fbpx

Rekord termés várható az idén napraforgóból, az ágazat megmentője lehet ez az ipari növény

Írta: Kristóf Imre - 2018 július 21.

Az idei évben a napraforgó fogja az agrárágazatot kihúzni a kátyúból – hangsúlyozta Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárkamara Bács-Kiskun megyei elnöke a régió gazdáinak Kiskunhalason megrendezett olajipari napraforgóhibrid-bemutatóján.

Egyik szemünk sír, a másik pedig nevet

A búza betakarítása szinte már befejeződött Bács-Kiskun megyében, a termésátlag 4,2 tonna körül várható hektáronként, ami sajnos mennyiségben és minőségben is elmarad a tavalyitól. Az aszályos, meleg április és az érésben lévő gabonát sújtó sok csapadék okozta a minőség és a mennyiség csökkenését. Ami ártott a búzának, az kedvezett a napraforgónak. Rekord mennyiséget takaríthatnak be a gazdák az idén – emelte ki lapunknak adott interjújában a kamara megyei elnöke (képünkön).

A magyar gazdák világviszonylatban is kiemelkedően tudnak napraforgót termeszteni, hiszen ha az elmúlt 5 év folyamatosan növekvő, és főleg a 2016-os év kiemelkedő, 3 t/ha termésátlagait nézzük amivel világelsők voltunk mi, magyar gazdálkodók – megállapíthatjuk, hogy a napraforgó stabilan magas hozamot adó ipari növényünkké vált. A termésátlagok további növeléséhez adtunk segítséget a mai fajtabemutatónkon is a gazdáknak, ahol 76 napraforgóhibridet tekinthettek meg azonos körülmények között termesztve, hogy kiválaszthassák melyiket lehet, az itteni viszonyok között eredményesen termeszteniük – mondta Gáspár Ferenc.

Az öttonnás hektáronkénti termés is elérhető napraforgóhibridekkel

A Kiskunhalas déli határában található napraforgó fajta- és termesztéstechnológiai bemutató tábláiban egyelőre csak a napraforgók növekedési erélyét, a tányérok nagyságát és elhelyezkedését hasonlíthatták össze a gazdák, de a betakarítás után megismerhetik a különböző hibridek hozamát is. A mennyiség mellett azonban előtérbe került a magas olajsavtartalmú napraforgók termesztése is, mert ez felárral értékesíthető. (A magas olajsavas napraforgók olaja lényegesen kedvezőbb sütési tulajdonságokkal rendelkezik a hagyományosokkal szemben, hőstabilitásuk kedvező, hidegen sajtolt olajuk alkalmas saláta dresszingek készítésére is. A magasolajsavas napraforgók olaja biodízel-üzemanyag készítésére is felhasználható.)

76 féle napraforgóhibrid bemutatója

Az olajipari napraforgóhibrid-bemutatót (az időközben eleredt eső miatt) a rendezvénynek helyet adó kiskunhalasi Sóstó Csárdában fejezték be, ahol a különböző nemesítőházak kínálatait ismertették a forgalmazóik.

Kristóf Imre