fbpx

Stressz? Klíma? Talaj? Kártevők? Komplex válaszok a Syngentától

Írta: Kohout Zoltán - 2018 július 10.

Az igényes és sikerérdekelt gazdák ma már nem csak a jó minőségű vetőmagra kíváncsiak, hanem komplex mezőgazdasági szolgáltatásra: vetés- és talajművelési technológiára, fenntartható gazdálkodásra, folyamatos tudásbővítést elősegítő partnerségre a kereskedő céggel. A Syngenta ezért az idei, Dalmandon és Hajdúböszörményben bő 600 érdeklődő gazda számára tartott szakmai rendezvényein komplex növényvédelmi megoldásait és a hazai piacon is elérhető új hibrid- és fajtakínálatát mutatta be, külön hangsúllyal az innovációra, a növényvédelemre és a klímaváltozásra.

A környezeti feltételek nem javulnak, így a gazdálkodóknak fokozottan kell figyelniük a növényeikre, és szükség esetén azonnal be kell avatkozniuk. Ehhez együttgondolkodásra van szükség – hangsúlyozta Vajda Beáta marketingvezető, hozzátéve: a cél az adott termőterületen maximalizálni a termést, és kiaknázni a tartalékokat. A Synegnta több napraforgó-hibridje például 5 tonna feletti termést produkált. Az idén korán érő növény egyelőre bíztató képet mutat. A heterogenitás és a gyomfertőzöttség miatt fontos lehet a deszikkálás (Reglone Air-rel), illetve a magasabb gyomfertőzöttség miatt a napraforgó állományok felülkezelése szükségessé vált (Clearfield® Plus napraforgó hibridek esetében Listego Plus, míg Clearfield® napraforgó hibridek esetében Listego). A levél- és szárbetegségek elleni védelem, azaz a második gombaölő szeres kezelés is nagy hangsúlyt kap idén, hiszen a párás meleg időjárás kedvez a gombabetegségek felszaporodásának. Az Alternaria és a Phoma fertőzés a napraforgó csillagbimbós állapotában igen nagy terméskiesést okozhat a levélveszteség és a szárszilárdság csökkenése által, melyre az Amistar Sun alkalmazása kiváló megoldást nyújt, mellyel akár 12% termés is megmenthető.

A kalászosok terén a Syngenta fontos újdonsága az Elatus Era, a piac legerősebb SDHI-s formulációja lesz, amely a legkomplexebb védelmet biztosítja a növények számára a rozsda, a szeptória, a foltbetegségek és fuzárium ellen, és markáns zöldítő-termésnövelő hatással rendelkezik. A kalászoskínálatát főszereplője Dalmandon is a Falado búzafajta volt, amely az elmúlt évek fajta-összehasonlító kísérleteit kimagasló termésátlaggal nyerte. A magyar gazdák körében is egyre népszerűbb a szárazságtűrésben és stressztűrésben kiváló tulajdonságú Jallon hibridárpa, amellyel ugyancsak kimagasló termésmennyiséget értek el az elmúlt szezonban. A Syngenta új, szárazságtűrő Artesian kukorica-hibridcsaládjának (SYChorintos, SYOrpheus) genetikája a növekedés bármely szakaszában képes megfelelő választ adni a vízhiány okozta stresszre, lehetővé téve a versenyképes terméshozamot a kedvezőtlenebb időjárási körülmények között is. E hibridek védelmét MaximQuattro széles spektrumú gombaölő csávázószere látja el, míg a Vibrance gombaölő csávázószer gyökérzeterősítő hatással is rendelkezik. Az egészséges, fejlettebb gyökérzet fokozottabb tápanyagfelvételt, erősebb növényfejlődést jelent, amely a termésben is megmutatkozik. Jövőre megújul a Syngenta kukorica posztemergens gyomirtó portfoliója is: Elumis Bang három hatóanyagot tartalmazó gyomirtócsomagja komplett védelmet biztosít a kukorica legfontosabb gyomnövényei ellen; posztemergens hatása mellett 3-4 hetes tartamhatással rendelkezik az újrakelő magrólkelő kétszikű gyomok ellen is.

A gazdálkodók az idei Szer-show-kon – vetési, talajművelési gyakorlati tanácsok mellett – találkozhattak a Syngenta által elindított, méltán népszerű Contivo mezőgazdasági vállalatfejlesztési program szakértőivel is. Többéves tapasztalat, hogy az okszerű és fenntartható Contivotermesztéstechnológia termésbiztonságot és többletjövedelmet jelent a gazdálkodóknak. Dalmandon is bemutatták továbbá a Good Growth Plan programot, amelynek célja, hogy 2020-ra 20%-kal nagyobb termést arathassanak a gazdálkodók, javuljon a termőföldek állapota, erősödjék a biológiai sokszínűség.

Felvételeink: https://agraragazat.hu/galeriak

Kohout Zoltán