fbpx

V. Németh Zsolt: az évtized végéig több mint 30 milliárd forint jut élőhelyfejlesztésre

Írta: - 2014 október 16.

A új uniós pénzügyi ciklusban az előzőhöz hasonlóan több mint 30 milliárd forintot fordít a kormány élőhelyek megőrzésére és rehabilitációjára – mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtökön a Hortobágyi Nemzeti Park területén közel 250 millió forintból megvalósult természetvédelmi beruházás-sorozat záróeseményén, Nagyiván határában.

Az EU tavaly lezárult 7 éves fejlesztési időszakában a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében mintegy 39 milliárd forintból valósultak meg természetvédelmi beruházások Magyarországon. Az összeg nagy részét élőhelyek megőrzésére, helyreállítására és fejlesztésére fordították, így összesen 80 ezer hektáron sikerült javítani a korábbi természeti állapoton – tette hozzá. Úgy vélte: természeti értékeink megőrzése mindannyiunk közös feladata és felelőssége. Az e területen dolgozó hivatásos szakembereket „kiválasztottaknak” nevezte, akik tisztában vannak azzal, hogy nincs káros, felesleges faj és egy pókhálóhoz hasonlóan az élővilág bármelyik eleméhez nyúlnak hozzá, az egész rendszer beleremeg. V. Németh Zsolt figyelemre méltónak és izgalmasnak nevezte a Hortobágyi Nemzeti Park területén közel 250 millió forintból befejeződött beruházás-sorozatot. Olajos Péter, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szakmai igazgatóhelyettese a projekt részleteit bemutatva elmondta: egyik legfontosabb feladatuk volt a madárvonulások gyülekezőhelyeként és oktatási-szemléletformáló célú bemutatóterületként egyaránt kiemelkedő, 1979 óta nemzetközi védettséget élvező Egyek-Pusztakócsi mocsarak „feltámasztása”. A több mint 35 éve kezdődött munka folytatásaként a korábbi, mintegy 4 hektáros belső tó bővítésével 9,1 hektáros, zömében nyíltvizes-hinaras mozaikos élőhelyet hoztak létre. Emellett a Fekete-réten a mocsárba vezető, a Górés-tanyáról induló és a megfigyelőtoronyhoz vezető 700 méter hosszú tanösvényt alakítottak ki, a górési természetvédelmi mentőhelyen pedig védett madárfajok számára új férőhelyeket, továbbá madárházat és gólyateleltetőt is építettek. A program részeként elvégezték több kunhalom ördögcérnától való mentesítését és gyepesítését. Az új, nagy kiterjedésű gyepfelületek létrejöttével lehetővé vált a területről az elmúlt negyed évszázadban kipusztult, védett ürge visszatelepítése is.

MTI 2014. október 16.