fbpx

Enyhíthetők a termelői belvízkárok

Írta: Szerkesztőség - 2013 április 04.

Belvízkárokra is igényelhetik a mezőgazdasági termelők a kárenyhítő juttatást a mezőgazdasági kockázatkezelési törvény szerint – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.

A belvízkár definíció alapján a növénykultúrában belvíz miatt bekövetkezett, legalább 30 százalékos mértékű hozamcsökkenést okozó kár tekinthető belvízkárnak.

A belvízkár szempontjából a káresemény időpontjának azt kell tekinteni, amikor a növénykultúrán a káreseményt első alkalommal észlelték.

 

 

A benyújtott kérelmek alapján a termelő akkor válik jogosulttá a kárenyhítő juttatásra, amennyiben a káresemény következtében üzemi szinten 30 százalékot meghaladó hozamérték csökkenése állapítható meg, erre pedig csak a gazdasági év végén, a betakarítás után van lehetőség.

A rendelkezésre álló információink szerint most országosan 155.000 hektárt borít belvíz ebből 71.000 hektár mezőgazdasági terület.

A kárenyhítő juttatás 2014 elején felhasználható forrásösszege a mezőgazdasági termelők által befizetett – idén már a nagyvállalatok befizetéseit is tartalmazó – kárenyhítési hozzájárulásból, az azzal legalább megegyező mértékű költségvetési támogatásból és az alapban a korábbi években felhalmozott összegből tevődik össze.

Az alapban a jövő év elején ezért várhatóan közel 9 milliárd forint kárenyhítési forrás áll majd rendelkezésre.

Így most a belvízkárra kifizethető kárenyhítő juttatás összegét nehéz lenne meghatározni.

A szaktárca érvelése szerint a belvíz okozta károk mértékét előzetesen nem lehet megbecsülni, hiszen a termelők a károkat a napokban kezdték el bejelenteni.

A károk mértékének meghatározásánál további lényeges szempont, hogy a mezőgazdasági területen belül mekkora az őszi vetések területe, illetve meghatározó a vetések vízborítottságának időtartama.

A Vidékfejlesztési Minisztérium felhívja a mezőgazdasági termelők figyelmét, hogy minden lehető eszközzel segítsék a belvíz mihamarabbi elvezetését.

A rendbe tett csatornák, és vízelvezető árkok nagyban hozzájárulhatnak ugyanis a felesleges csapadékvíz elvezetéséhez, a talaj előkészítési munkák mielőbbi megkezdéséhez, a károk által érintett gazdaságok helyzetének javításához.

 

MTI