fbpx

Zászlós Tibor a MÁSZ új elnöke

Írta: Csomor Zsolt - 2018 november 16.

Sikeres  állattenyésztő csak az lehet, akiben kellő elszántság és alázat található a szakmája iránt, mondta az újonnan megválasztott elnök, aki szerint soha nem volt ennyire jó a csillagok állása a mostanihoz képest ahhoz, hogy az állattenyésztők hangját a kormány ne csak meghallja, de a javaslatokból konkrét intézkedések, majd eredmények szülessenek.  A MÁSZ-ban azért volt szükség új elnök megválasztására, mert májusban Farkas Sándor korábbi elnök miniszterhelyettesi kinevezése miatt lemondott megbízatásáról.

Nagy István arról is beszámolt, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében 6 pályázati felhívás jelent meg kifejezetten az állattenyésztési ágazat versenyképességének és hatékonyságának növelésére. A Vidékfejlesztési Program egyéb pályázati felhívások keretében is támogatta, s támogatja az állattenyésztési ágazat szerepelőit.

Összeállította: Csomor Zsolt