fbpx

Két év alatt háromévesnek megfelelő pontyot tenyésztenek

Írta: Barna Ferenc - 2022 augusztus 14.

A ponty, a süllő és a harcsa tenyésztéstechnológiájának komplex fejlesztését végezte el csaknem egymilliárd forint európai uniós támogatással az ország vezető mezőgazdasági kutatóintézményeit magában foglaló konzorcium.

ponty
A kutatás témája volt a ponty tenyésztéstechnológiájának fejlesztése is (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Három őshonos magyar halfajta

A legfontosabb Magyarországon tenyésztett halfaj, a ponty esetében az eddigi hároméves termelési szerkezet helyett rövidebb, kétéves tenyésztési technológiát fejlesztettek ki. Ehhez kiválasztották a genetikailag legmegfelelőbb pontyfajtát, és kidolgoztak egy, a takarmányozáshoz szükséges új receptúrát is.

A süllő és harcsa esetében létrehoztak egy mélyhűtött génbankot, ami az adott állományok genetikai tartalékainak megóvására, megőrzésére szolgál. Mindkét halfajtánál fontos szempont volt, hogy alkalmasak legyenek az intenzív rendszerű nevelésre.

A tenyésztés technológiájának fejlesztése során az ökológiai és a fogyasztói szempontok érvényesítését egyaránt célul tűzték ki.

Minőségi előrelépés a haltermelésben

A kutatást a projektet induláskor a Szent István Egyetem vezette, majd több partner egyesülése után jogutódja, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. A konzorciumnak tagja volt a Debreceni Egyetem is.

A 2017-2021 közötti időszakban végzett fejlesztés a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program forrásából jutott vissza nem térítendő támogatáshoz, a 987,44 millió forint lehetővé tette a projekt magvalósulását.

A projektközlemény szerint a kutatás eredményeivel a hazai haltermelés és fogyasztás jelentős minőségi javulása érhető el.

Forrás: MTI