A káposztarepce hazánkban meghatározó, szántóföldön termesztett ipari növényünk. Általában ősszel vetjük, bár tavasszal vethető fajtája is létezik, de annak termesztése bizonytalan, termőképessége messze elmarad az őszi vetésű testvéréhez képest, így, érthető módon, nem terjedt el itthon.
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, az őszi káposztarepce termesztése és az abból nyert olaj felhasználása nagyon régre nyúlik vissza. Érdekes tény, hogy ma a növényi zsiradékok előállítása szempontjából dobogós 3. helyen áll a világon. Ezt persze köszönheti annak is, hogy az alternatív energiaforrások terjesztése új lendületet adott a termesztésének, értem ezalatt a biodízel-alapanyagként való felhasználását. Ugyanakkor a mai világban, amikor a méhek védelme kiemelt fontosságú, a repce – mint jelentős mézelő növényünk – nagyon hasznos mindenki számára.
Mézének jellegzetessége, hogy enyhén lúgos pH-val bír, kristályosodik, és úgynevezett krémméz, amit előszeretettel hasznosít a sütőipar is. A sajtolás után visszamaradt repcepogácsa pedig közkedvelt takarmány. Az őszi káposztarepce rendkívül széles körben hasznosított és önmagában is hasznos növény a számunkra. Nem csoda, hogy a rovarkártevők is szeretik.
A káposztarepce termeszthetősége
Tápanyagigény szempontjából nem az egyszerűbb, alacsony szükséglettel bíró kultúrnövényeink táborát gazdagítja. Kifejezetten tápanyagigényes növény, mely bár „csak” maximum 5 tonna magtermést hoz létre, de a kiemelkedően magas beltartalmi értékei, valamit a hatalmas szártömege rendkívül sok tápanyagot igényel. Gondoljunk bele: sokszor másfél méteresre is képes megnőni, amihez igencsak sok energiára és rengeteg esszenciális tápelemre van szüksége. Nem is lehet kérdéses, hogy ezeket pótolni kell. „Egy tonna termésére számítva 40–50 kg N, 40–45 kg P2O5, 40–50 kg K2O, 40 kg CaO és 10 kg MgO hatóanyag szükséges általános körülmények között a növény teljes felépítésére.”
Ha ősszel – elsősorban a vetés előtt – kellő alapossággal biztosítottuk az őszi káposztarepce nitrogénellátását (amely a szakkönyvek szerint és a gyakorlatban is alapvetően befolyásolja növényünk fejlődésének dinamikáját), és sikerült megtalálnunk azt az arany középutat, ami ahhoz kell, hogy kellő fejlettséggel induljon neki a télnek (de mégse legyen túlfejlett, mert akkor a fagyok martalékává válhat), akkor mindent megtettünk azért, hogy a tavaszra – jellemzően ilyenkorra – szépen virágzó, szemet kápráztatóan sárga repcetábláink legyenek – amivel sajnos svédasztalt teremtettünk a kártevőknek is.
Repcekártevők, a teljesség igénye nélkül
A kártevők megjelenése a felmelegedéssel együtt, tavasszal várható. Hogy ne legyen egyszerű dolgunk, a betelepedésük elhúzódhat, ami nehezíti a védekezést. Több hullámban is érkezhetnek, ami szintén nem könnyíti meg az épp sárgálló repcetáblában gyönyörködő gazda életét. A repcét rendkívül sokféle rovar képes károsítani, ilyenek a káposztalegyek, a levéltetvek, a poloskák, a lepkék stb. A teljesség igénye nélkül vegyük számba őket és leginkább azokat, melyek a rezisztencia miatt még több kellemetlenséget tudnak okozni.
A nagy repceormányos és a repceszárormányos (Ceutorhynchus napi), (Ceutorhynchus pallidactylus)
Előbbi a nevét a nagy ormányszerű szervéről kapta – és bár apró rovarról van szó, hatalmas kárt képes okozni. Vele egy lapon kell említenünk a repceszárormányos kártevőt is, melynek tudományos neve Ceutorhynchus pallidactylus. Egy 2019-ben, az Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztályának iránymutatása alapján megjelent útmutatóból az alábbiak szerint tudjuk ellenőrizni a táblánk fertőzöttségét:
„A repce szárba indulása előtt a szárkártevő repceszárormányos és nagy repceormányos megjelenésének és rajzásdinamikájának nyomon követésére az állomány magasságába kihelyezett sárga vizes tálakat javasoljuk. A csapdák ürítése hetenként 2 alkalommal ajánlott. Ez elsősorban a nagy repceormányos miatt fontos, mivel a tömeges megjelenése után viszonylag gyorsan (1 hét) megkezdődhet a tömeges tojásrakás is. Hatékonyan védekezni csak a tömeges tojásrakás előtt lehetséges, hiszen a szárban és a levélnyélben lévő tojások és lárvák ellen nem igazán hatnak a készítmények. Az elmúlt évtized tapasztalatai alapján a kártevők elleni védekezési küszöbértékként minimum 10 nagy repceormányos csapda/3 nap, valamint mintegy 15 ormányos csapda/3 nap az irányadó. A nagy repceormányos kártétele már messziről is látványos: peterakása helyén a szár először néhány cm hosszan felreped, majd megindul a szár deformálódása, csavarodása, végül pedig a szár felhasad. A gombabetegségek (pl. fómás levélfoltosság és szárrák) könnyen megtelepszenek a nyílt sebeken és sérüléseken. Az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve a nagy repceormányos veszélyesebb, mint a repceszárormányos.”
Mindkét kártevő a keresztesvirágú növényeinken fejlődik ki, de előszeretettel csemegézik a mustárt is. A bogarak a leveleken, magán a száron, de akár a becőn is hámozgatnak. Ez a kártétel azonban messze alulmarad a lárvák károkozását tekintve. A kukac típusú lárvák miatt a növény szára szivacsos szerkezetűvé válik, akár több arasznyi szakaszban kiodvasodik, belül elfeketedik, ettől meggyengül, törékennyé válik, és nem látja el tápanyagszállító funkcióit sem. A nagy repceormányos kártételét még azzal lehet kiegészíteni, hogy miatta a szár fel is reped, torzul. Ez sok esetben a növény reakciója, mert igyekszik önmagát meggyógyítani, ezért sejtburjánzásba kezd. Nyilván a sérült szár utat nyit a mikroszkopikus szervezeteknek, kórokozóknak is. A kedves kis ormányos barátaink imágó alakban, az avarban áttelelnek. Már igen korán, a talajhőmérséklet függvényében akár februárban képesek előbukkanni.
A korai rajzást befolyásolhatja a csapadék mennyisége, a jellemző szélviszonyok és persze a napsütéses órák száma is. Minél kedvezőtlenebbek számukra a feltételek, annál kevésbé vagy később várható a rajzás is. A táblák szélén jelennek meg először, és onnan befelé haladva pusztítanak, de ez számunkra azt is jelenti, hogy az egyedsűrűségük kora tavasszal a tábla szélén a legnagyobb, így talán könnyebb észre venni őket, és időben meg lehet kezdeni a védekezést. Érdemes a levélnyélben keresni a tojásokat, mert a nőstény ezt a helyet kedveli tojásrakáshoz. A gondoskodó nőstény a repcénk szárába üreget készít, és a lerakott tojásokat az ormányával igyekszik minél bentebb tolni, így védeni azokat a szélsőséges körülményektől, valamint a lehető legideálisabb helyet biztosítani az itt kikelő lárváknak. Nyilván a növénytermesztő gazda szemével ez nem épp szép vagy felemelő, de azért mindenképpen lenyűgöző, hogy a természet milyen gondosan találja meg az utat az élethez.
A repceormányos a repceszárormányosnál valamivel nagyobb testfelépítésű, de ugyanúgy imágó alakban telel, ezért a vetésforgó betartása szükségszerű, a monokultúra kerülendő. A repceszárormányostól eltérően alacsonyabb hőmérséklettel is beéri, de a tömeges rajzással ez is megvárja a kora tavaszi, tartósan 12 oC fölötti hőmérsékletet. A szárba rakott tojásokból kikelő lárvák lefelé rágva érik el a földfelszínt, ahol kirágják magukat a növény szárából, és a talajon bábozódnak. Őszi végéig fejlődnek, majd a következő kora tavasszal jönnek elő a bábbölcsőből. Nyilván ezért is van kiemelt jelentősége a vetésforgónak, hiszen egy kikelő bogár – ha a repce (vagy egyéb keresztesvirágú) helyett – más növénnyel találja szembe magát, akkor tehetetlen, szaporodni képtelen, elpusztul.
Védekezni az előbb említett csapdázás után célszerű, hiszen ezzel lehet megállapítani a helyzet súlyosságát, a védekezés indokoltságát. „A megfelelő módszerrel történő, időben indított gondos rajzásmegfigyelés eredményeképpen költség és idő takarítható meg, csökkenő környezetterheléssel. Precíz csapdázással olykor meglehetősen jól behatárolható a betelepedés iránya, egy esetleges rajzásfront. Ekkor valós lehetőségként a nagyméretű növényállományok teljes permetezése helyett azok szegélykezelése is felmerülhet.”
Repcefénybogár (Meligethes spp.)
Bár távol áll tőlem az entomológia, néha azért lenyűgöz az egyes bogarak, rovarok túlélésért folytatott harca, kialakult életösztöne, összetett életútja. A repcefénybogarakat illetően azért a szakembereknek is okozott némi fejtörlést a dolog, hiszen egykoron nagyon veszélyes kártevőként tartották számon, majd a tudományos közösség a gyakorlati szakemberekkel egyetemben megosztott lett. Na de miért is? Az imágó belerág a még zárt virágbimbókba, hogy fő táplálékához jusson, ami nem más, mint maga a virágpor. Nyilván ezért gondolták egyes szakemberek, hogy bizonyos szemszögből akár kimondottan hasznos is lehet ez a virágok megtermékenyítése miatt, valamint a lárvák is hasznosnak mondhatók a portokok felnyitásában. Ez az álláspont persze nem maradhatott sokáig evidenciában, de a repcefénybogár a kiemelten nagy kárt okozó kártevői státuszát így is elvesztette.
Ma már ennél sokkal kifinomultabban és pontosabban fogalmaz a tudományos közösség, miszerint a repcefénybogár konkrétan bimbókártevő, annak viszont remek, ergo veszélyes. A virágpor keresése közben egyszerűen kirágja a bimbókat, sok esetben elrágja, de legalább megsérti a termőt, aminek következtében a sérült virágok lehullanak. Ha a virág mégsem hullik le, akkor is torz becőkké fejlődik, és képes a virágzati tengely teljesen felkopaszodni. Nyilván a kártétel mértéke a repce fenológiai állapotának függvénye, de az is nagyon lényeges kérdés, hogy az adott területen a kártevőnek van-e a piretroid hatóanyaggal szemben metabolikus rezisztenciája. A bogár rajzása már a zöldbimbós állapotban elkezdődik. Érdekes tény, hogy minél hűvösebb az időjárás, a károkozás annál tovább tart, kártétele sokkal jelentősebb lesz a növények természet által lelassított fejlődése miatt.
A fénybogár akkor indul meg a telelésből, amikor a területen a hőmérséklet eléri az ideális mértéket, azaz tartósan eléri a 8 oC-ot. Ugyanakkor szerencsénk van, ha az avar kellően nedves, mert ez esetben hiába van meleg, a bogár (az imágó) nem képes előbújni. Tartós rajzásuk épp ezért melegebb, kb. 10–12 oC esetében indul meg, mert addigra szárad fel az avar annyira, hogy az számukra kedvező legyen. Ilyenkor merészkednek elő, és repülnek egy kicsit virágzó növények után kutatva. Ez akár szemmel is látható egy-egy meleg, kora tavaszi délután alkalmával. A védekezés indokoltságát ugyancsak csapdázással szükséges meghatározni.
A repcefénybogarak esetében a fűhálózás vagy magának a növénynek a vizsgálata adhat kellő bizonyosságot. A repcefénybogár ellen legalább egyszer szükséges rovarölő szeres kezelést alkalmazni, ami, szó mi szó, nélkülözhetetlen része az őszi káposztarepce növényvédelmi technológiájának. A védekezést illetően engem ismét ámulatba ejt a természet tökéletessége. Dr. Marczali Zsolt egyetemi docens az alábbiak szerint fogalmazta meg a fénybogarak rezisztenciáját, a természetben a túléléséért folytatott küzdelmüket:
„A legolcsóbb, gyors hatású piretroidok túlhasználatának következményeként Kelet-Franciaországban már 1999-ben megjelent a piretroidrezisztens repcefénybogár. Az Európai Unióban a 2007–2016 közötti időszakban a rezisztens fénybogár-populációk gyors növekedését tapasztalták, egészen 2010-ig, majd onnantól a rezisztens populációk 85–90%-os arányban állandósultak. Az IRAC legfrissebb adatai szerint a legtöbb országban már a rezisztens fénybogár-populációk dominálnak (70% feletti arány). Európa-szerte a tesztelt fénybogár-populációk többsége még érzékeny a neonikotinoidokra, de a csökkent érzékenységű populációk terjedésének egyértelmű trendje látható az utóbbi négy évben, ami szükségessé teszi a rezisztencia kialakulása elleni stratégiák kidolgozását ezen hatóanyagcsoport esetén is, az érzékenység további csökkenésének megakadályozására. A szerves foszforsav észterek és az indoxakarb esetén még nincs bizonyítható változás a fénybogarak érzékenységét illetően.”
Az élet mindig győz. Igazi kihívás ellenük küzdeni!
Repcebecő-gubacsszúnyog (Dasineura brassicae)
Az imágó a repce virágzásakor rajzik. Az eddig említett kártevőkkel szemben gyengébb, meglévő becősérülés nélkül nem tud tojást rakni, vagy csak a nagyon fiatal becőkbe képes önállóan petézni, így az egyéb más kártevők által képzett sérüléseket használja ki. A kikelő fehér lárvák a magokat és a becő falát belülről támadják és károsítják, melynek következtében azok megfakulnak, rajtuk szabálytalan gubacsok képződnek, és csavarodnak, a magvak zsugorodnak, legrosszabb esetben el is halnak. Az ilyen becőben feszültség keletkezik, aminek következményeképp a becő még érés előtt megsárgul, és elhullatja a magját. Az ormányosokkal ellentétben 5-6 nemzedékes faj, de báb alakban telel át ez is, a talaj felső rétegében. Szerencsére külön nem kell védekeznünk ellene, mert a repcebecő-ormányos elleni védekezés a gubacsszúnyog imágóit is elpusztítja.
Repcebecő-ormányos (Ceutorhynchus assimilis)
Sok kártevővel ellentétben ez Európában őshonos. Nem sokkal a repce első tavaszi kártevőinek megjelenése után, már áprilisban színre lép az egyik legveszélyesebb kártevő, amely akár 30–38%-os terméskiesést is okozhat. Gyors fejszámolás alapján kiderül, hogy ha a maximális elérhető termés 5 tonna hektáronként, akkor ez a kártevő egyedül képes lenne azt majd 2 tonnával csökkenteni. Ijesztő számadat… Ugyanúgy ahogy az előbb említett ormányosok, ez is egynemzedékes, a meleg és párás környezetet kedveli, csapadékos, meleg tavaszokon kimagasló a kártétele. Az imágó furkálni kezdi a bimbókat, a kocsányt és a leveleket is. A becőn rágott lyukakon helyezi be a tojásait, amihez rendkívül nagy segítség az ormányszerű szerve. Kártétele azért kimagasló, mert a lárvái akár egyenként képesek 5 magot károsítani. A sérült becő felnyílik, és az összes mag kihullhat.
A gubacsszúnyog előszeretettel használja a repcebecő-ormányos által fúrt lyukakat, ahogy az is veszélyezteti az állományt, hogy ezek a mechanikai sérülések nyitott kapuk a gombás fertőzések számára is. Jelen esetben is a sárgatálas csapdázással lehet meghatározni a védekezés szükségességét, azonban nagyon fontos megemlíteni, hogy az ellenük való vegyszeres védekezés elsődleges szempontja a méhvédelem kell hogy legyen! A legtöbb esetben a védekezés időpontja egybeesik a virágzással, ami a méhek virágporgyűjtésének is az időpontja. A vegyszeres rovarirtás kellő odafigyelést igényel!
A rezisztenciáról már rengeteg szó esett. Sajnos ennél a rovarnál sincs ez másképp ezért az egymás után tervezett kezeléseknél törekedni kell a hatóanyagok váltogatására.
Magyar Nikolett
