fbpx

VM: sok gazdálkodó nem tartja be a földhasználatot érintő egyes új szabályokat

Írta: - 2014 január 16.

VM: sok gazdálkodó nem tartja be a földhasználatot érintő egyes új szabályokatBudapest, 2014. január 15., szerda (MTI) – A gazdálkodók még nem minden esetben alkalmazzák megfelelően a földhasználatot érintő, egy hónapja megváltozott szabályokat – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Simon Attila István elmondta: a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény földhasználatot érintő szakaszai változtak, így módosultak az elő-haszonbérleti jogosultságot szerzők nyilatkozataira vonatkozó alaki és a tartalmi követelmények is. Ezeket azonban sokan nem tartják be – tette hozzá.

A helyettes államtitkár a legfontosabb alaki változásnak nevezte, hogy mind a haszonbérleti szerződést, mind pedig az arra tett elfogadó nyilatkozatot közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.

A tartalmi változás lényege, hogy az elő-haszonbérleti jogosultaknak meg kell tenniük azokat a nyilatkozatokat, amelyeket a földforgalmi törvény előír. Nyilatkozniuk kell arról, hogy megfelelnek a földművesre vagy a mezőgazdasági termelő szervezetre vonatkozó követelményeknek, a birtokukban lévő termőföld nagysága nem haladja meg az 1200 hektárt. Emellett nyilatkozniuk kell arról is, hogy azért kívánnak földet bérelni, mert azon saját maguk kívánnak gazdálkodni.

E nyilatkozatok elengedhetetlen részei a szerződésnek, annak a csomagnak, amit a földhivatalhoz be kell nyújtani – húzta alá a helyettes államtitkár.

Simon Attila István utalt arra: a mostani átmeneti időszakban a szerződések megkötéséhez még nincs szükség hatósági jóváhagyásra április 30-ig. Ugyanakkor figyelmeztetett arra: ha valaki valótlan nyilatkozatot tesz, annak szankciókra kell számítania. Amennyiben egy későbbi ellenőrzés ezt felfedi, akkor a megkötött szerződés semmisé válik, és ameddig ezt a földet használva támogatást kapott a gazdálkodó, az igénybe vett támogatás mértékével megegyező összegű bírságot rónak ki rá, ami adók módjára behajtható.

A helyettes államtitkár jelezte: a nyilatkozatokat, amelyeket a gazdálkodóknak most még meg kell tenniük, április 30. után már nem kell megtenniük, mert addig létrehozzák mind a földművesek, mind pedig a mezőgazdasági termelő szervezetek országos adatbázisát. Az országos adatbázis létrejön a földhasználatot illetően is. A hatóságok pedig május 1-jét követően már csak ezekből tájékozódnak.

Péter Mihály, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Pest megyei elnöke arról beszélt, hogy a NAK segíti a gazdálkodókat az új szabályozás alkalmazásában.

MTI 2014. január 15.