fbpx

OGY – Tárgyalástechnikai kérdésekben döntött a mezőgazdasági bizottság

Írta: - 2014 október 28.

Budapest, 2014. október 27., hétfő (MTI) – Tárgyalástechnikai kérdésekben döntött hétfői ülésén az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága, így a képviselők a következő ülésen lefolytatják az adótörvények részletes vitáját, a központi címregiszter létrehozásával összefüggő törvényjavaslaton belül pedig a bizottság hatáskörébe tartozó paragrafusokról mondanak véleményt.

OGY - Tárgyalástechnikai kérdésekben döntött a mezőgazdasági bizottság

A képviselők egyhangúlag fogadták el az ülést vezető Horváth István (Fidesz), a bizottság alelnökének szavazásra feltett javaslatait.

A honatyák megszavazták, hogy a bizottság lefolytassa az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010-es törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitáját. Az erről szóló bejelentés megtételéről szavaztak igennel egyhangúlag a képviselők.

A központi címregiszter létrehozásával összefüggő, valamint egyes igazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásáról azt a döntést hozták a honatyák szintén egyhangúlag, hogy csak a bizottság hatáskörébe tartozó témákat, paragrafusokat tárgyalják.

Ezért e törvényjavaslat esetében a bizottsági ülés napirendjén a részletes vita során szerepel majd az 1-es paragrafus, amely a közúti közlekedésre vonatkozó törvény módosításával a vízgazdálkodási beruházásokra vonatkozó kérdéseket tartalmaz.

Emellett a képviselők részletesen tárgyalják a 6-15-ös paragrafusokat is. Ezek ugyancsak a vízgazdálkodással – például az illetékekkel és az ingatlan-nyilvántartással – összefüggő kérdéseket taglalják.

MTI 2014. október 27.