A klasszikus igásló mára kiváló ugró- és fogatló is lett, nyugodt vérmérséklete, páratlan munkakészsége számtalan helyzetben eredményezett szép sikereket. Állóképességét és mozgáskészségét megannyi versenyen bizonyította, most nekünk lenne ideje megtennünk a magunkét: biztosítani a Nóniusz méltó jövőjét. De előbb nézzük, mivel is állunk szemben?
Nonius Senior
Az alapító, a Nonius nevű, szalaggal mérve 171 cm magas anglonormann mén 1815-ben hadizsákmányként került az országba, mellyel a mezőhegyesi császári katonai ménes spanyol-nápolyi és arab kancáit fedeztették.
Nagy és durva feje, mélyen ülő kicsi szemei voltak, feje pedig nem volt sem kos sem félkos formájú.
Hosszú siska füle és erős, szűk pofája alatt rövid, de jól illeszkedő nyaka volt, hosszú, magas marral.
Mellkasa lapos volt, lapockái meredekek, háta és ágyéka hosszú és rosszul kötött, fara keskeny, farka mélyen tűzött, állása elől szabályos, hátul kissé szűk
Ez a világos pej, aminek fején csillag és piszra, két hátulsó lábán kesely 17 éven át fedezett, méntörzset majd fajtát alakított, és később a Nonius Senior nevet kapta.
Apja Orion angol félvér, apai nagyapja Marmetin angol telivér.
Anyja normandiai kanca, angol telivér mén unokája. 1816-tól évente 21-43 kancát fedezett, összesen 368-at 958 ugrással.
Ebből vemhes 217 lett 79 mén és 122 kancacsikóval.
Nóniusz, mint faj
Nonius nem saját jellegét örökítette, hanem a spanyol-nápolyi kancákat korrigálta úgy, hogy azok a kor kívánalmainak legmegfelelőbb utódait adták.
Sok rokontenyészés árán az 1840-es évek végére a spanyol-nápolyi testtömegnek arabbal tartósított és az anglonormannal rögzített változata létrehozta a nóniusz fajtát.
Amikor 1869-ben a Magyar Földművelésügyi Minisztérium átvette a mezőhegyesi ménest, már mint olyan közönséges formájú, pej, sötét pej, néha fekete színű 165-170 cm magasságú, durva kosfejű, kifejezésteljes szemekkel rendelkező lónak jellemezték, amelyik meredek lapockájú, keskeny, rövid farú, igen jó csontszerkezettel, kiváló vérmérséklettel rendelkezik, szép járású, jó ügetőmozgású és munkaképessége is igen jó.
Ma csak az a ló számít e fajba, amelyik megfelel a Nonius Méneskönyv követelményeinek, illetve a Nóniusz Egyesület által tenyésztésre elfogadott mének szaporulata.
A tenyésztés a fajta kialakulásának idején rokontenyésztéssel történt, a beltenyésztés ellensúlyozására és egyes tulajdonságok javítására később a csepp vérkeresztezést alkalmazták.
Majd 1943-ban Pettkó-Szandtner Tibor négy klasszis mén ivadékaira alapozva a vonaltenyésztés alakult ki (A, B, C, D). Az „A” vonalbeli kancát hozzáillő „B” vonalbeli ménnel párosították, majd ez „C” vonalbeli mént kapott.
Ennek kancautódára rakták a „D” vonalú mént, így az egyedek nem keveredtek közeli rokonságba, de a fajta homogenitását nagyban elő lehetett segíteni.
Ez a besorolás máig él, pedig a törzsmének számozását tekintet nélkül a korábbi vonalbeosztásra 1965-ben újból 1-gyel kezdték.
Ma már csak nóniuszokról beszélünk, de amikor 1870-ben a nóniusz anyakanca ménest kettéválasztották, a 168 cm alattiakat kis nóniusznak, a nagyobbakat nagy nóniusznak nevezték és külön ménesbe kerültek, ám a méneknél nem volt ilyen megkülönböztetés.
1961-ben 76 anyakancát a Hortobágyi Állami Gazdaságba helyeztek át.
Mezőhegyes főleg a nónius A-35 törzsmén után 20 anyakancát titokban visszatartott, így ettől kezdve a nóniusz törzstenyésztése a Hortobágyi Állami Gazdaság és Mezőhegyes lett.
Mezőhegyes fajtatiszta tenyésztést, Hortobágy pedig Debrecen városi törzsállománnyal fajtakeresztezést végez.
A Hortobágyon nevelt nóniuszok a mezőhegyesieknél szikárabbak, kisebbek és zömökek, kitartó, kemény szervezetűek
A nagyobb és általában fekete a mezőhegyesi, a kisebb, szikárabb és főként pej a hortobágyi, bár a két tájfajta közt csökken a genetikai különbség, de még így is szembeötlő.
A kor lova
A kosfejű szépség már az 1878. évi világkiállításon és az 1896. évi ezredvégi kiállításon a kor lova lett.
Már akkor remekül szerepelt a távhajtó versenyeken, a fogathajtásban, díjlovaglásban.
A „70-es évekig a hazai ménállomány 20 %-át a nóniusz adta, de a mezőgazdasági szerep csökkenésével ma már csak mintegy 80 db van.
A híres nagy ménesek (Mezőhegyes, Hortobágy) ma is működnek, a ménutánpótlás java onnan van, de ott is csökkentett számmal tenyésztenek.
A köztenyésztésben Mezőhegyes és Makó környékén találjuk, de Hajdú-Bihar megyében és a Dunántúlon is van, de Romániában az Izvini ménesben és kis létszámban, Jugoszláviában is található fajtatiszta állomány.
A nemzeti kinccsé nyilvánított fajta tenyésztésszervezési, törzskönyvezési feladatait az 1989-ben alakult Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület végzi, mely 400 tenyésztő taggal és közel 650 méneskönyvi, illetve 50 első törzskönyvi kancával a génmegőrzésért is felel.
A fajta jövőjét meghatározó alapvető céljaként pedig a tenyésztési tradíciók ápolását, a fajtaegyediségének megőrzését, illetve a modern kor elvárásainak megfelelő minőségbiztosítását határozta meg.
Az tény, hogy mint munkakészséget, jóindulatot, testtömeget örökítő fajtajavító hatású, és a magyar lófajták közül az egyik legkedvezőbb helyzetű, mivel régi nagy méneseiben eredeti kancacsaládjaik is fellelhetők.
Fontos megőrizni mezőgazdasági igaerő szerepét, minek egészét erre a fajtára lehet alapozni, küllemi tulajdonságai és belső értékei számos más területen is alkalmazhatóvá teszi.
A benne megtestesülő érték nemzeti kincs, és nemzeti identitásunkhoz is hozzátartozik.
Csomós Éva
