fbpx

Ultrahangos vadvédelem: újra lett értelme a gazdálkodásnak

Írta: - 2021 december 08. -Hirdetés

Zala déli részén, Bereczki Gyula kertjében a Doxmand őrzi a veteményest – és terjed a példája

Zala déli részén sok a régóta kultiválatlan terület, ahol a vadak évek óta megszokott csapásokon járnak. Bereczki Gyula és felesége, Nagy Enikő éppen egy ilyen területen fogott bele mégis biozöldségek termesztésébe – és, ahogy sejteni lehetett, meg is gyűlt a bajuk a vadakkal. Mígnem vettek egy Doxmand vadriasztó-készüléket.

Doxmand vadriasztó

Vadak vidéke

Zöldségfélék, káposzta, retek, cékla, dinnye – megannyi egészséges bioterméket állítanak elő, Lasztonya (Kámaházapuszta) térségében Bereczkiék, akik nemrég alakították ki egyelőre 7 ezer négyzetméteren kertészetük alapjait. Ezen a helyen 6 éve nem volt földművelés: a gazda elmondása szerint az őzek, szarvasok nagy bőségben, szabad szemmel láthatóan közlekedtek a kertek között. – Sokszor a magam szemével láttam, ahogy átugorják a régi villanypásztort, vagy ahogy megállnak kíváncsian a telkünk végében – vezet a lényeghez Gyula gazda, aki egykettőre megtapasztalta, milyen az, amikor nagy vadnyomású helyen újraindul a veteményezés. – Lerágták a friss hajtásokat, áttapostak a drótkerítésen, szóval, láttam, hogy ebből így nem lesz jövedelmező zöldségtermesztés. Akkor kezdtem el megoldást keresni: vadriasztó-ágyút nem akartam, a kerítést drágáltuk, s akkor találkoztunk a Doxmanddal. Sokat és jókat olvastunk róla, hát kipróbáltuk. Segítettek a telepítésben, a hatékonyságot biztosító fogásokban, és telepítettünk egy 120 fokos szögben beállított Doxmand-vadriasztót.

Egykettőre visszafordultak az állatok

Az első meggyőző tapasztalatuk az volt, amikor már a kutyák is jelezték a vadak közeledését. A gazda kinézett a működő riasztóval védett veteményesre, és látta, hogy az erdei állatok 2-3 másodperc után haladéktalanul elhagyják a kertet. – Előfordult, hogy elfelejtettem bekapcsolni: már másnap láttam is, hogy bejártak a kertbe. Újra bekapcsoltam, és azóta megint semmi – írja le a leginkább lényegre törő szavakkal Bereczki Gyula. De nemcsak ő tapasztalja ezt. — A szomszédom a kukorica tábláját védi azóta Doxmanddal. A falugondnok barátom is vásárolt már, és az önkormányzati vezetés is az én tapasztalataim alapján tervezi, hogy a tankertet Doxmanddal fogja védeni az erdei állatok taposásától, rágásától – újságolja a gazda. A Doxmand hatékonysága a falugondnok elmondása szerint is olyan átható, hogy még a szomszédos, védtelen gyümölcsös gazdája is hálálkodik neki, hiszen az ő kertjére is kihat az ultrahangos védelem.

Megvédi a munkájukat

Bereczki Gyula azóta már a második ultrahangos vadriasztót is beüzemelte a birtokán. A négyfejes berendezéssel kiegészített védelem visszaadta a kezdetben megingott bizakodását a gazdálkodásban. – Miután még fiatal a veteményes, nem akarnám számokban mondani, mennyi kárunkat előzte meg a Doxmand. Az biztos, hogy sokat. Inkább úgy mondanám, hogy megint újra van értelme csinálni. Amikor azt láttuk a párommal, hogy egy pár perc vagy egy éjszaka alatt tönkremegy a munkánk eredménye, akkor érthető, milyen jó érzés, amikor látjuk, hogy ez a készülék milyen kíméletesen, egyszerűen és mégis hatékonyan szolgálja a vadak kártétele elleni védelmet – fogalmaz a gazda. Nem csoda, hogy nemcsak ő hozzá fordulnak sokan tanácsét, a tapasztalataiért, hanem ő maga is bizalommal ajánlja azoknak, akik szeretnék elérhető áron, szelíd eszközökkel távol tartani az erdei vadakat a kultúráktól.

 

Doxmand