Kritikus tényezők a napraforgó termesztésében

A hazai napraforgó-termesztés paradigmaváltáson esett át az előző évtizedekben. A termesztés volumene az elmúlt években jelentős mértékben megnőtt. A napraforgó nemesítésében a 20. század utolsó évtizedeiben kezdődő fejlődés napjainkra olyan hibridek létrehozását tette lehetővé, melyek nagy teljesítőképességűek, intenzívek, ugyanakkor agronómiai szempontból érzékenyebbek. Hazánk napraforgó-termésátlaga a világ élvonalában van, ugyanakkor a nagy termőképesség megtartása és növelése, valamint a termésbiztonság javítása az okszerű hibridspecifikus napraforgó-termesztés kivitelezését kívánja meg. 2021-ben a 2700 kg/ha országos termésátlag jónak mondható, ugyanakkor a termésbiztonság javítása a napraforgótermesztéstechnológia további fejlesztését teszi szükségessé.

Vetéstechnológia

A hazai napraforgó-állományok vetése az elmúlt hetekben befejeződött, ugyanakkor a vetéstechnológiai tényezők a technológia minden elemére hatással vannak.

Az állománysűrűség, a vetésidő és az állományok egyenletes vetése egyaránt jelentős befolyást gyakorol a termelés sikerességére. A kísérleti eredmények alapján a napraforgó optimális tőszámintervalluma 45–65 ezer tő/ha termőtőszám között mozog. Csapadékosabb évjáratokban 45–55 ezer tő/ha ideális, szárazabb évjáratokban és kedvezőbb talaj-vízgazdálkodási tulajdonságok esetén 55–65 ezer tő/ha az optimális. Az évjárat jellege a napraforgó vetésekor még nem ismert, ezért a termőhelyi viszonyok (talaj- és klimatikus sajátosságok) és a választott napraforgóhibrid tulajdonságai alapján érdemes a tőszámoptimumot megállapítani. Az állománysűrűség túlzott növelése során (65 ezer tő/ha felett) csapadékosabb, párás évjáratokban a szár- és tányérbetegségek fokozottabban lépnek fel, melyek – a tőszámnövelés miatt – magasabb és vékonyabb szárú növényeknél nagyobb arányú szártörést és tányérkárosodást okozhatnak, aminek akár jelentős terméskiesés is lehet a következménye. A tőszám meghatározása során mindig figyelembe kell venni, hogy általában 5–10% csírapusztulás következik be a napraforgó kelése során. Nagyobb tőszám alkalmazásánál, főleg hajlamosító időjárási viszonyok között, a fent említett okok miatt az intenzív fungicides növényvédelem a jó termésbiztonság feltétele. A vetésidő szintén meghatározó technológiai tényező a napraforgó-termesztésben. A napraforgó optimális vetésideje április 10–25., azonban a vetés idejét a talaj hőmérséklete határozza meg. Az optimális vetéskori talajhőmérséklet 8–10 ^oC, amit a talaj különböző évjáratokban eltérő időpontokban érhet el. Ha a talaj hőmérséklete a vetés időpontjában túl alacsony, a napraforgó növekedése vontatott lesz, ami lehetőséget teremt a fiatal növényeket károsító kártevők és kórokozók számára az állomány fokozottabb kártételére. Optimális időpontban történő vetéskor a kezdeti fejlődés robbanásszerű lesz, és a növények hamar túljutnak ezen az érzékeny időszakon.

Túl korai vetéskor mindig nagyon fontos az állományok fokozott védelme a kártevők és kórokozók ellen, ezzel is csökkentve a termésveszteség kockázatát. Sokszor emiatt a későbbi vetést tartják biztonságosnak, ugyanakkor ebben az esetben is felmerülnek terméscsökkentő hatások. A késői, májusi vetésekben a talajok víztartalma túl alacsony az intenzív csírázáshoz, valamint az állományok lerövidült tenyészideje miatt terméscsökkenés következik be, és a tenyészidő megnyúlása miatt a biztonságos betakarítás is kérdésessé válhat.

Növényvédelem a napraforgó-termesztésben

A megfelelő napraforgó-genotípus kiválasztása kardinális a termesztés sikere érdekében. Napjainkban több mint 70 hibrid áll rendelkezésre a termelők számára, melyeknek legalább nyolcvan 51százaléka átlagosnál intenzívebb technológiát igényel a nagy termés- és olajhozam elérése érdekében. Ezek a hibridek megfelelő kórokozó-rezisztenciával és -toleranciával rendelkeznek több szár-, levél- és tányérbetegséggel szemben, ugyanakkor csapadékosabb, betegségekere hajlamosító évjáratokban intenzív fungicides védekezést igényelnek. A napjainkban alkalmazott nagy teljesítőképességű hibrideknél a megfelelő termésbiztonság legalább két alkalommal végzett gombaölő szeres védekezés esetén érhető el. A védekezések időpontja az állomány 8–10 leveles állapotában és a virágzást közvetlenül megelőző fenofázisban van. Az első kezelés alkalmával elegendő kontakt fungicidek alkalmazása, ugyanakkor a virágzás közeli fenofázisban a zárt lombkorona miatt felszívódó gombaölő szerek kijuttatása szükséges. A nagyobb tőszám használata során száraz évjáratokban is javasolt a kétszer elvégzett fungicides védekezés.

A gyomirtás a napraforgó esetében szintén meghatározó technológiai tényező. A gyomirtószer-rezisztens hibridek előtt nem igazán volt lehetőség a kétszikű gyomok posztemergens vegyszeres szabályozására az állományokban. A 21. század elején megjelenő ExpressSun, a Clearfield és a 2015-ben továbbfejlesztett Clearfield Plus technológia lehetőséget teremt a gyomirtószer-rezisztens hibrideknél a kétszikű gyomnövények napraforgóállományból történő irtására is.

Tápanyag-gazdálkodás

Az integrált napraforgó-termesztés sikerében döntő szerepet játszik tápanyagellátás szakszerű kivitelezése. A napraforgó fajlagos tápanyagigénye 100 kg fő- és melléktermékre vetítve: N: 4,0 kg; P₂O₅: 2,0 kg; K₂O: 7,0 kg; CaO: 3,0 kg, MgO: 1,8 kg.

A nitrogénellátás optimális adagolása több szempontból is kiemelkedően fontos. Megfelelő talajállapotnál a N hiánya kevésbé okoz látványos hiánytüneteket, azonban a túladagolása több problémát is generálhat. Ilyen esetekben csökken az olajtartalom, fokozódik a növény vízfogyasztása, romlanak a szárszilárdsági paraméterek, csökken az olajtartalom és nem utolsósorban romlik a növény kórokozókkal szembeni toleranciája. A napraforgó számára a kálium a legnagyobb mennyiségben igényelt makroelem, mely a betegségekkel szembeni védekezőképességben és az aszálytűrő képességben egyaránt fontos szerepet játszik. A foszfor elsősorban a virágzás és termékenyülés élettani folyamataiban, a gyökérfejlődésben, valamint a termésképzésben játszik döntő szerepet. A foszfor- és káliumtartalmú műtrágyákat ősszel, alapműveléskor érdemes kijuttatni, ugyanakkor egyre elterjedtebb a starter műtrágyázás is az integrált napraforgó-termesztési rendszerekben. A starter műtrágyázás során az arra alkalmas vetőgépek segítségével a szükséges hatóanyagokat a magtól 3–5 cm-re, könnyen hozzáférhető módon kell vetéssel egy menetben kijuttatni. Őszi alaptrágyázás esetén a csírázó növény nitrogén- és foszforigényének a biztosítása a legfőbb szempont. A technológia alkalmazása során nem a nagy hatóanyag-mennyiség biztosítása a cél, hanem a fiatalkori fejlettségben lévő napraforgó számára a tápanyagok gyors hozzáférhetősége. A Ca és Mg a napraforgó számára szintén fontos tápelem. A növény élettanában játszott szerepe miatt az elmúlt időszakban egyre nagyobb szerepe van a kéntrágyázásnak is. A napraforgó számára kiemelkedően fontos mikroelem a bór. Kijuttatása általában lombtrágyaként történik, az első fungicides védekezésével egy menetben.

Speciális hibridek agrotechnikai elvárásai

A 21. század elején a napraforgónemesítésben megjelentek olyan irányzatok, melyeknek az elsődleges célja a speciális olajösszetételt biztosító hibridek előállítása volt. Ilyen új nemesítési vonalat képviselnek az élelmiszeripar újszerű igényének megfelelő speciális zsírsav-összetételű hibridek csoportjai. A gyakorlatban széles körben elterjedtek a magas olajsavtartalmú (HO) hibridek, melyek olajában az olajsav aránya a zsírsavak közül meghaladja a 90%-ot. A magas olajsavas genotípusok esetében a termesztéstechnológia hasonló alapokon nyugszik, mint a hagyományos linolsavas hibrideknél, azonban a legmagasabb színvonalú agrotechnikára van szükség. A magas olajsavas napraforgók esetében kerülni kell a korai vetést. Ezeknek a hibrideknek az optimális vetésideje április közepe-vége. A későbbi vetés során nagyobb a valószínűsége, hogy az olajsavszintézishez szükséges magas hőmérséklet alakul ki a generatív folyamatok során. Az olajképződési folyamatok elősegítése érdekében a tápanyagellátáskor ezeknél a hibrideknél mindig a teljességre kell törekedni. Az olajbeépülés és olajsavszintézis maximalizálása miatt a harmonikus NPK-ellátás mellett a megfelelő kén- és bórellátás is nagyon fontos.

A napraforgó-termesztés sikerét a kritikus agrotechnikai tényezők optimalizálása és harmonizálása biztosítja. A termelés során a változó körülményekhez alkalmazkodva mindig a legjobb agronómiai gyakorlat kivitelezésére kell törekedni.

Dr. Szabó András
adjunktus