fbpx

ÚJDONSÁGOK A KÉSZENLÉT ZRT-TŐL

Írta: Szerkesztőség - 2011 február 17.

APV zöldtrágyaszórók

Minden növénytermesztő gazda pontosan ismeri a szerves trágyák jótékony hatását, a földre és növényekre vonatkoztatva egyaránt. A több lábon álló háztáji gazdaságokban is az állattartás ez irányú melléktermékét jól hasznosították a földeken. Az állattenyésztés csökkenése magával hozta szerves trágyázott területek csökkenését is. A szerepét nagyban átvette a műtrágya, mint talajerő visszapótlás lehetősége.

A jótékony hatás azonban nincs mellékhatások nélkül, mely a talajszerkezet, romlását, vízháztartás, bakteriális folyamatok átalakulását elsavanyosodást, stb. eredményez. A lecsökkentett szerves trágya pótlására több alternatív lehetőség kínálkozik. Az egyik- a képződött betakarítási szármaradványok teljes tömegének talajba történő bedolgozása, kiegészítve cellulóz bontókkal, illetve zöldtrágya tudatos képzése és bedolgozása. Ma azt tapasztaljuk, hogy a zöldtrágyaképzés egyre népszerűbb a gazdálkodók körében. A kiváló talajtani hatásai mellett a gépipar fejlesztései eredményeként ma már elmondható, hogy a zöldtrágya előállítás alacsony ráfordításokkal biztosítható. Az egymenetes rendszerek, az APV zöldtrágyaszórók pontos adagolással teremtik meg a költségtakarékos vetési feltételeket. A csatolt APV vetőgép minden munkaeszközhöz, vagy traktor elejére mobilon csatlakoztatható. Fő- vagy másodvetésű növények pontos megválasztása a biomassza bedolgozása jelentősen növeli a talajok termőképességeit, mondanom sem kell csökkentett adagú műtrágya kiszórás, a vegyszerek érvényesülése, tartamhatása jelentős költségmegtakarítást eredményez. Könnyen kiszámolhatóvá válik az APV-k egyszeri gépköltségének rövid megtérülése. Az egyre népszerűbbé váló APV elektromos (40-105-200 literes tartálynagyság) és pneumatikus vetőegységei (150-250-500-800 literes tartálynagyság) könnyen alkalmassá tehetők nem csak zöldtrágya vetőmag kijuttatására, hanem nagyobb magvak szórt vagy soros vetésére is. Az érezhető gépértékesítési válság ellenére 2010-re az APV zöldtrágya szórók lettek a legnépszerűbbek a legkeresettebbek.

Az APV gépek gyors gépre adaptálás mellett az egyszerű kezelhetőség a pontos beállítások, a kabinból irányítható és ellenőrizhető tájékoztatók, visszajelzők egy korrekt monitorral kezelő személyzet által vezérelhető. Karbantartása, szervizigénye abszolút alacsony, kezelése könnyen elsajátítható. Úgy gondoljuk, hogy az említett agrotechnikai feltételek miatt a modern gazdaságokban a zöldtrágyaszóró gépek – APV – nélkülözhetetlenné váltak.

Ne feledjük apáink bölcsességét: „A trágya nem hazudik”.

Locust csúszókormányos rakodók

A Készenlét Zrt. 2010-től, mint hivatalos gyári importőr és márkaszerviz forgalmazza a Magyarországon már jól ismert Locust csúszókormányos rakodógépet, így 2010-től a Faresin teleszkópos rakodógépekkel mellett teljessé vált a mezőgazdaságban használatos anyagmozgatási termékskálánk. A Locust rakodógépek típusválasztéka az évek óta tartó fejlesztéseknek köszönhetően a 450 kilogrammos emelőkapacitástól 1200-kg-ig terjed. A 853, 903 és 1203 modellek esetén Speed kivitel is rendelkezésre áll, azaz azoknak, akiknél nagyobb távolságokat kell megtenni a géppel, a 13 km/óra munkasebesség helyett 22 km/óra munkasebesség is elérhető. A Locust rakodógépek egyik legnagyobb előnye a fogaskerekes meghajtás, mely nagyobb erőátvitelt és alacsonyabb karbantartást garantál tulajdonosának. A Locust L 1203 Telspeed modellnél alapfelszereltségként hidraulikus gémhosszabbítás jár, így a gép rakodási magassága meghaladja a 4 méteres magasságot, lehetővé téve ezáltal bármilyen mezőgazdaságban használatos szállítóeszköz megrakodását. A rakodógép meghajtása hidrosztatikus. A meghajtó erőforrás az L453 modellnél KUBOTA motor, míg a többi modellnél a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő YANMAR típusú motorok. Az áttételi mechanizmus REXROTH átalakítóból, váltóműből és négy önállóan felszerelt kerékből áll.

A rakodógép irányítása és a munkaberendezés vezérlése két vezérlőkarban összpontosul. Valamennyi munkafunkció vezérlése ezen vezérlőkarok segítségével történik. A rakodógép kanyarodását az egyes kerékpárok különböző fordulatszáma teszi lehetővé. A hidraulika rendszer három körös. A gép kabinja biztonságos és nagyfokú láthatóságot tesz lehetővé a vezetője számára, mindezek mellett a munkavégzést 2010-től pedig már az opcionálisan rendelhető légkondicionáló is megkönnyíti.

A Locust univerzális csúszókormányzású homlokrakodók alap kanálja és egyéb hozzárendelhető adapterei segítségével a gép 1-4. osztályú kőzetek rakodására, halmozására alkalmas, míg a mezőgazdaságban dolgozók számára az alaplapáton kívül gabonakanál, trágyavilla, raklapvilla, seprű és még sok más egyéb adapter fogható munkára.

Az alacsony fajlagos üzemanyag felhasználás, a kiváló minőségű japán motorok, a megbízható Bosch hidraulika rendszer hosszú távon nagyfokú megbízhatósággal dolgozó, alacsony üzemeltetési költségű gépet garantál tulajdonosának.

Készenlét Zrt.