Kulcsszó: mezőgazdaság
Rekorderedmény az exportban – Az agrárium is fontos szerepben
A múlt év első 11 havi adatai alapján 2015 várhatóan rekordéve lesz a magyar exportnak.
Magyar siker a szerbiai állategészségügyi intézményfejlesztési projektben
A magyar vezetésű, francia közreműködéssel létrejött konzorcium pályázatát hirdették ki győztesként.
Fiatal Gazda Konferencia
Egy új kor küszöbén, átalakuló agrár világ – kihívások és válaszok
Tízből kilenc gazdálkodó beruházást tervez 2020-ig
A mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából folytató gazdaságok 87%-a tervez beruházást a következő öt év során.
Tájékoztató az új mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló rendelet megjelenéséről
Az eddigi szabályozáshoz képest a lényegesebb eltérések itt érhetőek el.
Új, mezőgazdasági őstermelői igazolványokról szóló rendelet lép hatályba 2016. január 1-jén
A mezőgazdasági őstermelői igazolványokra vonatkozó új jogszabály megteremti az elektronikus eljárás, és a jelenlegi papír alapú igazolványok helyett a kártya alapú igazolvány bevezetésének feltételeit.
A nehéz körülmények ellenére is jól teljesített a magyar mezőgazdaság
A nehéz körülmények ellenére is jól teljesített a magyar mezőgazdaság 2015-ben.
151 milliárd forint a mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére
A mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére, a magasabb hozzáadott értéket eredményező technológiák beszerzésére és az ágazaton belüli munkahelyteremtésre irányuló projektek megvalósítása érdekében hirdetett 151 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot a Miniszterelnökség.