fbpx

Pofátlanul lopták a terményét, őt ítélték el

Írta: Kohout Zoltán - 2019 május 07.

Arcátlanul, sorozatosan és évek óta lopták a zöldséget-gyümölcsöt egy kistermelőtől, akit a napokban másfél év felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság.

Loptak, sunyítottak, loptak

Gyenes Zoltán alig 10 hektáron burgonyát, almát, epret és őszibarackot termel Nyárlőrincen. Sosem került összeütközésbe a törvénnyel, pedig az utóbbi években sorozatosan lopják a terményeit. Két éve például először 20-30 mázsa dinnyét vittek el a tolvajok. Míg a gazda emiatt két hétig kint aludt a birtokon, a tolvajok lapítottak, de amikor hazament, másnap megint 20-30 mázsa dinnyéjét vitték el, sőt, összetaposták a sorokat.

Kifigyelte, elkapta, megverte

A termelő eztán mozgásérzékelő kamerát szerelt fel, és tavaly július 4-én, éjjel riasztott a telefonja. A kamerarendszer egy autóról készült képet küldött: a tolvajok épp barackkal teli ládákkal iszkoltak a tanyáról. A gazda hívta a barátait és a polgárőröket, sikerült is a tolvajok elé vágniuk, mire azok menekülés közben nekitolattak egy villanyoszlopnak. Gyenes az autóhoz rohant, és dühében a lehúzott ablakon keresztül több nagy ütést mért a tolvaj mellkasára. A 65 kilós férfinek öt bordája eltört, közvetlen életveszély fenyegette.

Beismerte, megbánta, figyelmeztette

A rendőrök szerint a tolvajok nemcsak az autóba tett, hanem a tanyán előkészített, összesen bő fél tonna(!) barackot is el akarták lopni. Vádat végül Gyenes Zoltán ellen emeltek életveszélyt okozó testi sértésért. Gyenes a bíróságon beismerte bűnösségét, lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról, és meg is bánta a verést. A bíró arra intette: a bordatörések súlyosabb következménnyel is járhattak volna, s akkor nem szabhatott volna ki felfüggesztettet, majd az ítélethirdetéskor felvetette: húsz láda barack ér-e egy emberéletet…?

(forrás és a tárgyalótermi fotó: baon.hu)