A hazai napraforgó-termesztés folyamatosan igazolja, hogy nem csak múltja, hanem jövője is van. A termelők újabb és újabb hozamkihívásokkal szembesülnek, amit a korszerű vetőmagokban rejlő genetikai potenciállal és a hozzájuk társuló gyomirtási technológiákkal érhetnek el. Tapasztalatunk az, hogy a fejlődés a termés mennyiségében és minőségében egyaránt megmutatkozik.
A Gabonakutatóban az utóbbi években jelentős fejlesztéseket végeztünk a napraforgótermesztés fenntarthatóságára, hogy piacképes hibridek kerüljenek a köztermesztésbe. Ennek egyik fő irányát a BASF által fejlesztett imidazolinontoleráns napraforgóhibrid-előálIítást lehetővé tevő együttműködés alkotja.
Versenyképes megoldások
Ennek lényeges eleme a napraforgó gyomirtásának kritikus pontja, a kétszikű gyomok elleni védekezés. Ez a probléma száraz tavaszi időjárás esetén fokozottabban jelentkezhet, mivel az alap gyomirtók nem tudják teljes mértékben kifejteni hatásukat. Magyarországon a Clearfield® gyomirtási rendszer kifejlesztésével – amely néhány éven belül a termesztéstechnológia nélkülözhetetlen elemévé várt – az imidazolinontoleráns hibridek aránya ugrásszerű emelkedést ért el.
A fejlesztési munka azonban tovább folyt, aminek eredményeként megjelentek a Clearfield® Plus hibridek. A gyakorlat számára a „Plus” magasabb termést és olajhozamot, a Pulsar® Plus innovatív adjuváns rendszerével erősebb gyomirtó hatást, magasabb szintű imidazolinon-ellenállóságot és az árvakelések irtásának egyszerűsödését jelenti.
Első lépések a Gabonakutatóban
Az első saját fejlesztésű imidazolinontoleráns hibridek 2010-ben szerepeltek teljesítménykísérletben. Míg 2013-ban 14,7% volt az IMI hibridek aránya, addig 2016-ban ez már meghaladta a 70%-ot.
A kísérleti eredmények alapján 2012-ben 5 új imidazolinontoleráns napraforgóhibridet jelentettünk be az EU-tagországokban. Ezek közül három az úgynevezett „heterozigóta”-típusba tartozik, vagyis az egyik szülővonal IMISUN-típusú, a másik a CLHA-PLUS gént hordozza, és két hibrid hagyományos IMISUN-típus. Ezek a hibridek megfelelnek a régió piaci követelményeinek, a herbicid- tolerancián kívül tartalmazzák mindazokat a tulajdonságokat (peronoszpórarezisztencia, magas olajtartalom, kiváló hozam, jó általános kortani tolerancia stb.), amelyek szükségesek, hogy a hibrid jól szerepeljen a piaci megmérettetésen.
Hosszú és kitartó nemesítési munkánk legújabb eredménye, a 2016 decemberében elismert GK Petrus CLP hibrid, a NÉBIH kísérletek tanúsága szerint mind olajtermésben, mind olajtartalomban kiválóan teljesít. Azon kívül, hogy egy új gyomirtási technológia alkalmazását teszi lehetővé, éréscsoportjában a maga 120 napos tenyészidejével a legkorábban érő hibrid, ezzel felhasználási területe is széles, akár másodvetésben is sikeresen termeszthető. A GK Petrus CLP eredményeit mutatja az 1. ábra.
A NÉBIH kísérletei alapján a legnagyobb olajhozamú napraforgó, olajtartalma három év átlagában 50,4%.
Főbb jellemzői:
· korai érésű,
· olajtartalma 50-52%,
· tányérállása félig bókoló,
· jól kezelhető, homogén állományú.
Termesztési és agrotechnikai javaslatok:
· javasolt növénysűrűség: 65 ezer tő/ha;
· termőképessége sűrítéssel tovább fokozható;
· vetésideje: április 15. – május 15., akár másodvetésre is alkalmas;
· az intenzív termesztési körülményeket meghálálja.
A jövőre vonatkozó fejlesztési irányaink a piaci igényeket követve, az új technológiai elemek (mint a posztemergens gyomirtási lehetőség is) minél hatékonyabb felhasználására irányulnak. Elsődleges célként olyan új generációs hibridek előállítását tűztük ki, amelyek nagy termésbiztonsággal termeszthetők, és ezzel biztosítják a termelők részére az elvárt jövedelmezőséget.
Mészáros Géza
Virágné Pintér Gabriella