fbpx

Szerdán kezdődik a Hajdúhét eseménysorozata Hajdúböszörményben

Írta: Szerkesztőség - 2013 augusztus 14.

Szerdától augusztus 20-ig rendezik meg a Hajdúhét színes eseményeit Hajdúböszörményben, a programok között mezőgazdasági gépkiállítás, több esti koncert és Traktorhúzó Európa Kupa is szerepel – mondta el Kiss Attila (Fidesz), a város polgármestere és Ficsor László, a szervezőbizottság elnöke kedden sajtótájékoztatón.

 

 

Szerdán kezdődik a Hajdúhét eseménysorozata Hajdúböszörményben

 

A hatnapos rendezvény idején tíz nagyszabású koncertet rendeznek országos hírű előadók közreműködésével.

Többek között fellép a 25 éves Csík Zenekar, Rúzsa Magdi, Tóth Gabi, az Európa Kiadó, a PG Csoport is – sorolta Kiss Attila, hozzátéve: a Hajdúhéten a hét történelmi hajdúváros is képviselteti magát, akik a bemutatkozások mellett megalakítják a Hajdúkerületi Szövetséget.

A Hajdúsági Nyár eseménysorozat keretében tartandó héten Oxenweg találkozót is tartanak.

A polgármester felidézte, hogy egykoron évente 300 ezer marhát hajtottak Hajdúböszörmény környékéről Nyugat-Európába.

A hagyományőrzés céljából tematikus turistaútvonalakat szerveztek a hajtóutakhoz, így nemzetközivé vált a marhák útja, az Oxenweg.

Ficsor László tájékoztatása szerint augusztus 16-án egyedülálló traktorkarnevál kezdődik a Traktorhúzó Európa Kupa versenysorozatának egyedüli magyarországi és kelet-európai állomásán Hajdúböszörményben: a város nagykörútján több száz jármű hajt végig, köztük veterán traktorok, trélereken bemutatandó versenytraktorok, motorosok és mindenfajta extrém járművek.

Augusztus 17-én, szombaton a Traktorhúzó Európa Kupa SuperStock versenytraktorok kategóriájában rendeznek futamot, amelyen hat országból 11 versenytraktor méri össze tudását és több száz lóerejét.

Augusztus 18-án, vasárnap az Európa Kupa újabb futamában, a 4,5 tonnás versenytraktorok kategóriájában hét versenyző vesz részt. Az amatőr traktoroknak is lehetősége lesz bemutatkozásra és a súlypadok húzására.

Az összesen mintegy 120 ezer lóerőt felvonultató 22 csapat Európa hat országából – Angliából, Franciaországból, Olaszországból, Dániából, Németországból és Olaszországból – érkezik Magyarországra – ismertette a részleteket szervezőbizottság elnöke.

Hajdúböszörményben a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium előtt kialakított traktorhúzó pályán az érdeklődők közvetlenül is megtekinthetik az eddig csak a sportcsatornákon bemutatott traktor pulling viadalt – fűzte hozzá Ficsor László.

 

MTI 2013. augusztus 13.