Fókuszban a tehén és a bendő energiaellátottsága
A silózási adalékanyagok használatának legfőbb célja, hogy a tömegtakarmányok biztonsággal, megfelelő higiéniai állapotban és hosszú ideig tárolhatóak legyenek. Azonban ma már az is kiemelt jelentőséggel bír, hogy a kitárolás után minél hosszabban stabil maradjon – tehát megfelelő legyen – az aerob stabilitása, emellett kis veszteséggel erjedjen, a tehén szívesen fogyassza, és lehetőleg kedvező hatással legyen a termelésre is. Az alábbiakban a bendőre, az energiastátuszra és a szaporodásbiológiai állapotra gyakorolt hatás egy-két új elemét mutatjuk be.
Az erjedés hatása az erjedésre
A szilázsok és szenázsok fermentálással tartósított takarmányok, de ne feledjük, hogy a bendőben is fermentáció zajlik! A kísérleti eredmények azt mutatják, hogy az első (a silótérben lezajló) fermentáció jelentős hatással lehet a második, azaz a bendőben zajló fermentációra. A silózást követő erjedési folyamat során olyan fermentációs termékek keletkeznek a szilázsokban, melyek hatással lehetnek a bendőmikroflóra energiaellátására. Harrison és mtsai (2003) kimutatták, hogy egy intenzíven erjedt szilázs etetésének a hatására fokozódott a bendőben a propionsav-termelés. Ezzel szemben, a savval kezelt, kevésbé erjedt takarmány hatására az ecetsav-koncentráció nőtt a bendőben. Martin és mtsai (1990) szerint a bendőben a tejsavat a bendőbaktériumok képesek hasznosítani és propionsavvá alakítani. Szoros pozitív összefüggést találtak a szilázs tejsav-koncentrációja és a bendőfolyadék propionsav-tartalma között. A propionsav-termelés közben a mikrobák hidrogént használnak fel, bontják az ecetsavat, metabolitokat és a vajsavat, így kevesebb metán keletkezik, ezáltal javul az energiahasznosítás hatékonysága a tejsav-termelő baktériumokkal kezelt szilázs esetében. Cushanan és mtsai (1995) szintén kimutatták, hogy egy kevésbé erjedt szilázs etetésekor a bendőfolyadékban az ecetsav (propionsav) arány nőtt, a jól erjedt szilázshoz képest.
Eredményesség a szaporodásbiológiában (is)
A szaporodásbiológiai eredmények egyik kulcsa az ellést követő hetek energia-ellátottsága. Az egyik lehetséges segítség az energiahiány mérséklésére, hogy glicerint vagy propilén-glikolt (500 g/nap/tehén) etetünk a tehenekkel (Trabue et al. 2007). Egy propilén-glikol molekula egy propionsavvá alakul át a bendőben, majd felszívódik annak falán keresztül. A propilén-glikol 28 MJ/kg energiaértékkel számolható. Ez a többletenergia jelentős hatással van a termékenységre. A Lactobacillus buchneri jelentős mennyiségű propilén-glikolt termel (> 4% sza.) fűszilázsban (Nishino és mtsai, 2003). Amennyiben a tejelő tehén 8 kg szárazanyagnyi fűszilázst kap a napi adagjában, és a fűszilázsnak 4% sza. a propilén-glikol koncentrációja, úgy a napi propilén-glikol felvétel 320 g. Egy kísérlet során (Lau és mtsai,2018) a homofermentatív és heterofermentatív baktériumokat (HOHE) tartalmazó keverékkel kezelt szilázs hatására a propilénglikol mennyisége a napi adagban négyszer nagyobb volt, mint a homofermentatív (HO) baktériumokat tartalmazó adalék esetében (HOHE 40,1 ± 41,9 g vs. HO 9,6 ± 13,9 g). A szárazanyag-felvétel a HOHE csoportban nem romlott a HO-csoporthoz képest (HOHE 23,6 ± 1,03 kg/nap vs. HO 22,7 ± 0,58 kg/nap). Az ellést követő 6 hétben a HOHE csoportban szignifikáns mértékben csökkent a BHB szint (béta-hidroxi-butirát, mint a ketózis indikátora). A csökkenés mértéke 43% volt. A NEFA értéke (nem észterifikált zsírsavak, mint a zsírmobilizáció indikátora) az ellést követő 6 hétben nem emelkedett a HOHE csoportban, míg a HO-csoportban növekedett az érték (fokozott zsírmobilizációra utal). A két csoport TMR-ének számított energiatartalma azonos volt (7,12 MJ NEL/kg sza.), a BHB koncentrációja mégis alacsonyabb lett HOHE-csoportban, mint a homofermentatív baktériummal kezelt szilázs etetésekor. A silózási adalékanyagban található heterofermentatív mikrobák által termelt propilén-glikol hatására tehát csökkent a ketonanyagok mennyisége a vérben 6 héttel az ellést követően tejelő tehénben a homofermentatív baktériummal kezelt szilázshoz képest.
Hozzá kell azonban tenni, hogy a tejsavmolekula szintén egy molekula propionsavvá alakul át, de mellette 0,5 molekula metánt is „megspórol”, ezáltal a tejsav molekula 23 MJ/kg energiaértékkel számolható. Összességében a 100 g/kg sza. tejsavat tartalmazó szilázs +2 MJ nettó energiát szolgáltat a napi adagban a tejsavas erjedése révén. Tehát a tejsavnak szintén van önálló táplálóhatása (energiatartalma), ami kedvezően hat a tehénre az ellést követő energiahiányos időszakban.
A szaporodásbiológiai eredményeket az energiaellátás mellett más tényezők is befolyásolják, mint például a vér karbamidszintje. Utóbbi kapcsolatban állhat a kezelt/nem kezelt szilázs ammóniatartalmával, az inokulánssal kezelt szilázsokban található valódi fehérje mennyiségével, annak bendőbeli oldhatóságával, valamint a bendőben zajló mikrobiális fehérjeszintézis hatékonyságával, ami a szilázs tejsavtermelő baktériummal való kezelésének hatására javul (Davies és mtsai, 1999, Contreras-Govea és mtsai 2013). Davies és mtsai (2012) az Egyesült Királyságban 103 telepet vizsáltak meg ebből a szempontból. A vizsgálat során 49 tehenészetben (1.162 tehén) tejsav baktériummal (L. plantarum Aber F1) kezelt szilázst etettek, míg a másik 54 telepen (13.415 tehén) kezeletlen vagy más L. plantarum baktériumokkal kezelt szilázst használtak. A fruktán hidroláz enzimet termelő homofermentatív L. plantarum Aber F1 törzzsel kezelt szilázst fogyasztó tehenek esetében átlagosan 125 nap volt a termékenyülésig eltelt idő, míg a másik csoportban 135 volt az üres napok száma. Mivel a termékenység multifaktoriális hátterű, ezért tovább kell vizsgálni ezt a témát a silózási adalékanyag hatásának igazolása érdekében.
Mint látható, számos kísérlet igazolta a különböző silózási adalékanyagok hatását a tehén és a bendő energiaellátottságára, valamint a szaporodásbiológiai állapotra.
Szilvia OROSZ
ÁT Kft., címzetes egyetemi docens, Szent István Egyetem, Gödöllő
David DAVIES
UK, Wales, címzetes egyetemi professzor, Szent István Egyetem, Gödöllő
