fbpx

Takarmányborsó: vetéstől a feldolgozásig

Írta: Szerkesztőség - 2018 július 16.

Jászdózsán körbeért a történet

Viszonylag alacsony, maximum 20 ezer hektár körüli a hazai takarmányborsó-vetésterületünk. A már futó fehérjeprogram előirányzott céljai alapján mérete rövid időn belül akár megtízszereződhet, hisz a borsónak már nemcsak a vetésforgóra, a talajállapotra gyakorolt pozitív hatását, de a gazdaságosságát is mérlegelni tudjuk. A megvalósuláshoz azonban az elméleten, az egyébként rendelkezésünkre álló termesztéstechnológián és fajtakínálaton túl a végfelhasználók, azaz a takarmányipar és az állattenyésztés reakcióit is ismernünk kell. Jászdózsán minden kérdésre választ kaptunk.

A gyenge termesztési kedv okai összetettek: eladási nehézségekkel küzdenek a gazdák, még nem oldódott meg a feldolgozás, a takarmányozási receptúrákból már eltűnt a borsó, és aki ennek ellenére is belevág és jól is csinálja, az is inkább exportál. A kivétel erősíti a szabályt, hisz a jászdózsai Gyenes Gábor és családja nemcsak sikeres borsótermesztő, de működő integrációt is kialakított erre a növénykultúrára. Nem először találkoztak a termelők a Gyenes-birtokon: a SAATEN-UNION parcelláin minden évben növénytermesztési és növényvédelmi, technológiai megoldásokat láthatnak az érdeklődők. Az idei esemény azonban egy kicsit eltért a megszokottól: ünnepélyes keretek között, megadva a módját, szalagátvágással helyezték üzembe az új feldolgozógépet, amellyel a dercés Jász-Prot takarmányborsó-alapanyag készül. Ennek volt köszönhető, hogy a növénytermesztőkön és gyakorló növényvédősökön túl állattartók, takarmánykeverősök, -feldolgozók is eljöttek Jászdózsára.

Főszerepben a takarmányborsó

Négy, a hazai köztermesztésbe került fajtáját mutatta be a SAATEN-UNION Hungária Kft. A tavaszi vetésűek közül a már ismert, jól záródó, stabilan 4 tonna feletti termésátlaggal rendelkező SALAMANCA-t és a néhány nappal hosszabb tenyészidejű, most debütáló ASTRONAUTE-ot nézhettük meg. Jól láthattuk a még zöld állomány erős összefonódását, hatalmas kacsait. A nemesítőház képviselője és a házigazda is 200-230 grammos ezermagtömegre számít ezeknél a tavaszi borsóknál. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a szalmájuk akár kiváló tömegtakarmányt is biztosíthat az állattartó gazdaságokban. Az őszi vetésű takarmányborsó már betakarításra várt a bemutató idején, és a takarmánygyártásban is hamarosan felhasználható. A már közismert JAMES és a még fiatalnak számító DEXTER fajta esetén egyaránt 5-6 szem garantálható hüvelyenként, ezzel elérve a 150-160 grammos ezerszemtömeget.

Az utóveteményben is profitnövelő hatása van

A helyes, több növényre alapozott vetésforgó szerepe nagyon fontos, amiben a nagy magvú pillangósok szerepe vitathatatlan. Kifejezetten jó talajállapotot hagynak vissza, nem gyomosítanak, mint más »kultúrgyom«, az utóvetemény számára kiválóan előkészíthető a talaj Tehát jól beérett, kellően ülepedett, tápanyagokban sokkal gazdagabb termőföldet hagynak hátra, intenzív kalászos, például hibridbúza nagyon jól bizonyíthat utána: napraforgó-előveteménnyel összehasonlítva 5-600 kg/ha terméstöbblet és minőségi javulás is kimutatható a borsó javára” – osztotta meg tapasztalatait a jelenlévőkkel Gyenes Gábor.

A valódi felhasználó, azaz a sertésvéleménye

A feldolgozott borsóra alapozott fehérjetakarmányt a vemheskoca-, a malacnevelő és hízótakarmányokba 18–22%-ban bekeverve önkéntes takarmányfelvétel-csökkenést nem okozott, nem volt puffasztó hatása – osztotta meg a Mecsek-PIG Kft. képviselője tapasztalatait. Összességében megállapítható, hogy ezzel a termékkel az extrahált szójatartalom 50-70%-ban kiváltható, a receptek olcsóbbá tehetőek, természetesen GMO-mentesen, hazai termékekkel.

Martin Luther King híressé vált gondolatai Jászdózsán is elhangoztak: „Ha nem tudsz repülni, fuss, ha nem tudsz futni, sétálj, ha nem tudsz sétálni, akkor mássz, de akármit is csinálsz, muszáj haladnod előre!” Erre láttunk példát ebben a kicsi jászsági faluban…

Sándor Ildikó

Felvételeink: https://agraragazat.hu/galeriak