nem okozott jelentős kárt – tájékoztatta az MTI-t Simonka György (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője.

A Békés Megyei Kormányhivatal Földművelési Igazgatósága részéről Varjú Mónika igazgató elmondta: a falugazdászoktól és termelőktől szerzett gyors információk szerint a jégeső a tavalyi évhez hasonlóan a megye legnagyobb dinnyetermelő településein haladt át, Újkígyós, Pusztaottlaka, Medgyesbodzás és Medgyesegyháza felett, borsó nagyságú jég esett mintegy 10-15 kilométer széles sávban.

Hozzáfűzte: a falugazdászok elkezdték a viharkárok felmérését, az összegző, pontos jelentés néhány napon belül készül el.

Száraz jég esett a medgyesegyházi dinnyetermelő területek Medgyesbodzással szomszédos területein is – erősítette meg az információkat Lipták Mihály, az egyik medgyesegyházi gyümölcskereskedelmi cég ügyvezetője.

Hozzátette: a jég a dinnye mellett károkat okozott a kiültetett zöldségfélékben, a különböző szántóföldi paprikákban és paradicsomban, valamint a gabonafélékben.

 

Közel kétszáz hektár dinnyét vert el a jég Medgyesbodzáson

 

Békés megyében termelik a szántóföldi dinnye több mint hatvan százalékát, az idei évben a termelők több mint 3500 hektáron ültették el a növényt, az országos termőterület nagysága hosszú évek óta először haladja meg az ötezer hektárt.

 

MTI 2013. május 30.