fbpx

Súlyos: egyre kevesebbet öntözünk

Írta: Kohout Zoltán - 2020 március 19.

Bő negyedével…

Az utóbbi 5 évben meredeken csökken az öntözött földek aránya. Míg 2015-ben még majdnem 90 ezer hektáron biztosította a mezőgazdaság a mesterséges vízutánpótlás, addig 2018-ban (az utolsó hivatalos kimutatás szerint; forrás: AKI) már csak 68 ezer hektáron. A nominálisan is jelentős különösen annak fényében aggasztó, hogy a klímaválság következményeinek súlyosbodásával elkerülhetetlenül szükség van az öntözésre, különösen a főnövényeink termesztésében. Íme, a számok!

Pár éve még…

2015-ben a szántóföldi összes öntözött terület 62 ezer hektárt tett ki: a kukorica 11,5 ezer, rizs 3, napraforgó 6, szója 3 ezer ha-on kapott vizet, míg a takarmánynövényeket 8,5 ha-on öntöztük. A szántóföldivetőmag-termesztésben 14 ezer ha (hibridkukorica 11,7, szója 700 ha) volt öntözött, a zöldségfélék összesen 23 ezer (csemegekukorica 13, zöldborsó 6, zöldbab/paradicsom/paprika/fejeskáposzta párszáz) hektáron; a gyümölcsök összes: 3,5 ezer (alma 1,5, meggy szűk 600 ha, a többi (körte, szilva, cseresznye, kajszi- és őszibarack párszáz hektáron, szőlő 3,5 hektár) hektáron voltak öntözöttek. Így az összes vízzel ellátott terület elérte a 87 ezer hektárt.

Így csökkent

A 2016-os adatok már jelentős visszaesést mutatnak. Csak a számok szárazon: szántóföldi összes 51 ezer ha (kukorica 8,6 ezer, rizs 2, napraforgó 3,6, szója 2 ezer ha);  takarmánynövények: 6,6 ezer ha; zöldségek összes: 19 ezer ha (csemegekukorica 11,6 ezer ha, zöldborsó 4,5, paradicsom/paprika/fejeskáposzta párszáz ha); vetőmegtermesztés: 13 ezer ha – döntően hibridkukorica (10,7 ezer ha, szójabab 900 ha) – így az összes öntözött terület 72,5 ezer hektár volt.

A visszaesés kisebb mértékben ugyan, de folytatódott 2017-ben: szántóföldi 48 ezer ha (kukorica 9,2 ezer ha, rizs 1,7, napraforgó 2,7, szója 2,8 ezer ha, burgonya/cukorrépa kb. 900 ha); takarmánynövények 3000 ha; vetőmagtermesztés: 13 ezer ha (hibridkukorica 11 ezer ha, napraforgómag 560 ha, szójabab-vetőmag 240 ha); zöldségfélék: 20,6 ezer ha (főként csemegekukorica: 11,7 ezer ha, zöldborsó 5 ezer ha, zöldbab/paradicsom/paprika 4-700 ha);

gyümölcsösök: 3 ezer ha (főként alma 1200 ha, meggy 600 ha, többi 1-300 ha) – ami  összesen 69 ezer hektár.

Itt tartunk…

Az utolsó hivatalos adattal bíró évben, 2018-ban újabb nagy csökkenés. Szántóföldi összes: 44,7 ezer hektár (kukorica 7,3 ezer ha, rizs/napraforgó 2,3 ezer ha, burgonya 1, szója 1,7 ezer ha); takarmánynövények összesen 3 ezer ha; zöldségfélék: 19,3 ezer ha (csemegekukorica 12 ezer ha, zöldborsó 4,4 ezer ha, zöldbab/paradicsom/paprika 3-500 ha; szántóföldi növényeink vetőmag-előállításához 14,5 ezer hektárt öntöztünk (hibridkukorica 12,6 ezer ha, napraforgó- és szójabab-vetőmag-előállításhoz 600, illetve 250 hektárt); gyümölcsösök: 3170 hektár (alma 1,3 ha, meggy 530 ha, szilva/kajszi 2-300 ha, cseresznye 230 ha) – ami összesen alig 68 ezer hektár.

Ebben bízunk

Ami vigasztaló ebben a lesújtó helyzetben, az az állami öntözésfejlesztési program, amely éves szinten 17, a tízéves programban összesen 170 milliárdos forrást biztosít arra, hogy a mesterséges vízutánpótlással ellátott területek nagysága 2022-re elérje a 200 ezer hektárt. A program nemcsak pénzzel, hanem adminisztratív eszközökkel is segíti a vízgazdálkodási beruházásokat.

 (forrás: AKI, Agrárágazat/archív)