Mész – egyszerű anyag, sokoldalú felhasználás

Kedvező időjárás, megfelelő talaj hőmérséklet – mi másról szólhat a jelenlegi időszak, mint a tavaszi vetésekről? Az idén először számos hazai gazdálkodó elsőként próbálta-próbálja ki a tavaszi vetés előtti talajmeszezést, jellemzően kukorica, napraforgó, és cukorrépa esetében a TERRACALCO 95 új kalcium-oxid termékkel, egyszerűen, röpítő tárcsával kijuttatva. Ehhez hasonló, tavaszi teljes körű szántóföldi talajmeszezésre a korábban már említett szója vetések előtt lehet még gondolkodni.

A történet azonban, ahogy mondani szokás, itt nem ér véget. A mészanyagok sokoldalú felhasználási lehetősége számos területen segítheti a gazdálkodókat.

Nézzük meg, mi mindenre lehet még jó a kalcium a mezőgazdaságban.

A kalcium felhasználási lehetőségei az állattenyésztésben is igen széleskörűek. Az istálló higiénia javítására a hagyományos meszelésen túl léteznek olyan speciális keverékek, melyek önállóan alomként, vagy alomanyaggal, szalmával a megfelelő technológiával összekeverve hosszú időre higiénikus fekvőhelyet és padozatot tudnak biztosítani (OPTILIT, OPTILIT FORTE) szinte valamennyi haszonállat számára, amelyek akár pihenőboxos, akár növekvő almos, mélyalmos tartás estén is használhatók, kijuttatásuk egyszerű, és veszélytelen (Vigyázat! Nem mindegy, hogy milyen mésztermékről van szó!). Alkalmazásukkal jelentősen mérsékelhető a káros mikroorganizmusok, paraziták jelenléte, javul az istálló levegője, és a később szántóföldi felhasználásra kerülő trágya minősége, amely már több kalciumot fog tartalmazni.

A kalcium, mint építő elem az állati szervezet számára is fontos. Kiemelt szerepe van a csontépítésben, a tojáshéj szilárdságának biztosításában, sokféle anyagcsere folyamatban, és a tejtermelésben is. Természetes úton a növényi táplálékkal is bekerül az állat szervezetébe, de részben a talajok – és ezen keresztül a takarmánynövények – alacsony kalcium ellátottsága, részben az intenzív, az állatok szervezetére nagyobb megterhelést jelentő tartástechnológiák miatt ez nem elég, ezért ipari takarmány keverékek összetevőjeként a hiányt pótolni kell. Itt rendkívül fontos a megfelelő és egyenletes minőségű, nagy tisztaságú kalcium-karbonát forrás (pl. NUTRICALCO), hogy folyamatosan és biztonsággal használható legyen, és ne tartalmazzon jelentősebb mennyiségben más elemeket, amelyek a tápelemek egymáshoz viszonyított arányát boríthatják fel, de legalábbis a pontos adagolhatóságot nehezítik meg. Ez ugyanígy igaz a tojóállományoknak akár külön adott mészkő grittre is, melynek a begyben betöltött funkcióján kívül, mint kiegészítő kalcium-forrás is éppúgy szerepe van.

Tógazdaságokban ismert jelenség a halastavak savanyodása, amely szintén nem előnyös hatású a halakra és a tóban élő egyéb hasznos szervezetekre nézve. A tavak meszezésével a tó vize az optimális pH tartományban tartható. A kitermelt tóiszap minősége, felhasználhatósága szintén javítható megfelelő módszerrel végrehajtott meszezéssel.

Az állattenyésztésben folyamatosan termelődő szerves trágya a meszezve ideális megoldás azokban a gazdaságokban, ahol jelentős mennyiség képződik, mivel a finom mészőrlemény a szerves trágyával keverve egyszerűen, minimális szálló por képződése mellett egy menetben, nagy tömegben is viszonylag gyorsan kijuttatható. Erre a kalcium-karbonát és a kalcium-oxid (természetesen eltérő dózisban) egyaránt megfelelő.

Ez a megoldás egyébként ugyanígy alkalmazható pl. szerves komposzttal keverve is.

A meszezés kertészeti alkalmazásáról is esett már szó, hiszen a kalcium szerepe ezekben a kultúrákban is fontos. Többféle lehetőség nyílik ebben a szegmensben mészpótlásra. Sőt, ezen túlmenően a gyümölcsök, zöldségek tároló helyiségének klíma- és pára szabályozására is léteznek egyszerűen használható, mésztermék keverékekre épülő megoldások (pl. FRUITCAL).

Sok területen segíthet nekünk a kalcium– érdemes elgondolkodni ezen, és tájékozódni a lehetőségekről, és ha szükséges, bátran kérjünk tanácsot!

Wágner József
Carmeuse Hungária Kft.

Carmeuse kalcium növénytermesztés