Nehezen leküzdhető ellenfelek

A talajainkban lakó kártevők

A talaj a földi élet egyik alapja, a növényeket (és ezáltal az állatokat, valamint az embert) ellátja tápanyagokkal, vízzel, megköti és átalakítja az anyagokat. A talaj kémiai szempontból keverék, háromfázisú polidiszperz rendszer: azaz alkotórészei között szilárd-, folyadék- és gázfázisú anyagokat találunk, melyek egymással diszperz rendszert alkotnak.

Mi is ez a rendszer?

Ez a rendszer az utóbbi évtizedekben az ember tájátalakító és szennyező cselekvése miatt sérült, egyes esetekben megsemmisült (lásd futóhomok). Ez a tájátalakító tevékenység felbomlasztotta a talaj egészséges egyensúlyát. A talajban olyan előnytelen folyamatok indultak be, amelyek a termesztett növényeink egészségi állapotát és ezzel a termés mennyiségét is negatívan befolyásolják.

A talajfertőtlenítők és a gyomszabályozó anyagok nemcsak azokat a kártevőket pusztították el, amelyek potenciálisan kárt okoztak, okozhattak a haszonnövényekben, hanem a talajélet szempontjából nélkülözhetetlen lebontókat, ragadozókat is, amelyek általában szűktűrésű (sztenök) fajok.

Ebben a sérült talajéletű közegben az obligát és opportunista kártevők nagy kártételre képesek, amit csak még több növényvédő szerrel tudunk megakadályozni. Az okszerű növényvédőszer-használattal nemcsak a pénztárcánkat kíméljük, hanem a talajéletet is.

A kártevők előrejelzése

A talajlakó kártevők elleni védekezés már az imágók megfigyelésével kezdődik. Ennek eszközei a következők: a Jermy-típusú fénycsapda, a szexferomoncsapda, a talajcsapda, a térfogat quadrát mintavétel, a színcsapdák.

Ezekkel a módszerekkel nagy biztonsággal előre tudjuk jelezni (akár táblaszinten is) a várható kártétel nagyságát. Nem elhanyagolható a megelőző évek tapasztalatainak számbavétele. A talajlakók általában polifág élőlények, így bármelyik termesztett növényünkben kárt tehetnek.

Lássuk a kártevőket!

A fonálférgek egy része jelentős veszteséget tud okozni. A Meloidogyne fajok közül a szabadföldi gubacsfonálféreg (M. hapla) (1. kép), Magyarországon szabadföldön is áttelel, kártételével főleg a homoktalajú területeken és szántóföldön kell számolni. A melegigényes fajok közül, melyek csak üvegházakban tudják teleinket átvészelni, a kertészeti gubacsfonálféreg (M. incognita) (2. kép), a növényházi gubacsfonálféreg (M. arenaria) (3. kép) és a melegövi gubacsfonálféreg (M. javanica) kártételével szabadföldön csak akkor kell számolni, ha a palánta már a palántanevelés során fertőződött. Gyökérgubacsfonálféreg-kártétellel szabadföldön palántázott paprikán és paradicsomon, továbbá sárgarépán találkozhatunk.

1. kép. A szabadföldi gubacsfonálféreg nagy kárt okoz

2. kép. A kertészeti gubacsfonálféreg főleg zárt termesztőberendezésben okoz kárt. Fotó: internet

3. kép. A növényházi gubacsfonálféreg szintén üvegházi kártevő

A homoktalajú területeken termesztett sárgarépán egyre gyakrabban jelentkezik a gyökérgubacs-fonálféreg kártétele. Különösen akkor jelentős a kártétel, ha a területen egymást követő években fontosabb tápnövényeit termesztjük. Egyedüli védekezési lehetőség a fertőzött területen 4–5 évig gabonatermesztés, és ez idő alatt a kétszikű gyomnövények következetes irtása.

A szárfonalféreg (Ditylenchus dipsaci) (4. kép) kártétele a zöldségfélék közül elsősorban a vöröshagyma és a fokhagyma szárán, levelén és a hagymatesten jelentkezhet. A vöröshagyma levelei rendellenesen növekednek, a hengeres levél helyenként behorpad, a hagymatestet borító pikkelylevelek felrepednek, ami főleg betakarításkor szembetűnő. A károsított növények a növekedésben visszamaradnak. Elsősorban az öntözött területeken termesztett vöröshagymát veszélyezteti. Ez a fokhagyma legveszélyesebb kártevője. A fokhagymán a fiatal levelek elkeskenyednek, fűszerűek lesznek, a száron torzulásokat, felrepedéseket találunk. A károsított hagymán felszedéskor olykor alig találunk tünetet, de később, a tárolás során a hagymagerezdek megbarnulnak, elpusztulnak. A szárfonalféreg sok tápnövényű, belső élősködő fonálféregfaj. Évente számos nemzedéke fejlődik ki. A dughagymában, fokhagymagerezdben, illetve talajban növénymaradványokkal telel át. Védekezés: a szárfonalféreg elleni védekezés alapja az egészséges szaporítóanyag használata és a legalább ötéves vetésforgó következetes betartása.

A talajlakó és az endofág kártevők előrejelzése

Ebbe a csoportba a többéves fejlődésű és jellemzően egynemzedékű fajok tartoznak, amelyek egyedfejlődésük legérzékenyebb szakaszaiban védett helyeken, a talajban vagy a növények belsejében élnek, és ott okozzák a legnagyobb kárt. Az imágó állapotuk viszonylag rövid időtartamú. Ilyenek a cserebogarak (Melolonthidae) lárvái (pajorok), a pattanóbogarak (Elateridae) lárvái (a drótférgek), az amerikai kukoricabogár lárvái, a vincellérbogarak és a répabarkók lárvái. E fajok populációjának a nagysága lassan változik, ezért ott, ahol nagy tömegben vagy épp ellenkezőleg, kis mennyiségben találhatók, jellemzően a számuk a következő időszakban is hasonló lesz. A gyökereket rágó/pusztító rovarok közül a cserebogár az, amelyik a legnagyobb gondot okozza. Az erdei áprilisi, májusi, júniusi cserebogarak közül a májusi cserebogár (Melolontha melolontha) okozza a legtöbb problémát. A csontszínű vagy fehéres lárva (pajor) (5. kép) kezdetben humusszal táplálkozik, majd később a növények gyökereivel, ezzel a fiatal csemeték pusztulását is okozhatja. Kifejlődésükhöz 3 év szükséges. Az ültetetőgödör átvizsgálásával győződjünk meg arról, hogy nincs-e pajor a földben. Ha ültetőgödrönként 1–2 darabot találunk, akkor oda ne ültessünk gyümölcsfát!

4. kép. A szárfonalféreg kártétele a zöldségfélék közül elsősorban a vöröshagyma és a fokhagyma szárán jelentős

5. kép. A cserebogárpajor akár fiatal csemeték pusztulását is okozhatja. Fotó: Takács Attila

A pattanóbogarak lárvái (drótférgek) és cserebogárpajorok a talajban a hőmérséklet és nedvesség változása esetén függőlegesen mozognak. A lárvák ősszel, ha csökken a talaj hőmérséklete, akkor a mélyebb rétegekbe, akár 1 méter mélységbe is lehúzódnak. Tavasszal, ha a talaj hőmérséklete emelkedik, akkor a felső rétegekbe vándorolnak. Az ősz elején, a hűvös időszak beállta előtt a lárvák a talaj felső, 20–30 cm-es rétegében vannak. Az ilyenkor végzett talajvizsgálat a talajlakó fajokra a következő évi kártételükre megbízható információt adhat. A felmérés alapján megállapítható a várható kártétel nagysága és a védekezés szükségessége. A védekezés hatékonyságát több tényező együttesen befolyásolja. A kezelés időpontjának meghatározásánál vegyük figyelembe, hogy a talajlakó kártevők a talaj hőmérsékletének csökkenésével a talaj mélyebb rétegeibe húzódnak, így egy késő őszi vagy egy kora tavaszi rovarölő szeres talajkezelés, különösen rövid hatástartalmú készítményekkel, nem vezet eredményre.
Az előzőekben bemutatott talajlakó kártevőkkel közel azonos kártételt okoz a gyökérzöldségféléken, paprikán, cukorrépán, gabonaféléken, hagymán, kukoricán a vetési bagolylepke (Scotia segetum) lárvája, a mocskospajor. Életmódja és a védekezés lehetősége eltér a tipikus talajlakó kártevőtől. A fiatal lárva levélkártevő, a levelek fonákán alig észlelhető, apró lyukakat rág. Ez a kártételi forma jelentéktelen. Az idősebb lárva lehúzódik a talajba, és ott a növény szárát, gyökerét szabálytalan rágással körberágja, odvasítja. A kipalántázott fiatal növények gyökérnyaki részének, föld alatti szárának elrágásával a növények pusztulását is okozhatja. Éjjel aktív, így a fejlődő növények közelében nappal a talajrögök között megbújik, és onnan éjjel előbújva a sötétben károsítja a fiatal növények hajtásait. A faj gradációjakor látványosan, foltszerűen pusztulhat a vetés. A fajnak évente két nemzedéke fejlődik, azokban az években szaporodik fel, amikor az ősz meleg és hosszú, így válik lehetővé a hernyók teljes kifejlődése. A kártételek megelőzését az imágók elleni permetezéssel úgy kell időzíteni, hogy az a rajzáscsúcsot – amit feromoncsapdával kiválóan jelezni lehet – követő 7–10 napon belül mindenképp megvalósuljon.

Az eddig bemutatott fajokkal ellentétben az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera) (6-7. kép) monofág, és csakis kizárólag kukoricával, valamint cirokkal táplálkozik. A faj Észak-Amerikából származik, első egyedeit Európában 1992-ben, a belgrádi repülőtér közelében találták meg. A kártevő a populációját kordában tartó vírus, gomba és egyéb parazitoid hiányában viharos gyorsasággal terjedt Európa más országaiban, így Magyarországon is. A kukoricabogarat Magyarországon először 1995-ben, Mórahalom környékén találták meg. Mind az imágó, mind a lárva kárt okoz, de a lárva a fő kártevő. A gyökerek rágásával, kiodvasításával gazdasági kárt tesz a növényekben. A fiatal lárvák a gyökér csúcsától a gyökér alapi részéig rágnak, az idősebb lárvák pedig a vastagabb gyökereket pusztítják. Ez a fejlődő növények tápanyag-ellátottságát és vízfelvételét gátolja, ezzel a növény visszamarad a növekedésében. A növény támasztása gyengül, így az erősebb szél hatására eldől. Később a kukorica a regenerálódása eredményeként újra függőlegesen nő, de a talajszinten láthatóvá válik az ún. lúdnyak tünet. Az imágók a kukorica virágporával, a bibeszálakkal táplálkoznak. Az imágó fő kártétele a bajusz lerágásával jelentkezik. Virágzás idején a bajuszszálak hiánya termékenyülési zavarokat okoz. Az amerikai kukoricabogárnak évente egy nemzedéke fejlődik ki.

6. kép. Az amerikai kukoricabogár Észak-Amerikából Európába behurcolt faj. Fotó: Takács Attila

7. kép. Az amerikai kukoricabogár lárvája a talajfelszín alatt károsítja a gyökereket

8. kép. A talajlakó kártevők közé sorolják a lótücsköt is

A peték a talaj felszíne alatt 15–20 centiméterrel telelnek. A lárvakelés tavasszal, május második felétől június közepéig húzódhat. A lárva 30 nap alatt fejlődik ki a gyökereken, majd bábozódik. A bábnyugalom 5–10 napig tart. A bogarak rajzása június közepétől indul, először a hímek jelennek meg. A párosodás után a nőstények érési táplálkozást folytatnak általában 7–10 napig, majd ezután rakják le a petéiket. A kukoricabogár fő tápnövénye a kukorica. Ettől eltérően a bogarak táplálkozását napraforgón, tökön, dinnyén, babon, lucernán és szőrös disznóparéjon is megfigyelték. A kártevő előrejelzése legegyszerűbb módon szexferomoncsapdával lehetséges. A kukoricabogár elleni védekezés leghatékonyabb módja a vetésváltás.

A talajlakó kártevők közé sorolják a lótücsköt (Gryllotalpa gryllotalpa) (8. kép), ismertebb nevén a lótetűt is. Ez a nagy termetű egyenesszárnyú rovar 7-8 cm-esre is megnő, járatait szerves anyagban gazdag (pl. trágyázott) talajokban a talajfelszín alatt készíti el. Ragadozó életmódú, ezért az itt előforduló rovarokat fogyasztja. Ez alapján akár hasznosnak is mondhatnánk, de sajnos az általa okozott kár a haszonnál nagyobb, ugyanis járatkészítés közben az útjába kerülő növények föld alatti részeit is átrágja, amelyek ettől elpusztulnak.

Védekezésre használható szerek:

Az amerikai kukoricabogár elleni védekezéshez: Heterorhabditis bacteriophora (EN01), kovaföld (szilikagél, diatomaföld), acetamiprid, béta-ciflutrin, lambda-cihalotrin.

Cserebogárpajor ellen: teflutrin, acetamiprid, cipermetrin, teflutrin.

Vetési bagolylepke ellen: szexferomoncsapda, béta-ciflutrin.

Drótféreg ellen: teflutrin, cipermetrin.

Takács Attila
növényvédelmi entomológus