fbpx

Meghosszabbított határidővel pályázhatnak a közösségi terek kulturális fejlesztésekre

Írta: Szerkesztőség - 2013 február 22.

Budapest, 2013. február 22., péntek (MTI) – Meghosszabbított határidővel, április 5-ig igényelhetnek támogatást egyebek mellett az integrált közösségi és szolgáltató terek, városi közösségi központok az Építő közösségek elnevezésű pályázaton – tájékoztatott a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken.

 

 

Az egymilliárd forintos keretösszegű programot a közösségi terek hosszú távú működését segítő, többfunkciós közművelődési fejlesztésekre írta ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a vidékfejlesztési tárca szakmai segítségével.

 

A közlemény szerint az elmúlt időszakban számos új integrált tér kezdte meg működését.

A pályázat kiírásakor még mintegy 300 közösségi tér volt az országban, a számuk mostanra elérte a 335-öt.

Részben annak érdekében, hogy az újonnan megnyitott közművelődési intézmények is forráshoz juthassanak, az Emmi meghosszabbította a pályázatok benyújtási határidejét.

A támogatás célja, hogy az intézmények a hagyományos kulturális feladatokon túl a helyi közösségek érdekében olyan kiemelten fontos tevékenységeket is ellássanak, mint a képességfejlesztés vagy a társadalmi felzárkóztatás elősegítése.

A közösségi és szolgáltató terek, illetve a városi közösségi központok (agórák), a pólusvárosok kulturális-oktatási versenyképesség-növelő központjai (agóra pólusok) 700 millió forint értékben pályázhatnak programokra, míg módszertani és hálózatfejlesztésekre 300 millió forint jut.

A VM támogatásával létrejött integrált közösségi és szolgáltató terek az 5000 fő alatti lakosságszámú vagy a négyzetkilométerenként száz lakosnál alacsonyabb népsűrűségű településeken nyújtanak információs és közösségi szolgáltatásokat, programokat a közösségfejlesztés, a kulturális fejlesztés és a vidékfejlesztés céljainak elérése érdekében.

 

MTI 2013. február 22.