fbpx

Maradunk Ukrajnában, Oroszországban, Magyarországon

Írta: Szerkesztőség - 2014 március 20.

A Raiffeisen International pénzintézet vezető tőkepiaci és kelet-európai stratégája egyértelműsítette, hogy a bankot nem ijesztik meg az ukrajnai, oroszországi fejlemények és irányt mutató pénzintézményként folytatni kívánják működésüket a régióban. Dr. Valentin Hoffstätter az alapblog.hu-nak azt mondta, szerinte két héten belül megszületik a megállapodás Ukrajna és a vezető nyugati hatalmak, illetve pénzügyi intézmények között huszonöt-harmincöt milliárd eurónyi gyors támogatásról, ami javítja majd a Raiffeisen pozícióját is, még akkor is, ha az általuk is várhatóan beinduló leánybank-tőkésítés nyomán elkerülhetetlenek lesznek is a veszteségek.

Dr. Valentin Hofstätter Zentai Péter kérdésére elmondta, hogy a bécsi anyabank felvállalja az áldozatot és e nehéz helyzetben feltőkésíti az ukrajnai leánybankjukat, hisz ezzel hozzájárulhatnak az általános üzleti helyzet feltámasztásához, az osztrák pénzintézetek számára pedig a kelet-európai pozíciók fenntartása szinte létkérdés. Felhívta a figyelmet továbbá, hogy az ilyen nehéz helyzetek megoldásában kulcskérdés a külföldi anyabankok és helyi kormányok együttműködése. A rekapitalizáció természetes velejárója, hogy a bank nagy pénzveszteségeket szenved el, s ennek megfelelően esik a tőzsdei árfolyama, ami már be is következett, de történelmi tapasztalat, hogy lassan, de biztosan elkezd majd javulni az árfolyam. Ez annál látványosabb lehet, minél inkább hisz a piac az egyéb, ez esetben a helyi kormány és főként a nemzetközi, az IMF, az EU és az Egyesült Államok által nyújtott pénzügyi támogatás bekövetkeztében. „A Krím ügyét politikai kérdésként kell megoldani, de a gazdasági feltámasztást némiképp külön lehet ettől választani. E tekintetben inkább derűlátó vagyok. Minél aggasztóbbnak tűnik a politikai helyzet, annál inkább kötelességének érzi a Nyugat, hogy megsegítse Ukrajnát” – véli az osztrák bankár. „A következő két héten belül várunk megállapodást – összességében – mintegy huszonöt-harmincöt milliárd eurónyi nyugati támogatásról” – teszi hozzá. A külföldi pénzügyi injekció célja, hogy a recessziót megállítsa és gazdasági élénkülést hozzon létre. Ez segít a banknak is, hiszen az élénkülés nyomán csökken a behajthatatlan hitelek nagysága.

Dr. Valentin Hofstätter elmondta, hogy az osztrák pénzintézetek összességében profitot csinálnak Kelet-Európában és prognózisuk szerint ez így is marad. Ukrajnában korábban is elszenvedtek osztrák bankok nagy veszteségeket, de a végeredmény megmarad jónak. Oroszországot meglátása szerint recesszió fenyegeti, de a nemzetgazdaság visszaesése – ha üzleti ciklusváltás okozza – önmagában véve nem igazi dráma egy bank számára. A Raiffeisen nem birtokol orosz vállalati részvényeket, így a várható tőzsdei zuhanás nem érinti az osztrák bank tőkeerejét. Viszont kétségtelen, hogy az ilyen jellegű árfolyamesések tükrözik, hogy a vállalati csődök száma valószínűleg gyarapodik, ami már visszahathat a hitelező bankok profitjára. Az osztrák bankár a térséggel kapcsolatban általában elmondta, hogy „ha nem kényszerítenek bennünket helyi kormányok a távozásra, ha nem államosítanak, akkor mi maradunk. A háború az más, minden értelemben dráma, de ezt a drámát nem is akarjuk bekalkulálni a stratégiánkba. Nem áll szándékunkban Magyarországról sem kivonulni. Ilyesmi akár ott, akár Oroszországban, akár Ukrajnában addig nem következhet be, amíg béke van, s amíg a helyi kormányok – szó szerint – ki nem űznek bennünket. Abból indulunk ki, hogy az osztrák bankok, jelesül a Raiffeisen International szaktudására, tőkéjére, gyakorlatára, helyismeretére minden olyan kelet-európai nemzetgazdaságnak szüksége van, ahol az elmúlt két-három évtizedben bennmaradtunk” – zárta gondolatait az alapblog.hu-nak adott interjújában Dr. Valentin Hofstätter.

Teljes terjedelemben az alapblog.hu-n olvashatja:

http://www.privatvagyonkezeles.hu/alapblog/37-zentuccio/4815-maradunk-ukrajnaban-oroszorszagban-magyarorszagon-mondja-a-raiffeisen-international-strategaja