fbpx

Háromszor annyi – Kína felfalja a világ marhahúskészleteit

Írta: Kohout Zoltán - 2021 március 27.

A sertéspestis miatt a marhahús-behozatal terén is a világ élére kerül az ázsiai óriásállam.

 

marhahus

 

Évente 10 százalék felett nő

Kína nemcsak a világ legnagyobb sertéshúsimportőre, hanem az afrikai sertéspestis kitörése óta a marhahús-import globális rangsorában is az élen jár. Az utóbbi három évben a marhahús nemzetközi piacokról való vásárlása megháromszorozódott – már majdnem eléri a 3 millió tonnát. Ez a hatalmas mennyiség durván kétszer annyi, mint amennyit az USA produkál az importőrök listájának második helyén. Az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) azt feltételezi, hogy Kína marhahúsimportja idén tovább nő, 320 ezer tonnával, vagyis jó 11 százalékkal, s így ténylegesen meg fogja haladni a 3 millió tonnás volument.

 

Pörög az értékesítés, sok a beruházás

Ennek elsősorban az az oka, hogy a kereslet gyorsabban nő, mint a hazai termelés, és hogy az importált hús olcsóbb. Az USDA szerint a kínai marhahústermelés 4,2 százalékkal 7 millió tonnára nő tavalyhoz mérten. Az emelkedő árak és a jó értékesítési lehetőségek miatt a termelők megpróbálták növelni állományukat, a nagy tejtermelők is beruháznak a hím vágómarhák további termelésébe integrált rendszerekben. Az USA pekingi nagykövetsége szerint Kína teljes szarvasmarha-állománya 2021 elején majdnem 96 millió állatot tett ki. Ez 4,2 millióval, azaz csaknem 5 százalékkal több, mint egy éve (a képet árnyalja, hogy egyes gazdaságok 2020-ban visszatartották az állatokat annak érdekében, hogy csak 2021-ben vágják le őket). A tejelőállomány 2,2 százalékkal csaknem 14 millió nőtt.

 

marhahus

 

Egyre többen egyre többet

Az amerikai elemzők az idei fogyasztás növekedését csaknem 600 ezer tonnára becsülik, ami bő 10 millió tonnát jelentene. A koronavírus-járvány után a marhahús-fogyasztás újra fellendülőben van, és az olcsó importmarhahús – szemben relatíve drága sertéshússal – szintén ezt a trendet erősíti. További tényező, hogy egyre több fiatal kínai termel marhahúst házi gazdaságban, és használja az internetes kereskedelmi-szállítási platformokat. Az USDA szerint a magasabb importkereslet jó értékesítési lehetőségeket kínál a hagyományos kínai marhahús-beszállítók számára. A dél-amerikai árut ezután többnyire az országban dolgozzák fel, míg az Egyesült Államok, Ausztrália és Új-Zéland az éttermek és az élelmiszer-kiskereskedelem számára a magas árszegmenst szolgálja.

 

Illusztrációk: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán