A fele sem igaz – mondhatjuk keserű iróniával a ma mezőgazdaságában termelt zöldségekre-gyümölcsökre, amelyeknek egykori tápértéke katasztrofálisan lecsökkent. Nem túlzás ez a jelző? Nem, miután a régi, nagy vitamintartalmú zöldségek vagy például a tej az elmúlt bő 60 évben a korábbi vitaminmennyiségének 95%-át(!) elvesztette… Mit tehet a fogyasztó ebben a helyzetben?
Káposzta, répa, tej? – az már régen volt…
Ha a különféle mérések eredményei el is térnek egymástól, azt ma már egyetlen tudományos vizsgálat sem cáfolja: alapvető szántóföldi és kerti növényeink többsége az utóbbi 50-70 év alatt elvesztette egykori vitamintartalmának a nagy részét. Egy 2004-ben publikált USA-tanulmány 6 és 40% közé teszi a veszteséget, nagyobb arányban a zöldségek rovására. Egy 2014-ben kiadott jelentés a szintén C- és a B12-vitamin, a kalcium-, a vas- és a fehérjetartalom markáns csökkenését igazolta az utóbbi 60 év tekintetében.
Ezt erősítette meg a napokban az AGRO.bio Kft. szakmai igazgatója is. Daoda Zoltán Martonvásáron, egy talajtani konferencián lesújtó MTA-adatokat közölt: a répa 40, a káposzta 95%-át(!) elvesztette annak a vitamintartalomnak, amivel az 1940-es években még rendelkezett. Ugyanekkora vitamintartalom-veszteséget szenvedett el a nagyobb üzletekben manapság tejnek nevezett fehér innivaló, de például a borsó is csak 50%-át tartalmazza a 60 évvel ezelőttinek. (Forrás:MTA)
Ennyit már Föld Anya sem képes etetni
Az okok persze nemcsak – de részben okvetlenül – a mai szántóföldi és kertészti gazdálkodás gyakorlatában keresendők. Tény, hogy az intenzív gazdálkodás még műtrágyázással és új hibridekkel sem képes pótolni a beltartalmi veszteségeket. Könnyű elgondolni: míg a tradicionális (extenzív) gazdálkodással 1,5-2 tonna búza termett egy hektáron, addig ma már bő 5-8 tonnát is learathatnak; kukoricából a hektár-világcsúcs meghaladta a 30 tonnát(!). Ekkora mennyiségeket a talaj aligha tud tápanyaggal, vitaminnal, ásványi és egyéb anyagokkal „megetetni”. Egy másik tényező az ún. genetikai hígítás: amikor nem a beltartalmi, hanem az esztétikai vagy íz-szempontokat részesíti előnyben a nemesítés – lehet, hogy tartósabb, szebb, nagyobb lesz a gyümölcs, de nem fogja úgy táplálni a testet, mint nagyanyáink kerti terménye.
A vitaminveszteség továbbá kialakulhat akkor is, ha az éretten szüretelt termény sokára jut csak a vevő asztalára. A tárolás, hűtés során saját tartalékait emészti fel a zöldség/a gyümölcs, így a mirelit, hűtött vagy sokáig tárolt áru messze nem ad annyit, mint a frissen szüretelt és fogyasztott.
Mi a teendő?
A mezőgazdaság leginkább előremutató ágazataiban – amint ez az említett martonvásári konferencián is elhangzott (lásd erről tudósításunkat az Agrárágazat áprilisi számában!) – olyan talaj- és levéltárgya-termékekkel, olyan talajbaktériumokkal dolgoznak, amelyek visszafordítják a fenti vázolt folyamatot. Egyrészt segítik a talajban megbúvó tápanyagok hatékonyabb feltáródását és így a növény számára való felvehetőségét. Másrészt – mint azt Daoda Zoltán kifejtette – a talaj újra képes lesz több természetes antibiotikumot, vitamint, enzimeket és hormonokat, szerves savakat termelni és szolgáltatni a növénynek.
A fogyasztó két dolgot tehet: egyrészt részesítse előnyben az ellenőrzött gazdálkodású bio- és ökokerti terményeket; és a sokáig hűtött, tárolt termékek helyett preferálja a frisset. Közvetetten hatást gyakorolhat az globális agráriumára az a fogyasztóvédelmi követelés is, amely a termények korábbi beltartalmi mutatóit helyreállító agrotechnológia elterjedését sürgeti.
Kohout Zoltán
