Ökológiai vetőmag munkacsoport alakult

Borítókép
Ökológiai vetőmag munkacsoport alakult

Az ÖMKi szervezésében megkezdte működését az ökológiai vetőmag munkacsoport, amelynek elsődleges célja, hogy élénkítse az ökológiai vetőmagok hazai használatát, és megtegye az első lépéseket annak érdekében, hogy az ökológiai vetőmagok megfelelő fajtaválasztékban álljanak a gazdálkodók rendelkezésére.

Az ökológiai vetőmag munkacsoport elősegíti az ágazat felkészülését a csávázatlan, ugyanakkor nem ökogazdálkodásból származó, konvencionális vetőmaghasználat kivezetésére az ökológiai termelésből.

A biogazdálkodás szempontjából kiemelt jelentőségű téma, ugyanis az ágazat fejlődésének egyik fontos mérföldköve a hazai termesztési környezethez alkalmazkodó, jó minőségű ökológiai vetőmagok elérhetővé tétele. A munkacsoportban nemesítő intézetek, vetőmag forgalmazó cégek, tanúsító és ellenőrző szervezetek, a NÉBIH és az Agrárminisztérium vettek részt, hogy közösen megvitassák az alábbi pontokat:

  • azon növényfajok és fajtáik listájának létrehozása, melyekből rendelkezésre áll elegendő hazai ökológiai vetőmag, így nem szükséges a csávázatlan konvencionális vetőmaghasználat engedélyezése (I. kategória)
  • azon növényfajok meghatározása, melyekből nem érhető el kielégítő fajtaválasztékú ökológiai vetőmag a hazai piacon, így az adminisztratív terhek csökkentése érdekében a kezeletlen konvencionális vetőmaghasználat eseti engedélyeztetési kötelezettsége (II. kategória) helyett általános engedély adható (III. kategória)
  • öko vetőmag adatbázis optimalizálása, a vetőmag kereslet és kínálat jobb összehangolása
  • Magyarország részvétele az ökológiai heterogén szaporítóanyagok (genetikailag diverz populációk) vetőmagtermelésének és -forgalmazásának az Európai Bizottság által meghosszabbított ideiglenes kísérletében.
  • országos fajtatesztek végzése és fajtaajánlati lista készítése ökológiai termesztésben.

 

 

 

 

 

Tartalom közti banner a cikk végére
no