fbpx

Sikeres a „Magyarország legszebb konyhakertje” program

Írta: Szerkesztőség - 2013 október 30.

Sikeresnek tartja a „Magyarország legszebb konyhakertje” programot az ötletgazda, Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere.”Tavaly elültettünk egy magot, amiből mára egy szép életerős program szökkent szárba” – összegzett Kovács Szilvia a program évértékelőjén, kedden a fővárosban, a szaktárcánál.

Véleménye szerint a program sikerét mutatja, hogy a kezdeményezés a települési méretből két éve országossá terebélyesedett.

A kertművelő versenyben az idén 60 település 939 kertje vett részt.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tájékoztatása szerint Fazekas Sándor köszöntőjében kiemelte: nagyszerű eredmény, hogy az ország érdeklődését rá lehetett irányítani a kertművelő mozgalomra.

„Így jó úton haladunk afelé, hogy a ház körüli kerteket megműveljék és ne legyenek hasznosítatlan, elhanyagolt porták” – mondta a vidékfejlesztési miniszter.

A „Magyarország legszebb konyhakertje” program 2013-ban a Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelt mintaprojektje lett, 66 település írt alá szándéknyilatkozatot az együttműködésre, amiből 60 település 939 kertje vett részt a programban.

Az országos versenyre 35 település nevezett 69 kerttel.

A programot balkon (erkélyen kialakított), mini kert (50 négyzetméterig), normál kert (50 négyzetméter felett) zártkert 1. (zöldséges) valamint zártkert 2. (gyümölcsös) kategóriában hirdették meg.

A legtöbb versenyző a normál és a zártkert 1 zöldséges kategóriában indult.

 

 

Sikeres a "Magyarország legszebb konyhakertje" program

 

A programban a részt vevő települések száma szerint Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér és Bács-Kiskun megye volt a legaktívabb, a Tiszántúlon és a Dunántúlon ugyanannyi kert versengett.

A legfiatalabb kertművelőként egy 4 éves bagi gyermeket, míg a legidősebbként egy 95 éves karcagi férfit regisztráltak.

A programhoz korábban Karcag határon túli testvérvárosai is csatlakoztak – olvasható a tájékoztatóban.

 

 

MTI 2013. október 29.