Vágjunk bele a szójatermesztésbe!

Hazánkban évente hozzávetőlegesen 60 000 hektáron folyik szójatermesztés. Ez a szám – kisebb kilengésekkel –, évek óta stagnál. A Központi Statisztikai Hivatal rendelkezésre álló adatai alapján 2020-ban több mint 165 000 tonna szóját takarítottak be a hazai termőterületekről.

Jelentős importnövényünk a szója, annak ellenére, hogy a kínálat adott a hazai piacon. Az agroökológiai feltételek megfelelőek ahhoz, hogy ne csak a konvencionális termesztés lehetőségével éljünk. A lassú növekedés vagy éppen stagnálás oka az lehet, hogy a hatékony szójatermesztéshez nagyon fontos magának a kultúrnövénynek, illetve igényeinek az alapos ismerete. A fajtaszortiment bővítésével azonban szélesebb körben van lehetőségünk beilleszteni a vetésforgóba, amelynek értékes része lehet.

Összesen 5 érési csoportot különböztetünk meg, melyek a nagyon koraitól a késői fajtákig terjednek.

A szója növényvédelme

Nem nevezhető problémás vagy különösebb odafigyelést igénylő kultúrának. A kártevők között nincs speciális, a szójához tartozó károsító. Olyan fajok veszélyeztetik, melyek általában szélesebb tápnövénykörrel rendelkeznek, így megjelenésükre nem egyedileg kell számítanunk, és kártételük sem feltétlenül ismeretlen a tapasztalt szakemberek számára. Kórokozók tekintetében is hasonló a helyzet, így a vetésforgóba jól beilleszthető növény, mert azok a betegségek, melyek jelentős veszteségek okozói lehetnek, csak szélsőséges időjárási körülmények esetén fordulnak elő számottevő mértékben, és akkor is fokozottabban az érzékeny fajtákat érintik. Polifág kórokozói lévén vannak olyan kultúrák, melyek után növénykórtani szempontból nem célszerű vetni. Ilyen a napraforgó és a repce is. E két növényt leszámítva a legtöbb esetben jó előveteménynek számít. A szója gyomszabályozása már sokkal sarkalatosabb pontja a növényvédelemnek. Meleg és páraigényes növény, amely sok vizet igényel.

Rovarkártevői

Gyakori látogatói lehetnek a szójatáblának a barkók: a kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis), a hegyesfarú barkó (Tanymecus pallyatus), a fekete barkó (Psallidium maxillosum). Ugyan a barkók fejlődésüket tekintve különböznek egymástól, kártételük nagyon hasonló. Tavasszal a fiatal, néhány leveles állományban már károsíthatnak. A levelek karéjozása akár a főerekig is elérhet, képesek teljes tarrágást is okozni, melyet egy fiatal növény nem biztos, hogy ki tud heverni. Hűvösebb tavasszal, megkésett fejlődésű kultúra esetén már a csírákat is megtizedelhetik, ezzel jelentős veszteséget okozva. A hegyesfarú barkó jellemzően a csíranövények sziklevelét fogyasztja, lárvájának a növények gyökere szolgál táplálékul. Ha a növényt fejlettebb fenofázisban éri a rovarkártétel, nagyobb az esély arra, hogy átvészeli a levélveszteséget, ha az nem tarrágás. A csírák pusztítása viszont azonnal realizálható terméskiesést jelent. A kukoricabarkó tápnövényeinek az egyszikűeket tekintjük. A fekete- és hegyesfarú barkó pedig egyértelműen polifág kártevő. Fejlődésüket tekintve is eltérőek. Míg a kukoricabarkónak évente egy nemzedéke fejlődik ki, és a telet kifejlett imágóként vészeli át a talaj védelmében, addig a fekete- és hegyesfarú barkó fejlődése két évet vesz igénybe. Első évben lárva-, majd imágóalakban telelnek át. A lárvák a talajban humusszal táplálkoznak. Idővel rátérnek a fiatal gyökerek fogyasztására, a vastagabbakat odvasítják. Az áttelelt, kifejlett egyedek megjelenése március végén, április elején esedékes. Jellemzően kerülik a napot, főleg este merészkednek elő a talajrögök és a tápnövények nyújtotta védelemből.

Védekezni ellenük elsősorban azzal tudunk, ha biztosítjuk növényünk számára az egyöntetű, gyors kelés és fejlődés lehetőségét. Fontos az állomány gyommentesen tartása is, mivel a barkók tápnövényei között nagy számban megtalálhatók a gyomflóra képviselői. A rovarok ellen kelést követően, előrejelzésre alapozva, indokolt esetben érdemes állománykezeléssel védekezni. A kártétel szempontjából kritikus fenofázist figyelembe véve a felszívódó készítménnyel végzett vetőmagcsávázás védelmet biztosít a barkók károsításával szemben. Előrejelzés céljából tavasszal célszerű a talajban telelő imágók egyedszámának meghatározása.

Hegyesfarú barkó (fotó: Szabó Balázs, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

A szójában előfordulhat még a közönséges takácsatka is (Tetranychus urticae), mely szintén polifág, széles körben károsító faj. Ültetvények és hajtatott növények gyakori látogatója. A Tetranychus urticae szívogatásának következményeként a fertőzött növény fejlődése elmarad a normálistól. Jelenlétét a levelek fonáki oldalán képzett szövedék is jelezi. A szívogatás következtében a szója visszamarad a fejlődésben, növekedése lassabb vagy teljesen meg is állhat. A nagy vízveszteség, a száraz, csapadékszegény időjárás együttesen a tápnövény leveleinek száradásához vezet, akár az egész növény pusztulását is okozhatja. A termésveszteség mellett azonban a termés minőségének romlása, illetve a növények ellenálló képességének csökkenése sem elhanyagolható, melyek szintén a kártétel részét képezik. A közönséges takácsatka többnemzedékes faj, akár 7 nemzedéke is kifejlődhet egy vegetáció alatt, és ez is megnehezíti az ellene való védekezést.

Közönséges takácsatka (fotó: Horváth Dávid, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

A közönséges takácsatkák ellen védekezhetünk természetes ellenségeik védelmével, vagyis érdemes körültekintően megválogatni a használt növényvédő szereket. Érdemes kimondottan akaricideket alkalmazni. Csak indokolt esetben alkalmazzunk rovarölő szereket, ha az állomány-ellenőrzés alkalmával találunk 5 db atkát levelenként. Mint a barkók esetében, a kultúra gyommentesen tartása itt sem elhanyagolható szempont.

Bogáncslepke (fotó: Pászthy Dávid, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

A szójában gyakran előforduló lepkefajok is nagy károk okozói lehetnek. A bogáncslepke (Vanessa cardui) hernyói a leveleket kezdetben hámozgatásukkal károsítják, majd karéjozásukba kezdenek, mindezt egy pókhálóhoz hasonlító szövedékben teszik. Ez egy vándorlepkefaj, évente 2-3 nemzedéke alakul ki. A meleg, párás időt kedveli, így tömeges megjelenésére ilyen időjárási körülmények esetén kell számítani.

A lepkék áprilistól egészen szeptemberig vannak jelen. A lárvák szövedékgubó védelmét élvezik kb. 1 hónapos fejlődésük során. Szóján jellemzően a második nemzedék képes akár tarrágást is okozni. Védekezni indokolt esetben a fiatal lárvák ellen hatásos.

A gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) sem kíméli a szóját. A polifág kártevő lárvái a bogáncslepkéhez hasonlóan hámozgatják, karéjozzák a leveleket, de a generatív részek fogyasztása is jellemző, gyakori a tarrágás is. Vándorlepke, ami enyhébb teleken már hazánkban is áttelel. Gyakran találkozhatunk egy időben különböző fejlődési stádiumban levő egyedekkel. Melegkedvelő lepkefaj, így előrejelzés céljából érdemes fénycsapdával és feromoncsapdával megfigyelést végezni. Nem válogat, nagyon széles tápnövénykörrel bír. Adott kultúrákban más kártevőkkel együttesen is hatalmas károk okozója lehet. Mivel jellemzően – a bogáncslepkével egyetemben – a növények védelmében húzódik meg, így a felszívódó készítmények alkalmazhatók hatásosan ellenük.

A gyapottok bagolylepke (fotó:Menyhárt Anna)

Kórtani szempontból nem a legféltettebb növényünk a szója abban az esetben, ha a vetésforgóban optimális növény után következik. Alapvetően sok kultúrának jó előveteménye, azonban betegségek szempontjából nem mindegy, hogy mi mit követ. Nem megfelelő utónövénye a repce, a napraforgó, a borsó, a bab és a burgonya, mert a kártevőkhöz hasonlóan ezeket széles gazdanövénykörrel rendelkező betegségek veszélyeztetik.

Gombabetegségei

A fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum), fuzáriózis (Fusarium sp.), diaportés foltosság (Diaporthe phaseolorum var. sojea), de még a hamuszürke szárkorhadás (Macrophomina phaseolina) is felütheti a fejét. Előforduló gombabetegség lehet még a szójaperonoszpóra is (Peronospora manschurica).

Diaporthe gombásodás napraforgó levélen (forrás:agro.bayer.co.hu)

A fehérpenészes rothadás már a csírapusztulás okozójaként jelentkezhet. A szója szempontjából a virágzás ideje is érzékeny időszak. A száron és a tövén kezdetben vizenyős foltok alakulnak ki, amik rothadásnak indulnak. Ezek felületén fehér penészbevonat képződik, melyeken apró, de szabad szemmel is észlelhető szkleróciumok fejlődnek. Mivel a kórokozó szkleróciumokkal marad fenn a talajban, akár évekig is életképes maradhat, így szója esetében előveteményként érdemes kerülni a gazdanövényeit. A túlzott nitrogénellátás, a túl sűrű tőszám, a csapadékos időjárás és a keléskori alacsony hőmérséklet mind a kórokozó számára kedvező paraméter. Jó agrotechnika mellett állománykezelésre rendszerint nincs szükség.

A fuzáriózis is már sokak számára ismerős betegség lehet. Szintén már csírakorban tizedelheti az állományt, ugyanis a fertőzött magok ki sem hajtanak, vagy életképtelen növények fejlődnek. Idősebb korban a növények levelein világosszürke foltok alakulnak ki, melyek barna szegéllyel vannak körbevéve. Idővel egyre nőnek, a levelek elsárgulnak, majd elhalnak. A virágzás szintén érzékeny fenofázisa a szójának fuzárium szempontjából is. Ekkor a betegség gyors hervadással, a levelek klorózisával, majd nekrózisával jelentkezik. A szója szárának belsejében barnul az edénynyaláb is. A fuzáriózis kórokozói vetőmagban, fertőzött növényi maradványokban életképes, talajlakó, világszinten elterjedt kártevők. Gyengültségi paraziták, így a kultúrnövény jó kondíciója elsődleges a védekezés szempontjából. Emellett fontos a fertőzésmentes szaporítóanyag használata, de csírapusztulás ellen a vetőmagcsávázás is megoldást nyújthat. Erős fertőzés esetén a helyes vetésváltás betartása szükséges. Indokolt esetben virágzás idején lehetőség van állománykezelésre.

A diaportésfoltosság a fuzáriumhoz és a szklerotíniához hasonlóan károsítását már csírakorban megkezdheti. A kórokozó okozta vörösesbarna, jellemzően besüppedő foltok a hüvelyen, száron, esetleg a leveleken egyaránt jelentkezhetnek. A magok a fertőzést a szójahüvelyen keresztül szerzik, ennek következményeként ráncosodnak, elszürkülnek, csökken a csíraképességük is. A foltok felületén apró fekete pontok figyelhetők meg, ezek a kórokozó ivartalan szaporítóképletei. A betegség – a két korábban említettel ellentétben – melegigényes, de ugyanúgy kedvező számára a csapadékos időjárás. Sebzéseken keresztül könnyen fertőz. Beteg növényi maradványokon is képes fennmaradni, de sokkal nagyobb jelentőséggel bír a beteg vetőmag az áttelelés és terjedés szempontjából. A védekezést a növényi maradványok beszántásával és az ellenőrzött forrásból származó egészséges vetőmaggal kell kezdeni. Emellett rendelkezésre állnak már ellenálló fajták is, ezért érdemes ezeket előnyben részesíteni. Csírakori fertőzés ellen megoldás lehet a vetőmagcsávázás.

Soybean mosaic potyvirus (fotó: Kálmán Anna Léda)

Vírusbetegségei

Kevés van, jelentőségük azonban nem elhanyagolható. A szója-mozaikvírus (Soybean mosaic potyvirus) világszinten ismert kórokozó. A mozaikvírusokra jellemző, a leveleken kialakuló sárga foltosodáson felül ennél jellegzetes hólyagosodás is megfigyelhető. A beteg egyedek satnyulnak, lassabban fejlődnek. Gyakran tapasztalható az ízközök megrövidülése is. A hüvelyek amorfak, fejlődésük elmarad a normálistól. A fertőzés következménye akár a termés felének kiesése is lehet. A betegség nem perzisztensen, vektorszervezetek segítségével és mechanikailag is jól terjed. Nagy a hangsúly a fertőzésmentes vetőmag használatán, ugyanis a betegség terjedésének fő oka beteg magok vetése szokott lenni. Így védekezés szempontjából a vírusmentes szaporítóanyag elsődleges fontosságú, de ellenálló fajták termesztésére is lehetőségünk van. Ez azért is fontos, mert a vírusfertőzést megelőzni lehet, meggyógyítani már nem.

Baktériumok, melyek kárt tehetnek szójáinkban

A szóját két baktériumos betegség támadhatja meg hazánkban. A barna baktériumos levélfoltosság okozója a Pseudomonas syringae pv. glycinea, a baktériumos hólyagos levélfoltosságé pedig a Xanthomonas campestris pv. glycines. Pseudomonas esetében a fertőzés első tünetei barna vizenyős foltokként jelentkeznek, amik eleinte sárgák, majd bebarnulnak, világos udvarral határoltak. Továbbá árulkodó jelek a betegségre a levelek fonáki oldalán megjelenő baktériumcseppek. A kialakuló kisebb foltok idővel egybeolvadnak, a levélfelület nagyobb egybefüggő részei halnak el, szét is repednek. A szójanövény szárán és a hüvelyen is tapasztalhatunk kezdeti vizenyős, besüppedő foltokat, melyek nekrotizálódnak. A hüvelyről terjed át a kórokozó a magokra is, amikből már beteg csíranövények fejlődnek, gyakran el is halnak.

Baktériumos betegségek (fotó: Kálmán Anna Léda)

A Xanthomonas fertőzés levéltünetei világoszöld foltosodással kezdődnek, amit vöröses szín vált fel. Ezeken a részeken a levéllemez felhólyagosodik és könnyen szét is szakad, melynek nyomán barna elhalások keletkeznek. Ezek a foltok idővel egyre nagyobbodnak, összeolvadnak, nagy levélfelület-veszteséget okoznak a növény számára. A beteg magok csírázóképessége elégtelen. A kórokozó terjedésében nagy szerepet játszik a szél és a felverődő esővíz, mert új növényeket légzőnyíláson keresztül meg tudnak fertőzni. Kedvező számukra a meleg időjárás. Mindkét baktériumos betegség fertőzött növényi maradványokon marad fenn a tél folyamán, de a mag belsejében is életképesek maradnak. Védekezés céljából érdemes biztos forrásból származó, egészséges vetőmagot vetni, a beteg növényi maradványokat mélyen a talajba forgatni. A fajták ellenálló képessége változó, így ennek megfelelően is érdemes választani.

Kálmán Anna Léda
növényorvos