fbpx

A méhek és a méhészet csodálatos világa Vizsolyban

Írta: Sándor Ildikó - 2023 július 17.

„Mézes Gergő”, azaz Molnár Gergely méhész látta vendégül Magyarország Legszebb Birtokának zsűrijét a vizsolyi Mézmúzeumban és saját méhészetében. A fiatal méhész 12 éves korában kezdett el méhészkedni édesapja jóvoltából, majd 21 éves korára mesterméhész diplomával a kezében eldöntötte, hogy végképp méhész lesz. Ma már közel 300 méhcsaláddal dolgozik, de munkája, a méhészet kiaknázása a méztermeléssel nem állt meg. Régi álmát valósította meg, mikor a vizsolyi Mézmúzeum létrehozásával olyan helyet alapított, ahol megmutathatja az embereknek a méhek csodás világát, és a méhekkel, a mézzel, a régi méhészeti eszközökkel ismerkedhetnek meg a látogatók. „Mézes Gergő” 2015-ben nyitotta meg a Mézes Vendégházat, ami nem pusztán egy vendégház 5 szobával, hanem a kertben egy kaptárlevegős (apiterápiás) faház is áll, aminek a levegője az emberi szervezetre kiemelkedő hatást gyakorol.

A vizsolyi méhészetben maguk gyűjtik a virágport, a propoliszt, a méhpempőt, a méhviaszt is, amit sok területen tudnak hasznosítani. 2015 óta méhanyaneveléssel is foglalkozik, ami a méhészet egyik legszebb része, innen nevezhető méhészetük valódi állattenyésztésnek.

A zsűri testközelből ismerkedhetett meg a méhészettel, megtanulták a zsűritagok megkülönböztetni a méhanyát a dolgozótól, megtanulták, mivel táplálkoznak a méhek, hogyan élik mindennapjaikat, mit jelent az anyanevelés.

A zsűri élő bejelentékezését itt nézhetik vissza az érdeklődők, de Mézes Gergő, mint az idei versenykiírás Állattenyésztési kategóriájának nyerteseként is bemutatkozott már, az erről készült kisfilm itt tekinthető meg.

A tavalyi kiírás nyertese a pomázi Breier Farm volt, itt olvashatják akkori beszámolónkat.