Védelem a génmódosított termények ellen

Védelem a génmódosított termények ellen kukorica magBudapest, 2013. június 18., kedd (MTI) – A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a gazdálkodókat, hogy szorosan működjenek együtt az ellenőrzést végző hatósággal a GMO-vetőmaggal (genetikailag módosított vetőmaggal) elvetett állományok felderítése és megsemmisítése érdekében, hiszen ez a magyar gazdálkodók közös érdeke – közölte a hivatal az MTI-vel kedden.

Az igazgatóság emlékeztetett arra, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter 2013. június 1-jén átfogó ellenőrzést rendelt el az ország keleti határai mentén a Magyarországra bejött GMO-szennyezett kukorica vetőmaggal elvetett állományok felderítésére. Az ellenőrzéseket a Nébih, illetve a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei végzik az elkövetkező hetekben.

Álláspontjuk szerint minden magyar gazdálkodónak érdeke, hogy az ország fenntartsa GMO-mentességét, hiszen az exportpiacokon ez jelentős versenyelőny a magyar termények részére. A Magyarországon forgalomba kerülő kukorica vetőmag GMO-ellenőrzése a vetéseket megelőzően minden évben jogszabályi keretek között valósul meg, így csak illegális úton kerülhet be az országba GMO vagy GMO-szennyezett vetőmag.

Az ellenőrzés kiterjed a kukoricatábla vetéséhez felhasznált vetőmag származásának igazolására, s ha a gazdálkodó nem tudja a vetőmag származását hitelt érdemlően dokumentálni a helyszíni ellenőrzésen, akkor a növényállományból mintavételre kerül sor. Ezt követően laboratóriumi vizsgálattal állapítják meg a GMO-mentességet a szakemberek.

Magyarország természeti értékeinek és mezőgazdaságának megvédése elsőrendű nemzeti érdek, a géntechnológiai úton módosított növények elterjedése a mezőgazdaságból élőknek jelentős veszteséget jelenthetnek. Az alaptörvény a legmagasabb jogi szinten biztosítja minden állampolgárnak a GMO-mentes mezőgazdasághoz és élelmiszerekhez való jogát – áll a közleményben.

MTI 2013. június 18.

génmódosított gmo kukorica termény