fbpx

Szatmár megyei borászok nyerték az Erdélyi szőlőhegyek borversenyt

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 06.

Kolozsvár, 2013. május 5., vasárnap (MTI) – Szatmár megyei borászok nyerték a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) által tizennegyedik alkalommal megrendezett Erdélyi szőlőhegyek elnevezésű borversenyt.

A Kolozs megyei Tordaszentlászlón a hét végén megrendezett borversenyen a magyar borakadémia tagjaiból és romániai akkreditált borkóstolókból álló zsűri a fehérborok között a krasznabélteki Hetei pincészet sárga muskotályát, a vörösborok között pedig a nagykárolyi Veress László merlot és cabernet sauvignon cuvé-t találta a legjobbnak – tájékoztatta az MTI-t vasárnap Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke.

Az idei versenyre valamennyi hagyományos erdélyi borvidék 65 kistermelője nevezett be 138 fehérbort 32 vörösbort és egy rozét.

 

 

Szatmár megyei borászok nyerték az Erdélyi szőlőhegyek borversenyt

 

Sebestyén Csaba elmondta: olyan borokat kóstolt a zsűri, amelyek nem vásárolhatók meg az áruházakban.

Az RMGE ugyanis a kistermelők számára hirdeti meg évről évre a versenyt, amelyet szakmai fórummal is egybekötnek.

Így a borverseny arra is alkalmat nyújt, hogy a legfeljebb öt hektáron gazdálkodó bortermelők képezzék magukat.

A gazdaegyesület elnöke úgy vélte, az erdélyi borászok számára az lenne a cél, hogy a borhoz kötődő turizmust fejlesszék, boraikat a saját pincéjükből adják el a turistáknak.

 

MTI 2013. május 5.