A KITE Zrt. 2017. decemberében döntött úgy, hogy kiszolgálva a digitalizáció által támasztott elvárásokat, megújítja honlapját, a kite.hu-t, hogy a már több évtizede meglévő régi partnerek megtartása mellett a mezőgazdasági tevékenységbe újonnan bekapcsolódó generációt is megnyerjék, és a KITE azon értékeit mutassák be, amely ebben a körben is vonzóvá tehetik a vállalatot. Az új honlap 2018. augusztusában indult útjára, számos kolléga közös munkájának eredményeként a Kreatív Vonalak ügynökség koprodukciójában.
„Nagyon fontos, hogy a megújult honlappal a fiatal gazdák számára is közvetítik a cég korszerű, modern hozzáállását és azokat az értékeket, amiktől vonzó választás lehet a számukra ez az agrárcég. Vállalásuk sikerült is, a honlap a jó technológiai teljesítmény mellett igen gazdag tartalommal jelentkezik.”
Idén 17. alkalommal rendezték meg az online marketing-kommunikációs szakma legrangosabb hazai eseményét, ‘Az Év Honlapja’ pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 200 nevezés érkezett, melyből 57 díjazottat választott ki a szakmai zsűri.
Összeállította: Kalmár Nárcisz
Kapcsolódó hírek
-
Nagy érdeklődés övezte a mezőgazdasági kisüzemek támogatására kiírt pályázatot.
-
Az OTP Agrár legfrissebb elemzésében kitűzi a fejlesztési irányokat a hazai takarmánygyártók számára, amihez pályázati támogatást sürget a szektorban.
-
Számtalan nyitott kérdéssel, szakmai dilemmával és megoldásra váró feladattal indult az idei év is, ennek a piaci és gazdasági környezetnek az elemzésére invitálta ismét az agrárszakmát a Portfólió konferenciája, ezúttal Herceghalomba.
-
Havi tájékoztatónkban most erről a támogatási formáról szeretnénk bővebb információkat közölni az érdeklődők számára.
-
Július 31-ig jelentkezhet az OMÉK Élelmiszer-pazarlás Megelőzéséért Díjára.