fbpx

Tetem, állati hulladék? Végre van megoldás! És még olcsó is?!

Írta: - 2017 április 26.

A madárinfluenza fenyegetése miatt országszerte különösen nagy figyelmet követel az elhullott állatok tetemének, illetve az állati eredetű konyhai, kereskedelmi hulladékok elszállíttatása, kezelése. Erre ad választ az érintett állattartóknak, közüzemi és kereskedelmi partnereknek a dinamikusan fejlődő Csali Hungária Kft., amely nemcsak rugalmas, hanem megbízható és csekély kiadást jelentő megoldást kínál.

Ha nagy csapás is az ágazaton a madárinfluenza, egy kedvező hatása mégis van: mind az állattartók, mind a hatóságok még gondosabban követik az elhullott, levágott állatok útját a megsemmisítésig-feldolgozásig. Köztudott, hogy a korábbi években-évtizedekben, az állatihulladék-elszállítás igencsak foghíjas szolgáltatás volt Magyarországon, és sokan emiatt, illetve hanyagságból és/vagy spórolásból inkább elásták, feletették az elhullott állatok tetemét, maradványait más állatokkal. Ez azonban

szigorúan tilos és közveszélyes is,

amit a határban élő vadak vonzása, a madárinfluenza miatt részletezni sem kell…

Ám mindennek immár vége: a horgászat felől már közismert Csali Hungária Kft. – az állami támogatással élve – rendkívül kedvező áron vállalja állati eredetű melléktermékek, hulladékok, maradványok elszállítását, feldolgozását, megsemmisítését. A szolgáltatást speciális kialakítású járművekkel, akár az állattartó telepekre való belépés nélkül, szigorú higiéniai technológia mellett oldják meg. Ráadásul gyorsan – akár 24 órán belül – és rugalmasan reagálnak a megrendelések teljesítésére országszerte. Miután az állattartókat a törvény kötelezi az elszállíttatásra, a Csali Hungária szolgáltatása jelenleg az egyik legkedvezőbb megoldás. Nem fertőző állatoktól származó sertés- és baromfihús-hulladékokért (csont-, bél-, toll- és egyéb melléktermékek, maradványok) csupán az egész folyamat 25%-át: kell fizetnie a megrendelőnek. Sőt, mivel a Csali Hungária feldolgozza ennek a hulladéknak egy részét, annak típusától és földrajzi helyétől függően

előfordul, hogy még fizetnie sem kell

az elszállíttató állattartónak. A madárinfluenza-fertőzésre reagáló jogszabályi környezetben ma már csak az a telep kap betelepítési engedélyt, amely rendelkezik elszállításra vonatkozó szerződéssel!

A Csali tevékenysége emellett egyébként ökológiai és gazdasági hasznot is jelent, hiszen az élelmiszeripari továbbfelhasználásra már nem alkalmas állati eredetű hulladékokból keresett és ökológiailag fontos mezőgazdasági áru – például foszfáttartalmú bioszén, virág- és szántóföldi talajtrágya – is előállítható.

A Csali Hungáriának egyébként ma már nemcsak a vágóhidakról, állattartótelepekről származó hulladékok és melléktermékek elszállítására, kezelésére, megsemmisítésére, feldolgozására van engedélye – közölte a cég tulajdonos-ügyvezetője –, hanem konyhai és kereskedelmi egységektől való termékátvételre is. Ez tömeges kiszolgálásra berendezkedett közüzemi

konyhák, áruházláncok

munkáját segítheti – nem is véletlen, hogy az egyik, csaknem 160 egységet üzemeltető hazai áruházlánc már szerződött is a Csali Hungáriával.

– Közös érdekünk, hogy az állati eredetű hulladékok, melléktermékek higiénikus, gyors és megfizethető szállítással kerüljenek olyan végfeldolgozás vagy megsemmisítés alá, amely a gazdaság számára hasznos és egyben környezetkímélő megoldást jelent. Nekünk pedig nem a gyors haszon, hanem a hosszú távú partnerség a célunk – foglalta össze Sinka Antal.

Csali Hungária Kereskedelmi Kft.
Kiss Zsófia
Tel: +36-20/801-5325

Rigó Róbert
+36-20/333-1825

[email protected]
www.megsemmisitjuk.hu

Kohout Zoltán