fbpx

Az összes szójánkat eltékozoljuk export-alapanyagként

Írta: Kohout Zoltán - 2024 április 11.

Tavaly 166 ezer tonnát vittünk külföldre a durván 175 ezer tonnás termésből.

A tavalyi szója-betakarítás lényegesen jobb eredményeket hozott tavaly, mint az aszályos 2022-es évben: sokan 4-5 t/ha termést takarítottak be, de az országos átlag is 3 t/ha fölött alakult. (Hozzá kell tenni, hogy a 2022-es forró és száraz évben a szója veszítette el a legkisebb mértékben a termésbiztonságát, csak 24 százalékkal maradt el az ötéves átlagtól, míg a kukorica a felét, a napraforgó a harmadát.) Ha az említett 3 tonnás hektárátlaggal és a durván 58 ezer hektáros vetőterülettel számolunk, akkor tavaly az utóbbi 10 év 3. legnagyobb terméseredményét aratták a gazdák: 175 ezer tonna körüli mennyiséget.

Ebből az az ellentmondásos előjelű tény következik, hogy szinte a teljes mennyiséget külföldre értékesítjük. Az Agrárközgazdasági Intézet friss kimutatása szerint 166 ezer tonnát exportáltunk, alapanyagként, azaz a legkisebb nyereségrátával. A szójababkivitel egyébként az utóbbi években 90–140 ezer tonna között váltakozott, tehát a hazai feldolgozás egyelőre nem tudja magasabb értékű, feldolgozott termékké tenni a jó minőségű hazai fehérjenövényt.

A szója jó kilátásairól legutóbb ebben a cikkben írtunk.