fbpx

Napi 7 ezer látogató a sikeres AGROmashEXPO-n

Írta: Kohout Zoltán - 2025 január 29.

15 ország 200 kiállítója és 30 ezer látogató. Számokban ez volt az idei, 43. AGROmashEXPO. A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban január 25-én véget ért kiállításon, az ország legnagyobb és legátfogóbb mezőgazdasági eseményén felvonultatták az elmúlt év és a jelen számos innovatív termékét és szolgáltatását. A kiállítók visszajelzései alapján a 2025-ös AGROmashEXPO egyértelműen sikeres volt. 

Sikeres befektetés a jövőbe

Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára a kiállítás megnyitóján a többi között arról beszélt, hogy erősíteni kell a magyar mezőgazdaság klíma-ellenállóképességét, folytatni a precíziós átállást ösztönző mezőgazdasági támogatási konstrukcióját. Erre a célra 2025-ben 100 milliárd forintot terveznek fordítani. Az államtitkár utalt arra, hogy 2024-ben számos nehézséggel, köztük a jelentős aszálykárokkal küzdöttek hazánk és a tágabb régió gazdái, de a piaci helyzet támasztotta kihívásokban sokan a lehetőséget látják, és előre tekintve a piaci kapcsolataik bővítése mellett döntöttek”. A visszajelzések alapján egyébként elmondható, hogy akik eljöttek, határozottan elégedettek voltak a látogatói érdeklődéssel.

agromashexpo Ganczer Bagor HUngexpo
Fotó: Horizont Média/Kohout Zoltán

Erre utalt megnyitójában Ganczer Gábor is (képünkön). A Hungexpo vezérigazgatója úgy fogalmazott, sokaknak az AGROmashEXPO nemcsak egy sor a marketing-költségvetésben, hanem egy nagy valószínűséggel megtérülő befektetés a jövőbe. A vezérigazgató szerint a kiállítás többi jelentős partnere, köztük az Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Agrárminisztérium és a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) is így gondolkodott, így lehetett sikeres ismét a legnagyobb hazai agrár seregszemle.

Az idei kiállításon egyébként több új külföldi vállalkozással, köztük szlovén, török és német cégekkel találkozhattak a látogatók. A résztvevők pedig szinte kivétel nélkül hasznosnak ítélték a rendezvényt: a megkérdezettek többsége a tavalyinál is több sikeres üzletkötésről számolt be.

Az AGROmashEXPO-t ebben az évben is több fontos szakmai rendezvény kísérte. Közülük is kiemelkedett a kiállítás szakmai partnere, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége által rendezett GOSZ Szántóföldi Szakmai Nap, amelyen az agrárgazdaság előtt álló kihívásokról, megoldási lehetőségekről és fejlesztésekről volt szó. A Magyar Államkincstár a gépbeszerzésekkel kapcsolatos lehetőségekről tájékoztatta a gazdákat egy másik kerekasztal-beszélgetésen. A MEGOSZ rendezvényének pedig azt a címet adták a szervezők, hogy „A sikeres váltás csak versenyképes gépekkel lehetséges”.

agromashexpo látogató mezőgazdasági gép
Fotó: Horizont Média/Kohout Zoltán

Gépfejlesztési pályázatok, díjak

A megnyitón adták át a 2025. évi AGROmashEXPO Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj pályázat elismeréseit, 2 pályázat nyert nagydíjat, 5 különdíjat kapott, heten pedig prémium oklevélben részesültek.

Hazai Termékfejlesztési Nagydíjat kapott gépesítés kategóriában az ABZ Drón Kft. az ABZ Innovation L30 LiDAR-ral felszerelt permeteződrónja. A fejlesztő standja a kiállítás egyik legnépszerűbb helyszíne volt.

Nemzetközi Termékfejlesztési Nagydíjas lett gépesítés kategóriában az Austro Diesel GmbH. cég Massey Ferguson 9S.425 Dyna-VT Exclusive traktorja. Hazai Termékfejlesztési Különdíjban részesült gépesítés kategóriában az Optigép Kft. hengeres szárkezelő rendszer napraforgó adapterekhez terméke, valamint a Patento Termékfejlesztő Kft. Patento szemestermény szárítója.

Nemzetközi Termékfejlesztési Különdíjas lett digitalizáció kategóriában a KUHN Mezőgazdasági Gép Kft. KUHN SMART SOIL TECHNOLOGY (SST) OPTIMER rövidtárcsákhoz terméke, gépesítés kategóriában az Amazonen-Werke Kft. Amazone Cirrus Grand 9004 kombinált vetőgépe, valamint a CHH Műszaki Kft. Cimbria Sea.IQ Plus optikai osztályozója.