fbpx

DélKerTÉSZ: kisebb export, több hazai eladás, akciókkal

Írta: Kohout Zoltán - 2024 szeptember 20.

A korábbinál is jobban odafigyelnek a magyarok a megvásárolt zöldségek és gyümölcsök árára és mennyiségére is, így továbbra is kiemelt szerepe van az akcióknak – derül ki a közel 500 szentesi termelőt tömörítő DélKerTÉSZ összefoglalójából. A DélKerTÉSZ-nél a belföldi áruházlánci forgalom idén eddig 11,6 százalékkal nőtt, a belföldi áruházláncok felé szállított mennyiség pedig rekordot döntött, ami ellensúlyozta a termelői árak csökkenését. Annak érdekében, hogy közvetlenül is elérjék a fogyasztókat, a szentesi termelők saját fizikai és online bolttal is megjelennek.

Csökkenő termelői árakkal zár az idei szezon a közel 500 szentesi zöldségtermelőt tömörítő DélKerTÉSZ-nél, azonban a belföldi élelmiszerboltok felé forgalmazott mennyiség minden eddig rekordot megdöntött – derült ki a szövetkezet összefoglalójából.

– A szövetkezet főként paradicsomot és paprikát termesztő tagjai 2024 első nyolc hónapjában több mint 35 ezer tonna zöldséget értékesítettek, ami 6,5 százalékos, 2,5 ezer tonnás csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A frisspiaci termékeknél – a paprikánál és paradicsomnál – több mint 20 ezer tonnát értékesítettek. A frisspiaci termékek 50 százaléka paprikaféle, 46 százaléka paradicsom. A zöldség és gyümölcs értékesítéséből származó árbevétel majdnem 14 milliárd forintra rúgott az év első nyolc hónapjában, ez éves szinten 2 milliárd forintos csökkenést jelent. A mennyiség csökkenés egyrészről a frisspiaci termékeket ért rendkívül forró júliusi és augusztusi időjárás, valamint a kártevőnyomás hatására fellobbanó vírus okozta minőségi paprika mennyiség csökkenése okozta. A szántóföldi ipari célú zöldborsó és csemegekukorica a feldolgozók drasztikusan csökkentették a szerződött mennyiséget, míg az árbevétel az értékesítési egységárak miatt esett – mondta Nagypéter Sándor, a DélKerTÉSZ elnöke.

Míg a külpiacok esetében csökkent a kiszállított mennyiség, addig a DélKerTÉSZ-nél idén eddig 3 százalékkal nőtt a belföldi forgalmazott mennyiség, ami közel 300 tonna, de a két évvel ezelőtti állapothoz képest közel 10 százalékos, több mint ezer tonnával több mennyiséget jelent. A belföldi áruházláncok felé szállított mennyiség pedig rekordot döntött. Így a termelőknek a termelői árakkal szemben a mennyiségi növekedés adott némi kompenzációt.

Főszerepben az akciók

A különböző élelmiszerláncok tehát a legjobb és legintenzívebb partnerei a DélKerTÉSZ-nek. – A boltokban még mindig azt látjuk, hogy a fogyasztók árérzékenyek, akció nélkül nem lehet érdemi mennyiséget értékesíteni, ez a hatás leginkább az év első öt-hat hónapjában érvényesült, és talán az év végére halványul majd – tette hozzá a szakember.

A 2023-ban elkezdődő inflációs válság tehát komolyan érződik a háztartások pénztárcáin, a zöldségek árai pedig a 2021-2022-es árszintre mentek vissza. Ez a termelői árakban is látszik, amelyek szinte minden frisspiaci terméknél csökkentek az év első nyolc hónapjában éves szinten. A fehér paprika és a kápia esetében 7 százalékos volt a csökkenés, a kaliforniai paprikánál már 10 százalék, a legnagyobb veszteséget pedig a paradicsomfélék könyvelhették el, itt már tavaly is 5 százalékkal estek vissza a termelői árak, idén pedig további 15 százalékkal estek. Egyedül a hegyes erős paprika esetében emelkedtek 10 százalékkal éves szinten a termelői árak.

Mint arról lapunk is beszámolt, a zöldségfélék szinte minden körét érintette a termelőiár-csökkenés. Az említetteken túl a szántóföldi kultúráknál, a borsónál, csemegekukoricánál, vagy akár a hagymánál 45 százalékos visszaesés történt egy év alatt.

Elengedhetetlenek a fejlesztések

Nagypéter Sándor szerint ezért is fontos, hogy egyre professzinálisabbá váljon a hazai termelés. A DélKerTÉSZ több mint 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai csarnokot épített 3 milliárd forintból. A beruházás segítségével jelentősen felgyorsultak és hatékonyabbá váltak a logisztikai folyamatok, így nagyobb mennyiségben kaphatnak magyar paprikát és paradicsomot a boltok. A DélKerTÉSZ-nél idén egyébként közel 50 fejlesztési projekt van futóban több mint 1,9 milliárd forint értékben. A legjelentősebb fejlesztések természetesen a DélKerTÉSZ logisztikai telephelyén történnek, ahol az energia függetlenség elérésre és a korszerű logisztikai rendszerek megteremtése a cél. A hajtatás mellett megkezdte a szövetkezet a hagyma értékesítési vonalat. Ugyanis az elkövetkezendő 3-4 évben 5 hektárról 50 hektárra nő például a vöröshagyma termesztése, és indul a lilahagymáé is, valamint az almatermesztéshez szükséges fejlesztések is folyamatban vannak.

Boltot kapnak a szentesi termelők

Nagypéter Sándor szerint kiemelten fontos, hogy a magyar termékek, így a szentesi zöldségek minél több áruházláncnál elérhetőek legyenek, és a lehető legjobb áron tudják a tagok termékeit pozícionálni. Annak érdekében, hogy minél több fogyasztót elérjenek, a DélKerTÉSZ bolttal és online webshoppal is megjelenik. A szövetkezet első boltja szeptember 17-én nyílt Szentesen, ősszel elindul a webshop is.

(Forrás: DélKerTÉSZ, Horizont Média)