A szubklinikai hipokalcémia jelentősége tehenészeteinkben

Ez a cikk drámai számokat mutat be a szubklinikai hipokalcémia előfordulásának mértékére és az ellés utáni betegségekkel való összefüggéseire. A laktációs tejtermelési szinttel toplistásak vagyunk Európában, de a két ellés közötti idő gyenge, azaz a szaporodásbiológiai mutatókkal baj van. Számos okra vezethető ez vissza, de a szubklinikai hipokalcémia mint a háttérben meghúzódó és feltáratlanul maradt ok, eddig elkerülte a legtöbb telep figyelmét. A diagnosztika munkával és költséggel jár, ezért szeretnénk rávilágítani a potenciális, mezőgazdaságon belüli gazdasági kár mértékére, amit a rejtve maradó szubklinikai hipokalcémia okozhat.

A szubklinikai hipokalcémia jelentősége és előfordulása

A tejelő tehenek klinikai hipokalcémiája (ellési bénulás) gazdasági szempontból is fontos betegség, mivel jelentősen növeli a tehén érzékenységét a tőgygyulladással, a magzatburok-visszamaradással (MBV), az oltógyomor-helyzetváltozással (OHV) és a ketózissal szemben, ami csökkentheti a tehén hasznos élettartamát (Curtis et al., 1983, 1985). A hipokalcémia csökkenti az immunsejtek válaszadási képességét is (Kimura et al., 2006), hozzájárulva ezzel a fertőzésekhez, például a tőgygyulladás kialakulásához. A hipokalcémia csökkenti a simaizom-összehúzódást is, ami károsan hat a bendő motilitására (lassítja azt), ez pedig oltógyomor-helyzetváltozáshoz (OHV) és csökkent szárazanyag-felvételhez vezet (Goff, 2008).

Annak ellenére, hogy a klinikai kalciumhiány esetében a betegség súlyosabb lefolyású, a szubklinikai hipokalcémiás (SCHC) esetek is fontosak, mivel

– sokkal gyakoribbak,
– nem könnyen diagnosztizálhatók,
– csökkenthetik a hosszú hasznos élettartamot és
– csökkenthetik a tehén termelékenységét (Goff, 2008; Murray et al., 2008).

A szubklinikai hipokalcémia gyakorisága azonban a tranzíciós tehénben kevéssé ismert hazánkban. A szubklinikai hipokalcémiában szenvedő teheneknek ugyan nincs klinikai tünetük, ám ezek a tehenek is hajlamosabbak lehetnek más betegségekre. A probléma valós ismeretének hiánya más okra is visszavezethető. A tejelő tehenek egy része a laktáció megkezdésekor alacsony Ca-koncentrációval termel, ami klinikai hipokalcémia (szérum Ca-koncentráció <1,50 mM) vagy szubklinikai hipokalcémia (SCHC) formájában (szérum Ca-koncentráció ≤2,14 mM) jelenik meg. A határértékek azonban nem egységesek: Martinez és mtsai. (2012) >2,14 mM-et javasoltak a normokalcémia küszöbértékének. Mivel nem egységes a kép, ebből adódóan az állományok lefedettségi értékei is változóak a különböző cikkekben (de minden esetben közelíti vagy meghaladja az 50%-ot a szubklinikai hipokalcémia előfordulása!).

Egy USA-beli felmérés (1. ábra) szerint (Reinhardt és mtsai. szerint, 2011) az SCHC előfordulása 47% volt (≤2,00 mM határértéket alkalmaztak).

1. ábra. A szérum kalciumkoncentrációja 1 462 tehén esetében, ellés után 48 órán belül. Az ellési bénulás és a szubklinikai hipokalcémia aránya a laktációk száma szerint. 1. laktációs tehén (n = 454), 2. laktációs tehén (n = 447), 3. laktációs tehén (n = 291), 4. laktációs tehén (n = 166), 5. laktációs tehén (n = 72) és 6. laktációs tehén (n = 32)

A felmérés során 1 462 tehénből vettek szérummintákat az elléstől számított 48 órán belül (480 tejelőállomány 21 államból). Martinez és mtsai. (2012) 65,5% előfordulást mutattak ki (Ca-koncentráció ≤2,14 mM). Caixeta és mtsai. (2015) a harmadik laktációtól fölfelé 60% előfordulást találtak (Ca-koncentráció ≤2,00 mM).

Az USA-beli vizsgálatban azt találták (Reinhardt és mtsai. szerint, 2011), hogy a szérum kalciumkoncentráció szignifikáns csökkenése következett be az 1–4. laktáció között. Ez tehát egy életkorral változó érték, és a szubklinikai hipokalcémiában szenvedő tehenek számának növekedését jelzi a kor előrehaladtával.

Egy spanyolországi vizsgálat során azt találták (Rodriguez és mtsai., 2017), hogy a vizsgált tehenek (ebbe a vizsgálatba 764 tehén került bevonásra 6 különböző tehenészetben) 78%-a volt a szubklinikai hipokalcémia állapotában (Ca-koncentráció ≤2,14 mM): a többször ellett tehenek 85%-a, míg az elsőborjas tehenek 14,3%-a volt besorolva a szubklinikai hipokalcémiába. Ez eddig a legnagyobb érték, ami tudományos lapban publikáltak.

A szubklinikai hipokalcémia és a betegségek közötti összefüggés

A szubklinikai hipokalcémiás tehenekben az oltógyomor-helyzetváltozás 3,7-szer, a ketózis 5,5-szer, a magzatburok visszamaradása 3,4-szer és a méhgyulladás 4,3-szer nagyobb valószínűséggel fordult elő, mint normál vérkalciumszint esetén. Ezenkívül a magzatburok visszamaradása és a metritis kialakulásának kockázata tovább nőtt a többször ellett tehenek esetében, mivel ebben az életkorban a szérum Ca-koncentrációja kisebb az elsőborjas tehenekhez viszonyítva. Rodriguez és mtsai. (2017) szerint a nagyobb valószínűséggel bekövetkező oltógyomor-helyzetváltozás lehetséges oka, hogy az SCHC-esetében a vér Ca-szintje már elég alacsony ahhoz, hogy az oltógyomor izomtónusát csökkentse, ami a klinikai hipokalcémia esetében kimutatott tény (Daniel, 1983; Hansen, 2013). A ketózis és az SCHC közötti kapcsolat nem magyarázható a tejtermeléssel, mert nem bizonyított az összefüggés. Inkább a glükózmetabolizmus állhat a háttérben. A méh egészségi állapotát illetően már korábban kimutatták, hogy a szubklinikai hipokalcémia összefüggésben áll a méhgyulladással és a magzatburok-visszamaradással (Curtis és mtsai, 1983; Goff és Horst, 1997). Mivel a szubklinikai hipokalcémiában az immunfunkció csökken és az izmok összehúzódása renyhébb (Murray et al., 2008), így a méhgyulladás és a magzatburok-visszamaradás nagyobb valószínűséggel fordul elő (Martinez et al., 2012). A spanyol tanulmányban (Rodriguez és mtsai., 2017) is interakció volt a kalciumszint és az ellések száma, valamint a magzatburok-visszamaradás és a metritis előfordulása között. A korábbi vizsgálatokhoz hasonlóan mind a magzatburok visszamaradás, mind a metritis nagyobb valószínűséggel fordult elő szubklinikai hipokalcémiában (arány >3,0; P <0,01), mint a normocalcemicás teheneknél. A szubklinikai hipokalcémiában a többször ellett teheneknél 4,85-ször nagyobb volt a metritisz esélye a normál kalciumszintű tehenekhez viszonyítva. Ezenkívül a betegség előfordulásának valószínűsége a szérum Ca-koncentrációjától és a tehén ellésszámától függően is eltérően változott.

A spanyolországi vizsgálatban (Rodriguez és mtsai., 2017) a normál kalciumszintű tehenek esetében kevesebb idő telt el az első ivarzásig, mint a szubklinikai hipokalcémiás tehenek esetében. Ez az adat az ellések számától független volt. Az első 60 laktációs napon belül a kimutatott ivarzó normál vérkalciumszintű tehenek aránya nagyobb volt (83,2%), mint a szubklinikai hipokalcémiás teheneké (59,5%), ami valószínűleg összefüggésben volt az ellés utáni méhproblémákkal, amelyek a szubklinikai hipokalcémiával kapcsolatosak. A különböző méhbetegségek negatív hatással vannak a petefészek működésére (Sheldon et al., 2002). Az első ivarzás (lépésszámlálóval kimutatva) 60 laktációs nap előtt ritkább volt a szubklinikai hipokalcémiás teheneknél, mint a normál kalciumszintű tehenek esetében. Martinez és mtsai. (2012) arról számoltak be, hogy mind az első ivarzás, mind sikeres termékenyülés késik a szubklinikai hipokalcémia esetében a normokalcemiás tehenekhez képest. Továbbá Caixeta és mtsai. (2017) beszámoltak arról is, hogy a normál kalciumszintű tehenek 1,8-szer nagyobb valószínűséggel térnek vissza a ciklusba az önkéntes várakozási időszakon belül, mint azok a tehenek, amelyeket szubklinikai hipokalcémiásnak minősítettek (vér Ca ≤2,00 mM). Rodriguez és mtsai. (2017) megállapítása szerint a szubklinikai hipokalcémia előfordulását alkalmazhatjuk az ellés utáni betegségek előrejelzésére, de különféle szérum Ca-határértékre van szükség az egyes betegségek esetében. Ezért a kísérleti adatokat felhasználva betegségenként különböző szérum Ca-határértékeket állapítottak meg (az ellés után előforduló rendellenesség előfordulása és a mért kalciumszintek összefüggése alapján).

Az egyes betegségek előrejelzésére (mint szűrési paraméterre) javasolt határértékek az alábbiak:

• ketózis: ≤1,93 mM,
• magzatburok-visszamaradás: ≤2,05 mM,
• méhgyulladás: ≤2,05 mM és
• oltógyomor-helyzetváltozás: ≤2,10 mM.

A szubklinikai hipokalcémia hatása az immunrendszerre

Egy másik USA-beli kísérlet során (Martinez és mtsai., 2014) a nem frissen ellett (tehát egészséges, jó bendőműködésű, a hormonális változásokkal nem terhelt, az ellésben nem kifáradt) tehénben mesterségesen (EGTA-infúzióval) előidézett szubklinikai hipokalcémia:

• csökkentette a szárazanyag-felvételt az infúzió napján a normokalcémiás tehenekhez képest. De az étvágy gyorsan helyreállt, amikor az iCa²⁺ koncentrációja normalizálódott a következő napokban;
• csökkentette a bendő összehúzódásait az infúzió utolsó 12 órájában. Ezáltal befolyásolja a kérődzést és a takarmányrészecskék áthaladási sebességét, ami hatással van bendő telítettségére.

A mesterségesen előidézett szubklinikai hipokalcémiában lévő tehenekben:

• a nem észteresztett zsírsav-koncentráció (NEFA) nagyobb volt, mint a normokalcémiás tehenekben. Pedig a kísérleti állatok nem voltak vemhesek és nem is termeltek tejet, tehát alapvetően kiegyensúlyozott energiamérleg jellemezte őket a hipokalcémia indukálása előtt. Ez azt jelenti, hogy a zsírbontás (lipolízis) intenzívebb volt a hipokalcémiás tehenekben.

A mesterségesen előidézett szubklinikai hipokalcémiában lévő, de mással nem terhelt (nem ellett, nem beteg) tehenekben

• csökkent a vérplazma inzulinkoncentrációja,
• emelkedett volt a glükózkoncentráció.

Az USA-beli kísérlet során (Martinez és mtsai., 2014) mérték a neutrofilek és a limfociták iCa²⁺ koncentrációját és vizsgálták a neutrofil-funkciót in vitro.

A mesterségesen előidézett szubklinikai hipokalcémiában lévő tehenekben:

• az immunsejtek ionizált kalciumszintjének csökkenése direkt hatásként rontja az immunfunkciók működését,
• a szubklinikai hipokalcémia direkt hatásként csökkentette a fagocitózis mértékét, azaz a kórokozók által kiváltott betegségekkel szembeni ellenálló képességet,
• a szubklinikai hipokalcémia csökkentette az oxigén szabadgyök kiszabadulását, ami megöli a baktériumokat. Azaz a hipokalcémia még szubklinikai állapotban is elnyomta a baktériumok elpusztítására való képességet.

Összefoglalás

Összegezve: a szubklinikai hipokalcémia (SCHC, szérum Ca ≤2,14 mM) gyakori betegség, amely a tejelő tehenek nagy részét érinti, és jelentős hatással van az egészségi állapotra. A 2,14 mM alatti kalciumkoncentráció szoros összefüggést mutat egyes ellés utáni betegségek előfordulásával. A szubklinikai hipokalcémia előfordulása hajlamosít az oltógyomor-helyzetváltozás, a ketózis, a magzatburok visszamaradás, valamint a méhgyulladás kialakulására. Az utóbbi két betegségnek nagyobb a valószínűsége a többször ellett tehenek esetében, mint az egyszer ellett teheneknél, a hipokalcémia gyakoriságának és mértékének növekedése miatt.

A kísérleti eredmények szerint tehát a szubklinikai hipokalcémia jelentős előfordulási arányát a tranzíciós tehén potenciális egészségügyi kockázatának kell tekinteni!

Dr. Orosz Szilvia
ÁT Kft.