A madárinfluenza-járvány miatti importkorlátozások enyhítéséért lobbizik Brazília: a világ egyik legnagyobb baromfihús-exportőre Kínával és az Európai Unióval is tárgyalásokat folytat, hogy visszanyerje elvesztett piacait. Hatalmas a tét.
A kínai piac újranyitása a cél
A 2025 májusában elrendelt kínai importtilalom miatt Brazília elveszítette egyik legfontosabb piacát: a dél-amerikai ország 2024-ben még a kínai csirkehúsimport közel felét (5-600 ezer tonnát) adta. Az exporttilalom oka a Rio Grande do Sul államban azonosított kereskedelmi baromfitelepen történt madárinfluenza-kitörés volt.
A BRICS csúcstalálkozón felszólalva Carlos Favaro brazil agrárminiszter megerősítette: Kína fontolóra vette a tilalom feloldását, és jelenleg is folynak az egyeztetések. A miniszter hangsúlyozta, hogy az ügyben személyesen Luiz Inácio Lula da Silva elnök vezeti a diplomáciai tárgyalásokat.
Kína egyébként szigorúbb álláspontot képvisel, mint más importőrök, például Japán, Szaúd-Arábia vagy az Egyesült Arab Emírségek, amelyek csak a fertőzött államra vonatkozóan korlátozták az importot.
Tárgyalások az Európai Unióval
2025. július 11-én a brazil agrártárca közleményben jelentette be, hogy Carlos tárgyalásokat folytattak uniós döntéshozókkal is, az EU által elrendelt korlátozások visszavonásáért. A brazilok egyben igyekeztek bizonyítani állategészségügyi rendszerük szilárdságát, s kérték az Európai Uniótól, hogy ismerjék el Brazíliát ismét madárinfluenzától mentes országnak.
A gazdasági károk csökkentése
A S&P Global Commodity Insights előrejelzései szerint a járvány miatt Brazília baromfiexportjának akár 10–20%-a is veszélybe kerülhetett, a helyreállítás sebességétől és a partnerek reakciójától függően. A brazil hatóságok azonban sikeresen megfékezték a vírust, amely azóta nem terjedt tovább más térségekbe. A 28 napos megfigyelési időszak május 22-én indult és június 18-án zárult le. A védekezés során szigorú állatszállítási, takarmányozási és állati eredetű termékekre vonatkozó korlátozásokat vezettek be.
Ezzel együtt az elmaradt kiszállítások komoly kiesést jelentenek. Az Európai Unió 2023-ban több mint 231 ezer tonna brazil csirkehúst importált, ami a teljes brazil csirkehúsexport 4,5%-át tette ki. Kína 2024 első felében már 561 ezer tonna brazil csirkehúst vásárolt – az exportstop jelentős kiesést jelent a brazil agrárgazdaság számára. A braziloknál sem ez az első pusztító madárinfluenza-járvány, s a betegség természetesen éppen a fő baromfitermelő államban jelent meg 2023-ban is.