Nem elég az ágazatot nyomasztó bizonytalanság, a közeljövőben az ukrán és orosz konkurensek, illetve a támogatási rendszer változásai is fenyegetik a hazai mezőgazdaságot – jövendöli az egyik tekintélyes hazai agrárszakember. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára szerint a megoldás kézenfekvő és ígéretes – lenne, ha a magyar szakmapolitikai vezetés és a gazdák-gazdálkodók szemlélete megengedné ezt a bizonyos sikeres megoldást. Horváth Gábor agrárközgazdász, aki maga is mind a mai napig gazdálkodik, ugyanakkor úgy tapasztalja, nem véletlen, hogy negyedszázada nem tud együttműködés kialakulni az ágazat szereplői között.

Festmények egy városi parasztembernél

Nem ütött-kopott volt tsz-irodán vagy EU-támogatásból épített új gazdaságban, nem egy szántóföld vagy állattartótelep mellett, hanem Budapest II. kerületének egyik irodaház-során találkozom Horváth Gábor MOSZ-főtitkárral. Ennek megfelelő, szellemes nyitánnyal fogad: „most aztán egy városi paraszttal beszélgethetsz”

– nyújt kezet az irodában, ahol csupán egy komor, szűrbe öltözött hortobágyi alak, és egy hasonlóan borús, romos tanyaépület festménye emlékeztet a vidéki élet nosztalgiájára. A díszletnek tűnő környezet mégis hiteles élményeket takar.

– Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy végig éltem a mezőgazdaság utóbbi hatvan évét. Diákként még kínlódtam a hőségtől és a pelyvától a töreklyukban a régi Hoffer-traktoros cséplőgép mélyén, kísértem a drótköteles szalmalehúzót, és vezettem 550 kilós marhákat. De ma is előveszem a kézi kaszát, ha rendbe kell szedni a kertet, akárcsak anno a Hanságban, a szénaszükséglet előteremtésekor… – idéz szédítő időtávlatokat a pályáját a szövetkezeti érdekvédelemben leélő szakember. – A család emberemlékezet óta mezőgazdasággal, állatokkal foglalkozott, így nem volt kérdés, hogy van-e kedvem iskola előtt állatot etetni és gondozni, iskola után a murakeresztúri vasúton kísérni a hízóbikákat, átadni az olasz vevőknek. Egyébként pedig nemcsak kedvem volt, hanem egyenesen szerettem a paraszti életet: örömmel, vidáman csináltam mindent. Emberek között voltam, bölcs és élettel teli társaságban, ami a lehető legjobb út a felnőtté váláshoz. Ma sem irigylem azokat a gyerekeket, fiatalokat, akik városban, számítógép és tévé mellett nőnek fel…

Könnyek és kompromisszumok

Az út azért nem volt ennyire zökkenőmentes. – Amikor szóba került, milyen pályát válasszak, apám, a családi múlt ellenére azonnal kijelentette: „csak paraszt ne legyél!” Megértem, mert miután az utolsókig ellenállt a téeszesítésnek, végül a szeme láttára vették el a vagyonát, és vezették el az állatait, köztük a kedvenceit: a négy lovat. Azt már ő sem bírta könnyek nélkül. Édesanyám azonban fellélegzett, amikor megérkezett például a lovak ellenértéke, mert azt mondta, most már magunkra is fordíthatunk abból, amiért megdolgoztunk. Például abból komfortosítottuk a házat, nem kellett hordani tovább vödörrel a vizet a házba… – emlékszik vissza Horváth Gábor, aki így a középiskola után közgazdásznak tanult Győrben. Ám amikor ott elérkezett a szakirány-választás, mégis a mezőgazdaságot választotta. – A nyári munkák, a családi hagyomány és mindaz a tudás, tapasztalat, ami gyerekkoromtól megvolt bennem, végül is egyértelművé tette, hogy mégiscsak „paraszt” leszek, hiszen abban voltam és vagyok otthon.

A fiatal hallgató ugyanakkor a kétkezi munkától viszonylag távol eső irányba is képezte magát az egyetemen: az évfolyamról egyedüliként a szövetkezetpolitika, a szövetkezetszervezés fakultására jelentkezett. Így kapott szinte rögtön munkát is Székesfehérváron, ahol szövetkezeti érdekképviseleti munkakörbe helyezkedett el. – Kapóra jött ez a magánéletemben is: a feleségem ugyanis pécsi volt, így az akkor épülő M7-es mellé költözni egyben kompromisszum is volt a közös életünket illetően.

Szélesen vett érdekképviselet

A mezőgazdasági szervezetek érdekképviseletét akkoriban a TOT (Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa) látta el. – Több volt ez, mint érdekvédelem az állami döntéshozókkal vagy a feldolgozókkal, kereskedelemmel szemben. Szaktanácsadást szerveztünk a gazdák-gazdaságok felé, fejlesztési koncepciókat és programokat dolgoztunk ki a zöldség-gyümölcs- meg az állattenyésztési ágazatnak. Benne voltunk a Hungrana-ős létrehozásában. Sőt, a 70-es évek közepén az országban elsőként, a Videotonnal közösen, a mi kutatás-fejlesztési pályázatunkkal indult el a számítógépes(!) vezetőtámogatási-nyilvántartási rendszer, ami egészen az utóbbi hónapokig működött azóta – emlékeztet Horváth Gábor.

Az érdekvédelmi szakembert a sok változást hozó 80-as évek vége már a TOT országos szakértőgárdájában találja, Budapesten. Ezzel a készülődő rendszerváltás egyik előkészítője is lesz: részt vesz az adóreform-bizottság munkájában. – A szövetkezeti szektor adta a hazai mezőgazdasági vállalkozói világ 90 százalékát, hiszen a 68-as gazdasági nyitás után a szövetkezetek a mezőgazdaság mellett egy sor kisipari tevékenységet, szolgáltatást végezhettek. Óriási tapasztalat, pénz- és tudástőke halmozódott fel.

Egykor öröm, ma nyűg

Ugyanakkor a szakma már akkor aggódva figyelte azokat a meggondolatlan politikai kezdeményezéseket, amik azzal fenyegettek, hogy szétaprózódik, működésképtelenné válik a hazai mezőgazdaság – utal a 90-es évek után máig tartó recesszióba hanyatló szektor akkori dilemmáira. A szakembernek nem politikai, hanem gazdasági és szociológiai fenntartásai vannak. – Az én időmben öröm volt a szabadban élni, állatokkal foglalkozni, hajnalban kelni. Tetszik, nem tetszik: ma már a fiatalok másra vágynak, nyűgnek érzik a sok munkát, a hőséget, és sokuk kifejezetten erőszaknak élné meg, ha a családi gazdaságban kellene élnie, dolgoznia. A másik a töredezett birtokszerkezet: az életképtelen, versenyképtelen és tőkével nem rendelkező kisebb gazdaságok ma egymással konkurálnak, ezért nem tudunk egységes, nagy mennyiségű, versenyképes áruval megjelenni az exportpiacokon. Egyszóval, nincs más megoldás, mint a szövetkezés, a hiteles tészek és integrációk megszervezése – állítja Horváth Gábor.

A legtisztább szegmens

Mindennek ellenére, gazdaságszervezői szakemberként szülőfalujában is részt vett a kárpótlási földárverések, földkijelölések harmonikus bonyolításában. Aztán maga is igényelt vissza földet a szüleitől elvettek helyében, majd ezeket eladva Fejér megyében vásárolt más területeket, és ma, ahogy fogalmaz, „részmunkaidős gazdálkodóként” működteti gazdaságát. – Benne vagyok nap mint nap, látom, honnan erednek a gondok. A 90-es évek eleje-közepén bekövetkezett súlyos hanyatlást máig nem heverte ki a honi mezőgazdaság. A gazdálkodás a legtöbb helyen ma is veszteséges vagy nullszaldós, bérelni szinte nem is lenne nyereséges, ha nem volna ilyen magas területalapú EU-támogatás – ad rövid, keserű összegzést kormányzati szakpolitikusokkal egybevágóan a MOSZ-főtitkár. Hozzáteszi, hogy a szövetkezeti szféra a hazai gazdaság társas szektorának „legfehérebb” szegmense: itt a legkisebb az adóelkerülés. – Ezért is érdemelne nagyobb figyelmet az állami döntéshozók részéről. Ha a magyar mezőgazdaság versenyképes akar maradni, akkor nincs más út: segíteni kell olyan törvényekkel, szabályzókkal, hogy ha már józan belátásra nem megy, akkor legalább érdekeltséget teremtsenek a szervezett együttműködésre, a szövetkezésre.

Kihívások, amikből egy is elegendő lenne…

Horváth Gábor szerint ez a folyamat már csak azért sem várathat magára, mert számos kihívás már a közeljövőben beváltja súlyos fenyegetéseit. Elsőként említi a 90-es évek óta szinte folyamatos átszervezéseket, jogszabályváltozásokat, a földet érintő terület-elosztások, törvények változtatgatásait, és az ezekkel járó bizonytalanságot. A második komoly kihívás a szomszédos országok – elsősorban az ukrán, orosz, kazah – konkurenciája, ahol számunkra irreálisan alacsony áron képesek hatalmas, egységes minőséget előállítani. A harmadik és negyedik fenyegetés az öntözés, a vízhasználat modernizációjának évtizedek óta halogatott megoldása és a klímaváltozás (előbbivel szorosan összefüggő) jelentette anomáliák kezelése. Horváth Gábor a problémák közé sorolja az állattenyésztés korszerűsítésének késedelmeit, és az egyik legégetőbbet: a hazai alapanyagra alapozott feldolgozóipar és kereskedelem, illetve az ezzel összefüggő hazai agrárinnováció súlyos hiányosságait. – Hosszú besszre, alacsony jövedelmezőségű, nehéz időszakra számítok. Bízom benne, hogy az EU-támogatások számottevően nem csökkennek majd 2020 után, de hogy sikerül-e megőriznünk a jelenleg sem túl erős pozícióinkat, abban még nem vagyok biztos…

Kohout Zoltán

Drágulás, fertőzés, gazdasági hátrány és stratégiai kockázat

Miért fontos a magyar szerepvállalás a magas P-tartalmú bioszéngyártásban?

A talajtápanyag-utánpótlás egyik nélkülözhetetlen alapeleme a foszfor, amelynek kitermelése, importja mind problematikusabb. A jelenleg bányászott, nem megújuló foszfátkőzeteket immár az EU is az első 20 kritikus anyag közé sorolja. Ennek oka az, hogy a foszfor minden életciklusában hulladékot termel, pazarló és környezetszennyező – például a termőföldeket kadmium- és uránmaradványokkal(!) terheli. A jó minőségű foszfátot termelő bányák már kimerültek, ezért további környezetterhelési problémák és jelentős műtrágya-áremelkedés várható világszerte (2007-ben 700%-os áremelkedés volt a nemzetközi foszfátpiacon egy év alatt). A jelenlegi folyamatban az EU új jogharmonizációs törvénykezése (Műtrágya Rendelet-revízió) várhatóan 2020 előtt életbe lép, mely szerint a nehézfém kadmium 90 mg/kg határértéket 1/60-ra csökkenti 1.5 mg/kg-ra. Emiatt a foszfátpiac ismételt és jelentős áremelkedése várható 2020 előtt. Európa és a 100%-os importfüggő Magyarország jelentősen kitett a bányászottfoszfor-utánpótlástól, ami gazdasági és stratégiai szempontból is előnytelen, sőt kockázatos – hangzott el azon az üzemlátogatással egybekötött projektzáró tanácskozáson, amelyen a Terra Humana Kft. bemutatta a bioszén-előállítási programjának főbb elemeit. A rendezvényen Edward Someus (ügyvezető) mellett a MOSZ, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az MTA szakemberei is részt vettek.

A Terra Humana Kft. a Norvég Alap 2016-2017 éves programjában tizenkét hónap alatt, az EU 2002-2017-es évek alatti támogatásával és tíz tagországára kiterjedő EU léptékű fejlesztési programjaiban olyan rendszert dolgozott ki, amely mezőgazdasági melléktermékekből, hulladékból (állati és növényi maradványok) bioszenet állít elő. A Norvég Alap projektjében a Kajászón létesített mezőgazdasági biotechnológiai laborközpontban fermentációs kísérleteket végeztek; befejeződött egy folyadék- és szilárdfermentor gépészeti és elektronikai tervezése, építése és telepítése; az MTA közreműködésével megtörtént a fermentációs rendszer kisipari volumenű optimalizációja; és 5 tonna, magas P-tartalmú bioszén-készítmény prototípusminta biotechnológiai adaptációja, amiket elsősorban a zöldség-gyümölcs–iparág biotermelői hasznosítanak gazdaságosan, piacképesen. Minden bizonnyal várható és valószínűsíthető, hogy Magyarország a Terra Humana Kft. 2002-2017- alkalmazott K+F projektjeinek ipari eredményei alapján rövidesen európai szinten vezető szereplővé válhat a bioszén- és az újrahasznosítottfoszfor-gyártás piacán.