fbpx

Nébih: május vége az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallási határideje

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 07.

Budapest, 2013. május 7., kedd (MTI) – Május 31-e az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallási határideje – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.

A közlemény szerint április közepétől elérhető a hivatal honlapján az ez évi élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallási felülete.

A felügyeleti díj megfizetése két egyenlő részletben történik.

Az első részletet – a díj 50 százalékát – július 31-ig, a másodikat 2014. január 31-ig kell átutalni a Nébih célszámlájára.

A bevallás elkészítéséhez szükséges regisztrációról, meghatalmazásról, illetve a bevallás elkészítéséről részletes tájékoztatók olvashatók a Nébih honlapján.

Emellett a Nébih a Jogalkalmazás javítása a mezőgazdasági szakigazgatásban című projekt részeként gyakorlati képzést is tart az érintetteknek, melyre szintén a weboldalon keresztül jelentkezhetnek az érdeklődők – olvasható a közleményben.

 

Nébih: május vége az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallási határideje

 

 

MTI 2013. május 7.