fbpx

Öt tonna élősúly a szekér előtt!

Írta: Kristóf Imre - 2022 november 08.

Magyar hidegvérű ötösfogat kápráztatta el a nagyközönséget a KÁN Egyetemi Napok megnyitó ünnepségén. A fogatok között ezek a mének erős testalkatukkal, díszes magyar lószerszámaikkal kiemelkedően parádés látványt nyújtanak. A ménesvezető, K. Kiss Ferenc már sokadszor fogta a szekér elé a Tiszaföldvári Ménes büszkeségeit.

Méret és erő

A Magyar hidegvérű fajta a 700 kilótól az 1 tonnás súlyt is elérheti. Nagy és erős testalkata miatt igavonásra, erdészeti munkákra és húsáért, vágásra is tartották korábban. A tenyésztésüknél most is meghatározó a lábszár-, csípő- és nyakméret, a magasság és a súly, de az erő is fontos szempont az állatoknál.

K. Kiss Ferenc, a Tiszaföldvári Ménes, ménesvezető
K. Kiss Ferenc, a Tiszaföldvári Ménes, ménesvezető

– Egy vékony testalkatú, kis lábszárkörméretű ló nem a fajtának megfelelő. A méneknek ezért meg kell felelni egy küllemi bírálatnak, majd a fizikai állóképességük vizsgálata következik. Két kilométeres ügetés szintidőn belül, és van egy terheléses vizsga is. Egy csúszótalpas szánra, 25 méterenként egyre több homokzsákot teszünk, és a lovaknak 75 méteres távon, szintidőn belül kell elhúzniuk a közel 450 kilós terhet. Ha valamelyik feladatot nem teljesíti a ló, akkor megbukik a ménvizsgán – nyilatkozta lapunknak K. Kiss Ferenc, a Tiszaföldvári Ménes, ménesvezetője.

Csak a legjobbak

A nagy súly és az erős fizikum még nem elég ahhoz, hogy fogathajtásra is alkalmas legyen a mén. A bemutatókon szereplő ötösfogat összeállítása hosszú évekig, igen sok munkával járt, mert a mének nehezen viselik el egymás közelségét. 20-25 alkalmas ló közül kerülhet ki az az öt, amely a fogatot megbízhatóan húzhatja. – Bennük van a férfiasság, mi így mondjuk, hogy a csődörösség. Mindegyik ménre jellemző bizonyos fokú agresszivitás, ezért nehéz egymás mellé befogni őket, de vannak köztük jól taníthatóak is. Ahhoz, hogy a lovak egymás mellett intelligensen menjenek a fogatban sok-sok próbálkozás, többéves munka kell.

Az ötösfogat bemutatója Kaposváron (Fotó: Horizont Média/ Kristóf Imre
Ötösfogat bemutatója Kaposváron

A fajta megmentése

A Tiszaföldvári Ménest Nagy Ferenc alapította 2005-ben pár kancával és ménnel. Fokozatosan bővítette az állományt, ma már a Magyar hidegvérű fajtából 11 ménvonaluk van a telepen.

– Most 160-180 lovunk van, amit kizárólag tenyésztésre használunk. Értékesítéssel és fajtafenntartással foglalkozunk. Én a kezdetektől irányítom a tiszaföldvári telepet. A közel 20 év alatt nagyon sok lovat tanítottunk már be. A szívem csücske ez az ötösfogat. Ez igazándiból a dicsőségünkre válik: a tulajdonosnak, és minden munkatársamnak, mert az országban egyedüli.