fbpx

Ma indul az év egyik legnagyobb beporzóvédelmi kampánya

Írta: Sándor Ildikó - 2020 március 10.

A mai napon, délután 14 és 19 óra között megrendezendő beporzóvédelmi konferenciával elindul az év egyik legnagyobb, négy lépcsőből álló beporzóvédelmi kampánya, a LÉPNÉL? Tegyünk együtt a beporzókért kampány. Azt, hogy a beporzók helyzete nemzeti ügy, mi sem támasztja alá jobban, mint hogy a mai konferencia fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök, kormányzati védnöke Dr. Nagy István agrárminiszter, szakmai védnöke pedig Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

A felelős közösségfejlesztéssel foglalkozó Outdoor Mission Kft., illetve kapcsolódó alapítványa, a fenntarthatósági ismeretterjesztésre szakosodott Ökológiai Művelődési Alapítvány, szembesülve a beporzó rovarok fajgazdaságának és egyedszámának veszélyes mértékű zsugorodásával, négy lépcsőből álló kampányt állított össze, amelynek célja a közvélemény figyelmének ráirányítása erre a súlyos, az emberiséget rendkívül érzékenyen érintő problémákra.

A beporzóvédelmi kampány első eseményét jelentő mai konferencián neves előadók (Ökológiai Kutatóközpont, Országos Magyar Méhészeti Egyesület, Országos Meteorológiai Szolgálat, Életfa Permakultúra stb.) vázolják fel a beporzók tömeges pusztulásának lehetséges okait, s keresnek megoldási alternatívákat a kialakult helyzetre.

A konferencia egyben megnyitó eseménye a kampány második rendezvényének, a március 19-20-án hatodszor megrendezésre kerülő, az általános iskolások környezetvédelmi érzékenyítését szolgáló ÖKO-Szigetnek, amelynek a Szentendrei-szigeten található Szigetmonostor ad otthont. Az eseményre 1.200 diák és tanáraik jelentkeztek be. Az ÖKO-Sziget fókuszában természetesen a beporzók helyzete áll.

A kampány további eseményein a középiskolásokat, majd a vállalati szféra munkavállalóit szólítják meg a szervezők. Cselekvésre hívják őket, hogy a beporzók védelmének érdekében együtt építsenek bölcsőhelyeket, ezzel is javítva a beporzók túlélési esélyeit.