Bezárás

Újabb négy gépet szereztek be Hajdúnánáson a tanyaprogram keretében

Írta: - 2014 október 03.

Újabb négy gépet szereztek be a tanyaprogram keretében a hajdúnánási tanyák lakói számára, a szárhúzó, dobos fűkasza, rézsűkasza és “V” tárcsa összértéke 10 millió 147 ezer forint, melyből 90 százalék az elnyert támogatás, tíz százalék pedig önerő volt.

A szociális szövetkezet vezetői csütörtökön Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek és Szólláth Tibor polgármesternek mutatták be az új gépeket. A fideszes polgármester elmondta, hogy az elmúlt három évben sikerült olyan gépeket beszerezniük, amikkel a külterületen élők és gazdálkodók számára a dűlőutakat teszik járhatóvá. Fazakas Sándor emlékeztetett: a kormány Magyarország első tanyaprogramját indította el 2011-ben azzal a céllal, hogy megmentse a tanyasi életformát, ugyanakkor a XXI. századi komfortérzetet is biztosítsa. A szaktárca vezetője elismerően szólt a termelői piac beindításáról, a nánási portékáról, amely országos ismertségre tett szert, mert mint fogalmazott: az ittenieknek fontos, hogy helyben előállított termékek kerüljenek a helyi fogyasztók asztalára.

A Tanyafejlesztési Programban egyebek mellett tanyagazdaságok fejlesztését, külterületi földutak felújítását, a tanyai termékek piacra jutását, tanyák villamosítását támogatják, nemzeti forrásból. A program keretében az indítás évében, 2011-ben 930 millió forintot osztottak szét 201 pályázó között.

Pályázatot nyújthattak be önkormányzatok, kistérségi társulások, tanyagondnoki szervezetek és gazdálkodók két célterületre; tanyás térségek, települések, valamint tanyagazdaságok fejlesztésére. A következő évben a program kerete 1,5 milliárd forintra nőtt, ebből összesen 233 pályázót támogattak. 2013-ban eredetileg 2 milliárd forintra lehetett pályázni, majd a nagy érdeklődés miatt ezt az összeget 3,5 milliárd forintra emelték, amiből végül 529 pályázó jutott forráshoz.

MTI 2014. október 2.