A cél a magasabb beporzási arány elérése

Az utóbbi időszakban egyre többen kongatják a vészharangot a méhek számának csökkenése miatt. Nem véletlenül, hiszen a mezőgazdaságon belül a globális élelmiszer-termelés közel 80%-a függ a házi méhek (és más beporzók) beporzásától. Sajnos világtendencia a hártyásszárnyúak fokozatos pusztulása. A beporzó rovarok faj- és egyedszámcsökkenésének okai között szerencsére nincs egyetlen olyan sem, ami emberi beavatkozással ne lenne megoldható.

A probléma világszintű

A fokozatos rovarpusztulás okaként a legtöbb szakember a rovarok életterének folyamatos csökkenését, valamint a táplálékukat jelentő virágzó növények sokszínűségének kedvezőtlen változását szokták megemlíteni. Az agráriumban ma már szinte fáziskésés nélkül megjelennek a legújabb innovációk, de vannak olyan területek, amelyekre a technikai fejlettség jelenlegi szintjén nincs gépi megoldás. Ezek közé tartozik a virágok beporzásának kérdése is, amire nincs a rovarok munkájával egyenértékű alternatíva. Habár a méhek (és egyéb más beporzók) hiánya miatti károkat szinte lehetetlen megbecsülni, néhány modell szerint, ha a porzási munkát kézzel kellene elvégezni, az világszerte mintegy 250–300 milliárd euróba kerülne. Persze ez csak egy közelítő becslés, hiszen a méhek eltűnésével a beporzást szinte esélytelen lenne megvalósítani.

Azt is mondhatjuk, hogy a méhek jelentik az első dominót a sorban. Vagyis az esetleges eltűnésük egész láncreakciót indítana el az állat- és növényvilágban. Hozzávetőleges becslések szerint mintegy 200 000 fajta virág van ráutalva a méhek és egyéb más beporzók segítségére. Beporzás nélkül számos növény eltűnne a világunkból. A virágok és termések a rovarok, madarak és kisebb emlősök számára táplálékforrást jelentenek, vagyis itt is egy szakadás következhet be a táplálkozási láncban a méhek hiányában. Sőt, a láncolat egészen a ragadozókig sérülhet. A szakemberek további két okot szoktak még említeni a méhállomány világszintű csökkenése kapcsán: a különböző rovarirtó szerek hatását, valamint a klímaváltozást. Egy amerikai tanulmányt követve azt mutatjuk be, hogy milyen hatással van a termésmennyiségre, ha kvázi visszaállításra kerül a méhek természetes élőkörnyezete.

A beporzók hiánya miatti károkat lehetetlen megbecsülni

Almaültetvények, dupla eséllyel

Egy közelmúltban publikált amerikai tanulmány arra kereste a választ, hogy van-e hatással a termés minőségére és mennyiségére, ha az almaültetvényt „vadvirágkordonnal” veszik körül.

A Cornell-tanulmányként ismertté vált anyagot a cornelli egyetem (Entomológiai Tanszék, Cornell AgriTech, New York-i Állami Mezőgazdasági Kísérleti Állomás) munkatársai más intézményekben dolgozó kutatókkal együtt készítették. Munkájuk alapját 27 New York-i almaültetvény 10 éves adatai jelentették. Az ültetvényeket úgy választották ki, hogy legyen köztük mezőgazdasági területtel és természetes környezettel határolt is. A tanulmány megállapította, hogy a természetes élőhelyekkel körülvett gyümölcsösökben javult a termelés minősége. A különböző méhfajok ugyanis eltérő viselkedést mutatnak abban, hogy hogyan és mikor porozzák be a virágokat. Egyes fajok oldalról, mások felülről közelítenek, és mindegyikük különböző napszakokban és változó gyakorisággal táplálkozik. Ha többféle faj látogat el egy gyümölcsösbe, az almavirágok nagyobb eséllyel kapnak teljes beporzást.

A magasabb beporzási arány nemcsak a gyümölcsfa termőképességét növeli, hanem jobb minőségű gyümölcsöt is eredményez. Az almavirágoknak bizonyos számú pollenszemcsét kell kapniuk ahhoz, hogy a magok teljes mértékben kifejlődjenek. Ha a magok jól teljesítenek, az ezeket a magokat alátámasztó szövet, a gyümölcs húsos része is teljesebben kifejlődik. A fentiekből kitűnik, hogy a termőterület környékén megvalósított „természetes környezet” dupla haszonnal jár. Egyrészt pozitív hatással van a termésmennyiségre, másrészt pedig növeli a beporzók túlélési esélyeit.

Mit tehetnek a termelők a beporzás javítása érdekében?

A gyümölcsös vadvirág ültetésével való „keretezése” egyre népszerűbb módszer a beporzók és a kártevők ragadozói odacsábítására – de ez nem megfelelő módszer minden termelő számára.

A kutatók azt találták, hogy amikor a gazdaság olyan területen volt, ahol a környező terület 25–55%-a természetes környezetet jelentett, a vadvirágsávok sikeresen vonzották a beporzókat, ami nagyobb beporzottságot eredményezett és hozamnövekedést generált. A sávok hétről hétre egyre hatékonyabban vonzották a beporzókat, ami növelte az eredményességet is. A cornelli egyetem kutatói tanulmányukat az epertermesztés területére is kiterjesztették. 12 New York-i eperfarmon vizsgálódtak hasonló célzattal, és hasonló következtetésekre jutottak, mint a gyümölcsösök esetében. Vagyis, hogy a termőterület vadvirágültetéssel való „keretezése” kedvező módon befolyásolta a termésmennyiséget.

Az érem másik oldala

Megállapítást nyert, hogy sok vadvirágfaj mind a kártevőket, mind a méheket vonzza. De vannak olyan fajok, például az egynyári seprence (Erigeron annuus), amelyek kevésbé voltak hatékonyak a méhek csalogatásában, ugyanakkor számos kártevőt odavonzottak. A problémát az jelenti, hogy ezek a fajok nemcsak a méhek, hanem a kártevők ragadozói számára sem bírtak nagy csábítóerővel. Vagyis a nem megfelelő „vadvirág-portfólió” több kárt tud csinálni, mint amennyi hasznot hoz. A kívánt hatás elérése érdekében célszerű tájékozódni, és a megszerzett információ birtokában nekilátni a méhcsábító virágsávok kialakításának.

A beporzók védelmében

A közvélemény hajlamos a probléma egyetlen részterületére fókuszálni. Ez abból fakad, hogy a beporzókat a méhekkel azonosítják, ezen belül is a házi méhekkel. Pedig a valóság mást mutat, ugyanis a házi méh csupán egy kis részét képes ellátni a megporzás feladatának. A munka döntő részét a vadon élő társas méhek, magányos méhfajok és számtalan egyéb rovar végzi el. Az előbbiek okán a beporzók védelme nem korlátozódhat a méhészetek, vagyis a házi méh munkájának támogatására. A beporzó rovarok faj- és egyedszámcsökkenésének okai között szerencsére nincs egyetlen olyan sem, ami emberi beavatkozással ne lenne megoldható. A fentiekben már taglaltuk a természetes élőhely visszaállításának lehetőségét. Ezért most a másik sarkalatos tényezőről, a növényvédelemről fogalmazunk meg néhány gondolatot.

A mezőgazdaság jelentős mennyiségű rovarirtó szert használ. A fenntartható mezőgazdaságra való törekvés számos alternatív védekezési lehetőséget állított reflektorfénybe, amelyek a tradicionális védekezés kiváltására hivatottak; közöttük a biológiai védekezés meglehetősen szerteágazó módjait. A beporzás szempontjából „főszezonnak” számító virágzás idején is előfordulhat olyan S.O.S. növényvédelmi helyzet, ami azonnali megoldást igényel. Ebben az esetben is figyelemmel kell lenni a beporzó rovarokra (nem csak a házi méhre), amelyek védelme a jogszabályi kötelezettségen túl a saját érdekünk is.

Eszközök és anyagok tekintetében a biológiai védekezési módszereknek igen gazdag elektronikus irodalma van. Ezek között mindenki találhat olyat, amelyik az adott gazdaság keretein belül is észszerűen és hatékonyan megvalósítható. Egyébként már az is előremutató, ha a mindenképpen bevetésre szánt vegyszerből fajspecifikus hatásút alkalmazunk, méghozzá valóban csak a legszükségesebb, mennyiségben.

Czékus Mihály