fbpx

A KITE Zrt. átadta a hatszázadik 6M szériás traktort

Írta: Csomor Zsolt - 2019 június 11.

A KITE Zrt. 10. alkalommal rendezte meg Hódmezővásárhelyi KITE Napok gépkiállítását, ahol ünnepélyes keretek között átadták a John Deere 6 M traktorsorozat 600. gépét is.

90. John Deere gépét vette át az Árpád-Agrár Zrt.

A KITE Zrt. 10. alkalommal nyitotta meg hódmezővásárhelyi alközpontjának kapuit, hogy az odalátogató vendégekkel megismertesse komplex tevékenységi körét és termékportfólióját. Az idei rendezvény különlegessége, hogy Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója átadta a John Deere 6M traktor sorozat 600. gépét, amit Dr. Csikai Miklós, az Árpád Agrár Zrt. vezérigazgatója vett át: ezzel 90. John Deere gépüket vásárolták meg a KITE-től.

60 bála óránként

A John Deere változó kamrás hengeres bálázóinak G, M és R sorozatából minden gazdaság megtalálja a számára legmegfelelőbbet. A G a kisebb és közepes, az M a közepes és nagyméretű, míg az R sorozat kifejezetten a nagy területen gazdálkodók nagyteljesítményű gép jellemzőivel rendelkezik. Az R sorozatot nagy tömörség és kapacitás, valamint növelt haladási sebesség jellemez. Az R modellek óránként akár 55-60 bála készítésére is képesek, ismertette a sajtó képviselőinek tartott gépmustrán Kiss Sándor, a KITE Zrt. gépkereskedelmi üzletágának szántóföldi gépértékesítési osztályvezetője.

John Deere 5115R – nagytraktorok jellemzőivel

Üde színfolt a traktorpiacon a 125 lóerő maximális teljesítményre képes John Deere 5115R modell. Ezzel az erőgéppel a gyártó a nagytraktorok kényelmét és jellemzőit hozta a szegmensbe egy igazi prémium traktort megalkotva. Fordulékonyság, gyárilag beépített automata kormányzás, független elsőkerék-felfüggesztés, fülkerugózás és növelt hidraulika teljesítmény: mindez megtalálható az 5115R jellemzői között.

Vezérgép koncepció

A kiállított szerkezetek sorából impozáns méretével emelkedett ki a John Deere traktorok zászlóshajója, a 620 lóerő névleges teljesítményű 9620RX törzscsuklós gumihevederes járószerkezetű gép. Ez a traktor kettő univerzális nehéztraktor teljesítményének kiváltására is képes, fajlagos fogyasztás tekintetében pedig az egyik legjobb. A John Deere 9620RX kifejezetten azon gazdaságok számára ajánlott, akik nagy felületen, s rendkívül hatékonyan szeretnék művelni a szántóföldi területeiket.

Kicsi a W540, de precíz

A gépmustrán a betakarítási technológia egy John Deere W540 hagyományos szalmarázóládás kombájnban öltött testet: ez a legkisebb John Deere szalmarázóládás kombájn a KITE termékportfóliójából.

Habár a W540-es kombájn alapvetően kisgazdaságoknak szánt gép, minden olyan precíziós eszközzel felszerelhető – például automata kormányzás, hozamtérkép és szemnedvességtérképező rendszer – mint a nagyobb társai, így kiválóan alkalmas a precíziós gazdálkodásra is.

Közel 1000 lóerős önjáró szecskázó

Hazánkban idén debütált a 9000-es sorozatú önjáró szecskázó. Ezzel a John Deere a szegmensben közel 1000 lóerő teljesítményig biztosít önjáró szecskázót, hiszen a legnagyobb modellje 956 lóerős.

A John Deere az új XStream KP szemroppantó rendszerét a szemroppantó technológia piacán vezető amerikai székhelyű Scherer céggel közösen fejlesztette ki. A spirálnútos technológia szemroppantó hengereinek sebességkülönbsége 50 százalék, ezáltal az anyagot rendkívül drasztikus behatás éri, aminek tökéletes minőség az eredménye. Az XStream KP szemroppantó rendszer a kisebb modelleknél is elérhető.

A telepek anyagmozgatási feladataira a KITE értékesítési csapata fix áras kondícióval tette vonzóvá a kedvelt JCB 531-70 AGRI PLUS típusú teleszkópos rakodót, a JOSKIN TETRA-CAP 5025 névre hallgató 18 t össztömegű pótkocsit, valamint a JOSKIN MODULO 5 m3-es tartálykocsit.

A Hódmezővásárhelyi KITE Napok az idei évben is rendkívül családias környezetben zajlott: a vendégek nyereményjátékben is részt vehettek, s a gyerekek is önfeledten szórakozhattak.

CÍMKÉK KITE Zrt.