fbpx

Megújult a békéscsabai AXIÁL-pont

Írta: - 2018 február 06.

Karácsony előtt 2017. december 19-én rendezte meg az AXIÁL Kft. felújított békéscsabai telephelyének ünnepélyes átadását, melyen közel 500 partnerük jelent meg. A 2011-ben kezdetét vett telephely-fejlesztési program keretében a cég már számos beruházást hajtott végre.

Az AXIÁL Kft. Magyarországon 19 telephellyel, közel 15000 négyzetméter fedett műhelykapacitással rendelkezik, melyek műszaki színvonala, technikai berendezése, a szakembergárda felkészültsége vetekszik bármelyik európai kereskedőcégével. Az AXIÁL az elmúlt években valamennyi telephelyét a kor követelményeinek megfelelően felújította, illetve vadonatúj központokat is nyitott. 2017-ben átadásra került a kerecsendi telephely, bővítették a kaposfői központot, és végül a békéscsabai AXIÁL-pont is komoly fejlesztéseken esett át.

Honnan hová

Az AXIÁL Kft. 2011 tavaszán, a telephely-fejlesztési program első évében alapította békéscsabai telephelyét, amely hozzávetőleg 2 hektáron terül el a Berényi út 140. szám alatt. A 15. AXIÁL-pont telkén 55 négyzetméteres alkatrészüzlet, 350 négyzetméteres alkatrészraktár és természetesen szervizműhely is található, viszont ahogy azt korábban bejelentették, elérkezettnek látták az időt a szervizépület bővítésére, korszerűsítésére. A munkálatok eredményeképp 963 négyzetméteresre bővült a műhely, amely 6 állásos, áthajtós kialakítású. Az épületet egészségesebb munkakörnyezetet biztosító kipufogó-füstgázelszívóval és 5 tonnás híddaruval szerelték fel, mely azt a célt szolgálja, hogy könnyebben mozgathatók legyenek a gépegységek, ezáltal csökkenjen azok javítási ideje. Új, 225 négyzetméteres mosót építettek, és 5000 négyzetméter térkőburkolatot fektettek le.

A munkálatok

Az építkezés során 350 köbméter betont, 12000 darab téglát, 131 darab nyílászárót, 865 négyzetméter hőszigetelő anyagot, valamint közel 20000 folyóméternyi erős- és gyengeáramú vezetéket használtak fel – tudtuk meg Harsányi Zsoltnak, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetőjének előadásából. A tulajdonos azt is elmondta, hogy a fejlesztésekkel nem állnak le, tovább építik, korszerűsítik a műhelyeket annak érdekében, hogy kiszolgálják a környék mezőgazdasági, építőipari, raktártechnológiai igényeit. Hozzátette, hogy a beruházások célja egy korszerű és nagy hatékonysággal működő alkatrész- és szervizszolgáltatásokat nyújtó hálózat kiépítése, melynek pontjai 75 km-en belül bárhol elérhetők az országban.

Az eseményen jelen volt Patrick Besson, a Grégoire-Besson képviselője is, aki köszönetét fejezte ki az AXIÁL Kft. teljes csapatának, különösképp Harsányi Zsolt, Harsányi Dr. Fodor Gyöngyi tulajdonos-ügyvezetőknek és Pintér Zsolt ügyvezetőnek, hogy az elmúlt 20 év során erős és megbízható partnerkapcsolatot építettek ki. E munkának a gyümölcse, hogy a magyar földeken közel 1500 Grégoire-Besson-eke és más munkaeszköz dolgozik.

Az ünnepélyes átadót már hagyományosan a STROKES nevű társulat nem mindennapi vidám előadása zárta, majd az állófogadás után egy kötetlen beszélgetés vette kezdetét.

Összeállította: Kalmár Nárcisz