Az előző negyedévihez képes 50 százalékot is meghaladó forgalomcsökkenés történt, pedig már a félévi eredmények is rekord gyenge teljesítmény produkáltak. A helyzeten egy új precíziós pályázat segíthetne a gépkereskedők szerint.
A tavalyinak felét költötték a gazdák nyár óta
Az egyéni és céges gazdaságok idén októberig 226,5 milliárd forintért vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket. Ez 16 százalékkal marad el az egy évvel korábbi forgalomtól – de ezt a relatíve jó eredményt az első negyedévi, durván 90 milliárdos forgalom kozmetikázza. Az idei első háromhavi érték volt az utolsó, ami követte az elmúlt évtized folyamatosan növekvő trendjét. A félévi eredmények már jelentős, majdnem 20 százalékos visszaesést mutattak a tavalyi félévhez mérten – októberig pedig valósággal bezuhant a mezőgazdasági gépek kereskedelme. Markáns a csökkenés: míg a tavalyi 3. félévben durván 102, addig az idei 3. félévben alig több mint 50 milliárd forintért vásároltak új gépeket a gazdaságok – összegezte az Agrár-közgazdasági Kutatóintézet.
Hogy a gazdáknak ilyen pocsék terményárak mellett nincs pénze új gépekre – inkább javítják, felújítják a meglévő gépparkot –, arra az is utal, hogy ugyanebben az időszakban az alkatrész-kiadások 7 százalékkal nőttek a tavalyihoz képest, és végül 67,5 milliárd forintot fordítottak erre a gazdák.
Traktor, talajművelők – így alakult a forgalom
A legnagyobb darabszámban vásárolt gépek köre továbbra is a talajműveléshez kötődik, de – nyilván nem függetlenül a drágulásoktól – itt is nagy a csökkenés. A legnagyobb mértékben az ekék iránti kereslet csökkent: a tavalyi 331-gyel szemben az idei első 3 negyedévben csak 172 kelt el. Ugyancsak nagyon kevés: 163 helyett csak 104 fogyott a hagyományos sorvetőgépekből. gyenge volt a talajlazítók, a magágykészítők, a hengerek, tárcsás talajművelők kereskedelme is. Emellett traktorokra sem nagyon volt pénz: míg tavaly októberig 3020, addig idén addig csak 1757 darabot vettek.
Nagyon várja a pályázatok a szakma
A gépforgalmazók még kevésbé optimisták: szerintük az idei év első felének relatíve jó adatai sem strukturális, hanem logisztikai okokból mutatkoznak olyan jónak. A MEGFOSZ szeptemberi értékelése kimutatta, hogy a 2023-as forgalom a hazai mezőgéppiacon csupán a korábbi precíziós pályázaton megrendelt gépek késedelmes szállításából adódik. nehézségek miatt ebben az évben vehetik át a gazdálkodók. A közeljövőben visszaesésre számítanak, mert a kedvezőtlen piaci helyzet visszaveti a gazdálkodók beruházási kedvét. Ráadásul most támogatási lehetőségek sincsenek, nagyobb pályázatok csak várhatóan a jövő év derekára érnek be. A pályázatra pedig – érvelt szeptemberben a NAK és a MEGFOSZ – nagy szükség van, mert csak így javulhat a mezőgazdasági termelés hatékonysága Magyarországon. Különösen a munkagépek terén lenne hasznos a dotáció, így a forgatás nélküli talajművelésre való áttérés is felgyorsulhatna.